Székely zászló és szalonna 7000 méteren. Véget ért a Székelyek a magasban – Cho-Oyu 2011 expedíció

ÚjMédia - KőrössyAndrea

Az expedíció tagjai, a tábori szakács és a teherhordók

Sikerként értékelik, hogy mindannyian egészségesen érkeztek haza, döntéseikkel pedig teljes mértékben elégedettek. A Cho-Oyu 2011 expedíció négy tagja – Sükös József, Szabó Zoltán, Tóásó István és Tulit Zsombor – hatalmas lelki és fizikai erőnlétükről tettek tanúbizonyságot, teljesítményük csodálatra méltó, még ha a csúcs előtt pár száz méterrel vissza is kellett fordulniuk.

Pontosan harmincöt nap telt el a bukaresti indulás és a Katmanduba való megérkezés között. Harmincöt nap, amely a székelyföldi fiúknak talán többet jelentett egész eddigi életüknél. Április 18-án repülővel indultak Nepál fővárosa fele, ahol a még szükséges dolgok bevásárlása felért egy jó kis edzőprogrammal.

Türelemjáték – az akklimatizáció

1954-ben hódították meg először - Cho Oyu a Himalájában

A hegymászás, vagy alpinizmus legembertpróbálóbb fejezete egyébként az akklimatizáció. A hihetetlen mértékben megváltozott külső körülményekhez nem lehet csak úgy hipp-hopp hozzászokni, a szervezetet folyamatosan kell akcióba lendíteni. A ritkább levegő és az oxigéntartalom csökkenése az alpinista legyőzhetetlen ellenfelei, 8000 méter felett például már csak néhány napig képes létezni az ember. Az akklimatizáció így nem jelent teljes megoldást, az expedíció tagjainak folyamatosan haladniuk kell, és akkor még nem is beszéltünk az időjárás viszontagságairól – a szélről, havazásról, viharokról.

Ne lepődjünk meg tehát, ha a székely expedíció programát tanulmányozzuk. Miután a fiúk elérték az 1-es tábort, 6200 méteren, visszafordultak a 4900 méteren lévő alaptáborba. A 7100 méteren fekvő 2-es tábor elérése után hasonlóképpen jártak el, a csúcs 8000 méteres leküzdése közben pedig folyamatosan 4-5 órás túrákon vettek részt – mindezt az akklimatizáció érdekében. Spéci gyógyszerekkel ugyan segíteni lehet a folyamatot, aki viszont nem akar ezzel élni, annak maradnak az egyszerű módszerek – napi 4-6 liter víz, sok-sok zöldség és fokhagyma.

A hegymászás tehát elsősorban az alpinista türelmét teszi próbára – bármennyire is logikátlannak tűnik első hallásra, egy kiadós pihenésért bizony mégiscsak ajánlott visszatérni az alaptáborig, amelynek helyzetét jó erősen be kell jelölni a térképen – ez az a hely ugyanis, ahol közösségi és konyhasátrat, zuhanyzósátrat, meg persze sok-sok élelmet talál a fáradt túrázó.

Nem is olyan egyszerű – a hegymászás fajtái

A sziklamászás sem egyszerű

Mindezt persze, ha magashegyi hegymászásban vesz részt a nyughatatlan kalandor. Merthogy a hegymászás sem arról szól csupán, hogy veszem a hátizsákom, pár hasonszőrű alakot, és nekiindulok a lélegzetelállító tájnak.

Ha például technikásan, felszerelés nélkül indulok neki kisebb szikláknak, akkor boulderezek, ha gleccsereket hódítok meg jégcsákánnyal és jégcsavarral, akkor jégmászást végzek, ha pedig hegymászó kötéllel és ékekkel araszolok felfele egy tükörsima falon, akkor a sziklamászást gyakorolom. Attól függően, hogy milyen terepről, időjárási viszonyokról beszélünk, teljesen eltérő felszerelésre és felkészültségre lehet szükségünk, és persze az sem mellékes, hogy előttünk járt-e már valaki a megmászandó területen, vagy nekünk kell több hónap alatt ékeket fúrni a sziklafalba, majd az ezeken alácsüngő sátrakban eltölteni az éjszakát.

KERETBEN: Az alpinizmus főbb kellékei:

• ék – acélból vagy könnyűfémből készül, célja a biztosítás a sziklafalon; repedésekbe helyezik, ahol a húzóerő hatására megakad
• jégcsákány – egyik végén foglalatban lévő hegy, másik végén kalapácsfok
• jégcsavar – hosszú fémcsavar, amelyet hóba vagy jégbe fúrnak; ide kerül rögzítésre a karabiner
• hegymászó cipő – a védelmet és haladást segíti elő; a műanyagból készült cipők előnye, hogy vízhatlanok, könnyűek, gyorsan száradnak, ám szellőzésük kevésbé jó
• karabiner – könnyű ötvözetű, ovális alakú gyűrű, amelyen zárható kapocs van; biztosítás során kiálló szikladarabokhoz rögzítik a kötelet vagy a hegymászókengyelt
• kesztyű – a vékony bőrkesztyű sziklákon és és jeges terepen használatos, a gyapjúkesztyű pedig hóban; az egyujjas változat jobban véd a hidegben, viszont nehezebben használható
• kötél – könnyű és rugalmas nejlonkötél, amely rothadásmentes, és a hegymászó esetleges esésekor tompítja a sebességet

Megkülönböztető jegy – a zászló és a szalonna

Kint -20, a sátorban -12 fok

Az Erdély FM – amely folyamatos kapcsolatot tartott fenn a székely expedíció tagjaival – azon kérdésére, hogy miben tér el felszerelésük a nyugatról érkezett hegymászókétól, Tulit Zsombor azt válaszolta, a különbség csupán annyi, hogy a nyugatiaknak nincs székely zászlójuk és szalonnájuk. Csomagjaik egyébként fejenként 80-100 kilogrammot nyomtak, ezeket jakok szálították az alaptáborig, náluk egynapi élelem és a szükséges felszerelés volt.

Számos csoporttal találkoztak az alaptáborban, de útközben is, velük nemcsak a hegymászásról, hanem az otthoni körülményekről is beszélgettek.

KERETBEN: Hegymászóbalesetek leggyakoribb okai:

• kiesés vagy megcsúszás a sziklán, havon vagy jégen
• hulló kő, jég vagy bármi más
• bekötés nélküli mászás
• saját képesség túlbecsülése
• hiányos felszerelés vagy ruházat
• elégtelen vagy el nem helyezett biztosítás
• időjárás

Visszafordulni az utolsó pár száz méter előtt

Az expedíció tagjai

Sükös József és Tulit Zsombor a csúcstámadás előtt kénytelenek voltak feladni a küzdelmet, rosszabbodó egészségi állapotuk miatt. Az alaptáborból Katmanduba mentek, ahol megkapták a megfelelő orvosi ellátást, miközben Szabó Zoltán és Tóásó István a 8201 méteres Cho-Oyu ellen indultak.

A legboldogtalanabb lény ezen a világon valószínűleg az ördög, aki oly közel került a mindenhatóhoz, 8000 méterről visszafordulni pedig valószínűleg jobban megviseli a hegymászót, mintha el se érte volna az alaptábort. Sükös József és Tulit Zsombor nehéz döntést hozott meg. Hajnali négy órakor indultak a csúcsra, oxigénpalack nélkül, 12-13 órás mászás várt rájuk, az utolsó lépés előtt pedig racionalitásuk erősebbnek bizonyult a siker mámoránál. Talán életüket köszönhetik ennek a döntésnek, a négy székelyföldi fiú sikere mindenesetre példaként állhat mindenki előtt – az akaraterőnek, kitartásnak, együttműködésnek és a lehetetlenbe vetett hitüknek állítottak emléket a harmincöt nap alatt.

KERETBEN: A Cho-Oyu 2011 expedíció tagjai:

• Tulit Zsombor – Sepsiszentgyörgyön él, harminc éve hegymászó; építkezési vállalkozó, nyomda- és tankönyvkiadó tulajdonos, hegyimentő; feleségével 2009-ben már nekivágtak a Cho-Oyunak – akkor 7900 méterről kellett visszafordulniuk
• Sükös József – Csíkszeredában él, ügyvéd; a hét kontinens hét legmagasabb csúcsából eddig négyet mászott meg
• Szabó Zoltán – Székelyudvarhelyen él; a hét csúcsból kettőt sikerült meghódítania; akaraterejét bizonyítja, hogy egyszer Csíksomlyóról elgyalogolt Rómáig
• Tóásó István – szintén székelyudvarhelyi, a Tomcsa Sándor Színház világosítója; sziklamászóként kezdte, később tért át hegymászásra