Film, fesztivál, üzlet...

Vörösszőnyeg – mágia – film, fesztivál, üzlet? címmel Gyenge Zsolt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa tartott előadást március 18-án este a Minerva-ház alagsori előadótermében. A filmkritikus az általa látogatott két híres, a berlini- és cannes-i filmfesztivál között érkezett Kolozsvárra. Az eseményen, amelyen bárki feltehette kérdéseit, többnyire egyetemi hallgatók és tanárok vettek részt.

Az előadás a Femme Fatale című film egy részletével kezdődött, amely a cannes-i filmfesztiválról adott hű képet. Ezt követően a filmfesztiválok céljáról és az itt megjelenő sztárok szerepéről esett szó, majd az újságírói stratégiákat fejtette ki részletesebben Gyenge Zsolt.

Megtudtuk, hogy a nagy filmfesztiválok nem a közönségnek szólnak, hanem a producereknek, a lényeg, hogy minél több pénzes producer vegyen részt egy ilyen eseményen. A filmkritikus a sztárok szerepét a légypapírhoz hasonlította, hiszen vonzzák az olyan személyeket, akik a neves színészek jelenléte nélkül nem látogatnának el ide. Ezek a fesztiválok nemcsak a nagyon jó versenyfilmekről szólnak, hanem rengeteg ismeretlen rendező filmje is bekerül, így minden fesztiválhoz tartozik egy vásár is. „Persze itt nem pityókát árulnak, hanem filmeket.” – jegyezte meg viccesen az előadó. A vásár alkalmával az érdeklődők 20–30 személyes termekben megnézik a filmeket. Ez a filmipar fontos helyszíne, valamint a fesztivál lelke és motorja.

Az előadás alatt szó esett a Kolozsváron rendezett TIFF-ről is, hiszen ez a filmes rendezvény rövid idő alatt nagyot ugrott a fesztivállépcsőn. Ezen lépcsőnek négy foka van, a csúcson találhatók az A kategóriás fesztiválok (Cannes, Berlin, stb.), ezt követik az akkreditált fesztiválok, majd a kisebb filmhetek, filmfesztiválok, ahol a két lépcsőfok összemosódik. A TIFF immár bekerült az akkreditált fesztiválok közé. – Nehéz volt ezt a lépcsőt meglépni, de innen továbbjutni még nehezebb. A TIFF akkor juthat még fennebb, ha sokkal több külföldi filmet hoz – állapította meg Gyenge Zsolt.

Az újságíróknak is nagy kihívást jelent egy ilyen fesztiválon dolgozni, mert kasztrendszer működik közöttük. Cannes-ban a fehér kártya a legjobb, míg a sárga a leggyengébb, ezért ezzel a kártyával sokkal nehezebb bejutni a fontos eseményekre. A díszvetítésekre a sajtósok csak akkor jutnak be, ha meghívót kapnak, van szmokingjuk és csokornyakkendőjük.

A munka végzésében három újságírói stratégia létezik: mainstream, a „megszállott” filmkritikus és a riporter. A mainstream stratégiát alkalmazó újságírók csak a versenyfilmeket nézik meg, a „megszállottak” a retrospektív filmekre kíváncsiak, míg a riporterek interjúkat készítenek. Gyenge Zsolt önmagát az első két kategória között mozgó újságírónak titulálja, aki napi 5-6 filmet néz meg egy fesztivál alatt. Régebben készített interjúkat is, de ezzel már felhagyott, ugyanis nagyon időigényes, mellette pedig nem marad idő filmet nézni.

László Réka

Tabu témák a Tranzit Házban

 Deák Anita

„A diktatúrában más a csend, ebben nincs misztika, ebben félelem van.” – hangzott el Nádas Péter írói estjén, mely olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a csend, nemiség, illetve az elmúlás.  

Nádas Péter Kossuth-díjas író volt a Korunk Akadémia meghívottja a BalázsImre József által moderált, csütörtök esti író-olvasó találkozónak. Az író nyíltan beszélt élettapasztalatairól, műveiről és a bennük fellelhető tabu témákról. 

Három részre lehetne osztani az estét, az író először visszaemlékezett korábbi Kolozsváron tett látogatására, amikor a város még egy másik sötétebb, hidegebb arcát mutatta és ezáltal a diktatúrára, és az ezzel járó csendre, hallgatásra. Nádas felelevenítette a diktatúra tiltólistáját, hogy miről lehet és kell beszélni, illetve hallgatni és hogyan, de kitért arra is, hogy napjainkban a demokráciának is vannak tabu témái.

 Itt el is érkeztünk az este második fontos témájához, a legnagyobb tabuhoz, a szerelemhez és szeretkezéshez. Nádas Péter szerint a próza a kiteregetésről, szól a szerelem és nemiség pedig az ember életének egy központja, így nem érti miért ne lehetne beszélni róla. A szerző itt külön kitért a szerelem és szex nyelvezetére, arra, hogy általában klinikai vagy éppen obszcén szavakat használunk a leírásra, ám ez nem képes visszaadni azt, ami valójában történik ilyenkor az emberrel. Megemlítette, hogy őt is többször érte már az obszcenitás vádja prózáját illetően, ám ő úgy gondolja csak azokat a szavak használja, amit mindenki használ és megért.

 

Az est vége felé közeledve kicsit személyesebbé vált a hangulat, az író ugyanis saját klinikai halálának élményét és ennek következményeit osztotta meg a közönséggel, kitérve az idő és az elmúlás fogalmaira, mesélve az udvarán álló vadkörtefáról készült felvételeiről, amelyekkel a változást, illetve a fa és a mi életünk arányát akarta ábrázolni.

Végül felolvasással és dedikálással zárult az este, amelynek egyetlen hangulatromboló eleme a gyengére sikeredett hangosítás volt.

ELŐSZÖR KÉNE VALAKI

(Online újságírás) Borsos Júlia
2011.05.16.

Szombaton délután lezárták a kolozsvári Farkas utcát, színpadot állítottak, és több mint százan egyszerre szavalták Dsida Jenő három versét. A Kéne valakit, A tó tavaszi énekét, és az Itt a helyemet, majd a magyarországi Misztrál együttes muzsikált. A költő születésnapját ünnepelték.

Néhány évvel ezelőtt Abdán szerveztek Radnóti-megemlékezést, amelyen hatszáz győri diák vett részt – onnan lopta az ötletet Balázs Attila református lelkipásztorral, a KVART Egyesület vezetője. Molnár Leventével, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészével – a Facebook közösségi oldalon – arra kérték ismerőseiket, hogy írják meg, melyik a kedvenc Dsida-versük. Közel száz személy jelzett vissza. Volt, aki a teljes verset elküldte, mások csak a címeket továbbították. Már az is szép eredménynek mondható, hogy az emberek néhány percre megálltak, fellapoztak egy Dsida-kötetet, vagy az interneten utánanéztek, és kiválasztották valamelyik versét – mondta a Szabadságnak adott interjújában Balázs Attila.

Este hét órakor még több volt a fotós, az operatőr, mint a szavalni vágyó a Farkas utcában, ezért csúszott fél órát a program, várták hogy a kisebb-nagyobb csoportokban érkezők összegyűljenek a színpad előtt. Volt köztük diák, egyetemista, óvodás és annál is kisebb gyerek, anyuka-apuka és nagyszülők. Volt ott randevú, játék, baráti beszélgetés, és nagy buli.

A tervek szerint minden évben így ünneplik majd meg a kolozsvári születésű, vagy itt alkotó írók és költők születésnapját.

„Három és fél percre meghaltam”

Nádas Péter írói estje

Csütörtökön, április 7-én, Kolozsvárra rendkívül élettelien érkezett az író. A Tranzit Ház zsúfolásig telt, az ablakpárkányokra is telepedett néhány talpraesettebb vagy gyengébb állóképességgel rendelkező érdeklődő. Nádas Péterrel Balázs Imre József, a Korunk kulturális folyóirat főszerkesztője beszélgetett.

A meghívott nem először járt Kolozsváron, a hetvenes-nyolcvanas években is ellátogatott, állítása szerint az akkor másik város volt, vagy legalábbis másik arcát mutatta. Ez a csend, hallgatás időszaka volt, amelynek lenyomata a Nádas prózában is fellelhető, a misztika dimenziójába burkolózva. 
 

A beszélgetés során az író személyes élményeiről is mesélt. A Saját halál című kötetével kapcsolatosan elmondta, hogy feleségével beleszerettek az udvarukon álló százhúsz éves vadkörtefába, amelyet ezt követően egy évig fotózott. A könyv a klinikai halál élményét dolgozza fel, a vadkörtefát ábrázoló fényképek ellenpontozzák és kiegészítik az elmondhatót és elmondhatatlant. 

 

Az Emlékiratok könyvéből olvasott fel részleteket, amelyben meghökkentő naturalizmussal jelennek meg a pikánsabb részek is. Megjegyezte, hogy azzal is megvádolták már, hogy a szerelem leírásánál helyenként obszcén szavakat használ. „Ez azonban nem igaz, én is olyan szavakat használok, amelyeket mindenki más is használ” – vélekedett Nádas. 

„Unatkoztam magamtól. Halál, amikor az író saját magától is unatkozik. Borzalom.” – lepte meg közönségét a művész. A regényírást nem szeretné folytatni az Emlékiratok könyve a harmadik, negyedik kötet után is befejezetlen maradna szerkezetéből, témájából adódóan.

Véleménye szerint az író élete olyan, mint a gályarabság, folyamatosan húzni kell. Talán éppen ezért szereti a befejezetlen regényeket. Az író reggel felkel borotválkozni, aztán összeesik. „Meghalt, nagyszerű.”

Mihály Noémi Katalin