Nagy Noémi. Életcél, küzdelem, önmegvalósítás, adrenalin, szenvedély, kitartás, felelősség és halál. Ebből a pár szóból talán megérthetjük, mit is jelenthet a hegymászás azoknak, akik életüket erre teszik fel. Azonban 7500 méter felett csak te magad vagy, nincs segítség, nincs csapatmunka. A saját életed megőrzése a cél, ott más viszonyok és törvények érvényesülnek. Sokaknak kegyetlennek tűnhet ez a hozzáállás, viszont a hegymászók tisztában vannak mindezzel, és betartják az írott és íratlan szabályokat, ami néha azt követeli, hogy társadat, ha már nincs mit tenni, ott kell hagynod. 

A továbbiakban négy székely hegymászó expedícióján keresztül bepillantást nyerünk a magashegyi hegymászók izgalmas életébe, felkészülési stratégiájukba,. Olyan érdekes témákat érintünk, mint a hegyi betegségek, tragédiák, magashegyi szemetelés és a piszkos anyagiak, vagyis mennyibe kerülhet egy ilyen expedíció?

Hegymászás az alapoktól

Az európai hegymászók számára kitűnő gyakorlóterületnek számítottak az Alpok csúcsai, hogy azután Ázsiában, a Föld legmagasabb hegységeiben próbálják ki magukat, kitűzve a zászlót a Himalája vagy a Karakorum csúcsaira. Itt nem csak a magassággal és a feltérképezetlen területekkel, de a nyugati világtól eltérő kultúrával is meg kellett ismerkedniük.

A rengeteg felszerelés mozgatására serpákat béreltek, és vezetőket, akik meg kellett tervezzék az útvonalat és a logisztikai feladatokat is, beleértve az orvos és a szakács beszerzését. Az országok egy-egy 8000 méter magas hegy meghódítását nemzeti sikerként kezelték, sokszor presztízskérdésként, ami gyakran pont ebből kifolyólag tragédiához vezetett. 1964-ben az utolsó nyolcezres csúcsra is kikerült a zászló.

A 14 nyolcezres meghódítása a következőképpen alakult:

Csúcs neve	Magasság	Első megmászás
Mount Everest	8848	1953, Sir E. Hillary és T. Norgay
K2	8611	1954, A. Compagnoni és L. Lacedelli
Kanchenjunga	8586	1955, G. Bánd és J. Brown
Lhotse	8516	1956, F. Luchsinger és E. Reiss
Makalu	8463	1955, J. Couzy és L. Terray
Cho Oyu	8201	1954, S. Joechler, H. Tichy és P. Dawa Láma
Dhaulagiri	8167	1960, K. Diemberger, P. Diener, M. Dorji, E. Forrer, N. Dorji A. Schelbert
Manaslu	8163	1956, Tomio Imanishi és GyalzenNorbu Sherpa
Nanga Parbat	8126	1953, H. Buhl
Annapurna I	8091	1950, M. Herzog és L. Lachenal
Gasherbrum I	8068	1958, Andrew Kaufman, P. Schoening
Broad Peak	8047	1957, H. Buhl, K Diemberger, M. Schmuck, F. Wintersteller
Gasherbrum II	8035	1956, Larch, F. Moravec, H. Willenpart
Sisha Pangnia	8027	1964, H. Ching és kilenc másik mászó

Mit kell tudni a Cso Ojuról?

A Cso Oju a Himalájában fekvő hegycsúcs, a Mount Everesttől 20 km-re nyugatra.  Magassága 8201 méter, amivel a hatodik legmagasabb hegy a világon. A Cso Oju jelentése tibeti nyelven türkiz istennő. A nyolcezres hegycsúcsok meghódításának sorában az ötödik. A Cso Ojutól néhány km-re, nyugatra található a Nangpa La hágó (5716 m), az az átjáró, amelyen át annak idején a Dalai Láma is elmenekült Tibetből. Ez a hágó manapság is sok tibeti lakos egyetlen esélye ahhoz, hogy menedéket találjon a szomszédos Nepálban. A Székelyek a magasban expedíciósorozat keretén belül a négy székely fiatalember is ezen a hágón keresztül közelítette meg a hegyet.

A Cso Oju úgynevezett könnyű csúcsként ismert a maga 8200 méterével, ennek ellenére már meghódításakor hét halottat követelt. Az alpinisták már 1945 óta ismerték, de megmászására nem gondoltak a Mount Everest láz miatt. Megmászásának története azért érdekes, mert két expedíció (osztrák és egy francia-svájci expedíció) is indult a hegy megmászására, anélkül, hogy tudtak volna egymásról, de csak az osztrákok rendelkeztek engedéllyel. Az osztrák expedíciót máig is úgy tartja számon a világ, mint a legkisebb létszámú és a legkisebb felszerelésű csapatot, amely valaha is járt a Himalájában. Ennek ellenére az osztrák csapatnak sikerült meghódítania a Cso Ojut, a francia-svájci csapat pedig visszafordult.

Éjszaka a Cso Oju lábánál

Egy szomorú rekord is fűződik a Cso Oju nevéhez: 1959-ben, egy nemzetközi, kizárólag nőkből álló expedíció vágott neki a csúcsnak, akiket három serpa kísért. A csoport vezetője ugyanaz a Madame Claude Kogan volt, aki már egyszer járt a Cso Oju lábánál, az engedély nélküli francia-svájci csoport tagjaként. Claude Kogan és Claudine van der Stratten, valamint két kísérő serpa halálos balesetet szenvedett a négyes tábornál. A hirtelen felmelegedés miatt a hótakaró meggyengült és egy lavina négyüket lesodorta a mélybe.

1964-ben újabb halálos áldozatot követelt a hegy. A Rudolf Rott vezette német expedíció nagy port kavart a hegymászóvilágban az expedíció végeredménye miatt, ugyanis a készített képek nem bizonyították, hogy fenntjártak és a csoport két tagja is meghalt, mivel a 4-es táborban (7500 m) betegen otthagyták őket.

Így hódították meg a könnyű nyolcezrest. A halottak száma viszont azt bizonyítja, hogy a Himalájában nincsenek könnyű csúcsok.

Székelyek a Cso Ojunál

A Székelyek a magasban expedíciósorozat a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület szervezésében 2000-ben indult el, Tulit Zsombor kezdeményezésére. Célja, hogy az alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére eljussanak és kitűzzék a székely zászlót.

A Székelyek a magasban expedíciósorozat keretén belül 2011. április 18-án indult el a négytagú csapat, a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor, a csíkszeredai Sükös József, a székelyudvarhelyi Toásó István és Szabó Zoltán, hogy a déli oldalról, Nepál felől hódítsa meg a Cso Ojut.

A Székelyek a magasban expedíciósorozat eddigi teljesítményei:

2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m);

2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m);

2001: Peru – Huascaran (6768 m);

2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m);

2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m);

2004: Alaszka – McKinley (6194 m);

2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc;

2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896m), Mt.Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m);

2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m),

 2009: Antarktisz – Mt. Vinson (4897 m).

 Az út

A nyugati turistáról messziről látszik a repülőtéren, hogy magashegyre készül, hiszen a 2 kg-os térdig érő bakancs mindenkinek a lábán van. A légitáraság azt nem szabja meg, hogy milyen lábbelivel üljön fel az ember. E mellett a kabát alatt ott a polár és a nadrág alatt a másik. A kézipoggyász a kapuban 15 kg, aztán levetkőznek és visszapakolnak a zsákba, így akár a megengedett súly dupláját is felvihetik a gépre.

A székely csapat április 19-én érkezett Katmanduba, Nepál fővárosába, ahol csomagjaikat is épségben átvehették. Amíg a kínai vízumra vártak, megismerkedhettek a nepáli kultúrával, kiegészíthették felszerelésüket és elkezdhették az alkalmazkodást az ottani életformához. Április 22-én indultak el a tibeti határ fele.

Az alaptáborban ketten teljes ellátást kértek szakáccsal, a csapat másik két tagja viszont fél-ellátást, ami azt jelenti, hogy részben főzni fognak maguknak. Ez anyagi megfontolásból is történt, ám Szabó Zoltán hozzáteszi, hogy ők a hegyre készülődni mentek, és nem bulizni akarnak az alaptáborban. Az alaptáborban fix kijelölt illemhely van, a fentebbi táborokban vagy mindenki szétszéled a hegy domborzati viszonyait szem előtt tartva, vagy közösen ásnak egy nagyobb gödröt. Az utóbbi azért praktikus, mert megkönnyíti az olvasztáshoz gyűjtendő hó biztonságos begyűjtését.

Tulit Zsombor

Útban az alaptábor felé “két-három helyiségben is meg fogunk állni, és eltöltünk majd ott egy-két napot, annak függvényében, hogyan akklimatizálódunk. Egyre feljebb és feljebb haladunk majd, sok folyadékot kell fogyasztanunk, és a környező hegyekben teszünk kisebb-nagyobb akklimatizációs túrákat.”- mondta Tulit Zsombor.  A csapat néhány tagja szedi a szervezet alkalmazkodását elősegítő gyógyszert, a Dymoxot, ám Zsombornak allergiája miatt meg kell elégednie a fokhagymával és a napi 4-5 liter folyadékkal.

A Cso Oju expedíció bázisa az 5700 méteren fekvő előretolt alaptábor lett, ahonnan jól látható a csúcs, valamint a felfelé vezető út és az 1-es, 2-es és 3-as táborok.

Jégfal mászás

Az expedíció két tagja, Tóásó István és Szabó Zoltán május 19-én este már a 3-as táborban éjszakázott (7600 m). Innen indult a csúcstámadás hajnali 4 órakor. Tulit Zsombor és Sükös József egészségi állapotuk miatt, nem tarthattak velük.  Május 20-án a Cho-Oyu csúcsra tartó két székely hegymászó erős viharba került és 8000 m-en kénytelenek voltak visszafordulni. A hírt a 3-as táborból küldték, ahonnan még aznap a 2-es táborig ereszkedtek, majd 21-én az alaptábort is elérték.

Május 23-án Tóásó István és Szabó Zoltán hegymászók megérkeztek Katmanduba. Tulit Zsomborral és Sükös Józseffel együtt értékelték a meghozott döntéseket. Sikerként értékeli, hogy mindannyian éppségben tértek haza, és hogy felelőtlen döntéssel nem sodorták veszélybe önmagukat és társaik életét. Május 23-án befejeződött a Székelyek a magasban expedíciósorozat Cho-Oyu 2011 expedíciója.

Milyen a hegymászó felszerelése?

A megfelelő felszerelés még nem szavatolja a sikert, de a  rossz hamar tragédiához vezethet. Az újonnan vásárolt eszközök, ha megtaláljuk rajtuk az UIAA emblémát, szavatolják a biztonságot, hiszen tesztelt, elfogadott hegymászóeszközről van szó.

A legtöbb felszerelési tárgy sok-sok évre szól, esetleg örökre. A szögek, ékek,  karabinerek, tehát a fémeszközök sorolhatók ebbe a kategóriába. Egy beülő és egy sisak is sokáig tart, van azonban a felszerelésnek egy másik csoportja, amit az elhasználódás miatt cserélni kell: ezek a hevederek, kötélgyűrűk, kötelek. E mellett jó ha mindig van nálunk kisméretű iránytű, biwak zsák, egy kevés vékony kötélgyűrű, kis bicska, szélálló gyufa és nyakba akasztott síp.

Kötelek és karabinerek

 Azokon a túrákon, ahol havas, jeges tereppel is találkozhatunk, alapfelszerelésnek számít a jégcsákány és a hágóvas, a jégsaru, a hótalp, a megfelelő UV szűrős napszemüveg (gleccserszemüveg) lehetőleg pótszemüveg is és a kesztyű. Ruházatunk kiválasztásakor érdemes azt figyelembe venni, hogy jó minőségű legyen.

Az alapfelszereléshez tartoznak még a túrabotok, a tájoló, a magasságmérő, a kulacs, a mentőtakaró, létrák és vascövekek, a sátor, hálózsákok, és az élelmiszer tárolására, illetve annak fogyasztásához szükséges felszerelés.

Milyen veszélyekkel kellett szembenéznie a székely csapatnak?

A gyönyörű táj, az idegen kultúra megismerése mellett a hegymászóknak figyelniük kellett néhány alapvető dologra, ami elősegítheti a cél elérését. A helytelen akklimatizáció okozza a legtöbb balesetet és tragédiát, mert ilyenkor a szervezet legyengül, és a szellemi képessége is károsodhat, hallucinációk léphetnek fel, ami rossz és elhamarkodott döntéseket eredményezhet.

Akkut tüdő ödéma röntgenfelvétele

Akklimatizáción a megváltozott környezethez való tartós alkalmazkodást értjük. Hegymászásban a magaslathoz és a levegő ritkaságához kell hozzászoknia az emberi szervezetnek. A ritkább levegő, ezzel párhuzamosan az oxigéntartalom csökkenése, komoly befolyással van a teljesítményre, extrém magasságokban az életben maradásra.  Lényeges, hogy teljes akklimatizációt csak lépcsőzetesen lehet elérni, ha bármikor siettetjük a folyamatot, már nem érhetünk el tökéletes sikert! Az idő, amíg a szervezetben létrejövő változások befejeződnek, hat hét, ezután már nem lesz jobb.

Három-négy nap után az extrém magasságban a szervezet minden tartaléka kiürül, a hegymászó ilyen körülmények között meghal, ha nem ereszkedik alacsonyabb szintre. 5300 méter felett a lebontó folyamatok túlsúlyba kerülnek a felépítőkkel szemben, tehát sem pihenés, sem regeneráció nincs igazán. Ahogy egyre feljebb megyünk, ez a folyamat annál drasztikusabb, és a halálzónában (kb 7800 métertől) már csak bont a szervezet. Ezért a mászó expedíciók sohasem éjszakáznak a halálzónában.

Az akklimatizáció természetes tünetei, hogy minden magassági lépcső elérésekor fejfájást, hányingert, szédülést tapasztalnak a hegymászók. A helytelen vagy felgyorsított akklimatizációnak súlyosabb következményei vannak. Ilyenek a koordinációs, beszéd vagy emlékezet zavarok, agykárosodás (elülső agylebeny sorvadása, agykéreg sorvadás) vagy a halálos agy és tüdő ödéma. Mindkettőt a sejtekből kipréselődő folyadék, és annak felhalmozódása okozza.

Fagyott kéz

Az is ismert, hogy minél idősebbek vagyunk, annál fogékonyabbak vagyunk a magaslati légzéselégtelenség hatásaira, a hegyi betegségek és potenciális agysérülések kockázata a korral növekszik.

A fagyások elkerülésére fontos a jó felszerelés, a jó kesztyű és bakancs valamint a speciális ruházat, mely megtartja a testmeleget, de engedi a pára, izzadság eltávozását, (különben a ruha a mászóra fagyna).         

Fontos még a megfelelő, 4-es kategóriájú napszemüveg. E nélkül magas hegyekben már egy lépést sem lehet tenni. Az igen intenzív napsugárzás, mely a hóról visszatükröződve még erősebb, egy fél nap alatt megvakítaná a mászót (ha csak időlegesen is), és így segítséggel kellene levezetni a mászót a hegyről.

Tudtad-e?  Míg 6000 méteren több hónapig, 7000 méteren több hétig, addig 8000 méter felett már csak néhány napig képes létezni az ember. Tévhit az, hogy aki már sokszor volt magasan, annak kevesebb idő kell az akklimatizációhoz. Hatezer méter feletti ázsiai csúcsokra mindenhol csúcsdíjat kell fizetni. A csúcsengedély egy adott hegyre szól, az útvonalat nem szokták konkretizálni. Ez a rendszer sajnos működik, a csúcsengedélyek félelmetes összegek, mégis a hivatalos mászáshoz elengedhetetlen. A Palavichini folyosót éjjel kell mászni, az első napsugarak hatására megindul a hegy. A magashegyi vészjelzés: Egy percig tíz másodpercenként, tehát egymás után hatszor jelezni (Fény, hang, egyéb módon) egy perc szünet után újra leadjuk a jelzést. A válasz: egy perc alatt három jelzés, tehát húsz másodpercenként egy, majd szünet. A legfiatalabb hegymászó 13 évesen mászta meg a Mount Everestet.

Piszkos anyagiak

Luxus az alaptáborban

Még egy viszonylag egyszerű túra is több tízezer lejbe kerül. A csúcsengedély 25 ezer dollár személyenként, de ha több fő mászik együtt, akkor már csak 10 ezer dollár. Ezen kívül még vannak egyéb költségek is. Külön kell fizetni a hordárokért, a táborok kiépítéséért, az ellátásért.

Kevés magánember engedheti meg magának, hogy önerőből expedíciózzon. Aki viszont igen, azzal hegyi vezetők, hivatásos hegymászók, expedíciószervező cégek foglalkoznak, egy egész iparág épült ki ott, ahol addig csak magányos hegymászók mozogtak. Akik pedig "csak" jó mászók, azok gazdag támogatók, szponzorok, hirdetők pénzén juthatnak el álmaik hegyéhez.

A kereskedelmi expedíciózás azt jelenti, hogy a nem élsportolónak számító hegymászójelöltet a vezetők feljuttatják a hegycsúcsra. Egy ilyen expedícióban minden az ügyfélért van: szakmai vezetést kapnak, megmondják, hogy mit egyenek, hova lépjenek, hol aludjanak, hogy viselkedjenek a hegyen.

A nélkülözhetetlen teherhórdók 

Mivel a kereskedelmi mászásnál a hegymászó nem járja végig a fokozatos szamárlétrát, a felkészületlenségét valahogy pótolni kell. S itt jönnek a képbe a serpák, akik elkészítik a táborokat, felviszik a hegyre az ügyfelek csomagját, az oxigénpalackokat, főznek rájuk stb. A hegyi vezetők pedig szakmailag terelgetik őket, szó szerint megmondva, hogy éppen hova lépjenek.

A luxus kategóriába tartozó szolgáltatás az, amikor plazma tévé, masszázsfotel és egyebek várják a résztvevőket az alaptáborban, sőt még villanyfény is van a sátrakban, ez nagyjából 60 ezer dollárba kerül személyenként. A felsőbb táborokban is minden luxust megkap az ügyfél, nyilván a villanyáram nélkül. Ennél természetesen vannak fapadosabb verziók is, de mindegyik ilyen túrára jellemző az, hogy az árban benne van a napi négyszeri étkezés, és van lehetőség tisztálkodásra, zuhanyzásra is.