A „türkiz istennő” győzelme a székelyek fölött

Könnyű nyolcezres? A legjobbaknak talán – a négy székely hegymászó közül azonban senkinek nem sikerült felérnie a „türkiz istennőnek” becézett Cso-Oju csúcsára, amely így már 2–0-ra vezet Tulit Zsomborral szemben. A Székelyek a magasban expedíciósorozat vezetője két évvel ezelőtt 7800 méterig kapaszkodott föl, most viszont a szervezete korábban feladta a szolgálatot. A legcsalódottabb mégis Kobra volt, aki mintegy száz méterre a céltól fordult vissza a csúcstámadás napján. Mindezek ellenére a székelyek sikerként nyugtázták az expedíciót, hiszen mindannyian túlélték a kalandos nepáli „kirándulást”. Jöhetnek az újabb kihívások.

Csúcsfotó, vagy ha úgy tetszik, csúcs fotó

Tulit, Süki és Pityu Nepálba indul, Kobrával találkoznak

Komoly feladatra szánta el magát néhány hónappal ezelőtt négy székelyföldi hegymászó. Tulit Zsombor vezényletével – aki 2009 későtavaszán ismerkedett meg először a nepáli heggyel – az alpinisták a 8201 méteres Cso-Oju meghódítását tűzték ki maguk elé. A Székelyek a magasban elnevezésű expedíció egyik székelyudvarhelyi tagja, a Kobrának becézett Szabó Zoltán elsőként utazott Nepálba, hogy feltérképezze a terepet, de hamarosan követték őt a többiek is. Április 18-án, több hónapos intenzív felkészüléssel maguk mögött és hatvankilós csomagokkal a hátukon elindultak az ázsiai országba az expedíció többi főszereplői is. A korábban említett Tulit Zsombor mellett a Katmanduba tartó repülőgépen utazott még a csíkszeredai Sükös József (Süki), valamint Tóásó István (Pityu) is.

Eredetileg öt székely mászott volna

Mielőtt elindultak volna Nepálba, Tulit Zsombor egy sajtóbeszélgetés során megosztotta azt az információt az újságírókkal, miszerint eredetileg öten készültek az expedícióra. A gyergyószentmiklósi születésű Csibi Márti azért maradt le, mert a Kínai Hegymászószövetség nem adott neki engedélyt.

 
Fő az egészség, a csúcshódítás másodlagos

Jóllehet a hegymászóknak életre szóló élményt adhat a csúcs(ok) bevétele, vannak fontosabb szempontok, melyeket figyelembe kell venni a hegyeken. Hétezer méter fölött például már halálzónáról beszélhetünk. Noha bizonyos kutatások szerint az emberi teljesítőképesség legfölsőbb határa olyan 9300 méter körüli, a hetedik ezres után nyomasztóan alacsony az oxigénszint, így a hegymászó szervezete könnyedén elgyengülhet és néhány óra alatt teljesítőképessége szélére sodródhat. Egy másik lényeges faktor az időjárás. A semmiből érkező viharok egy csapásra véget vethetnek a csúcstámadásoknak, amelyek az expedíciók utolsó, egyben a legviszontagságosabb részét képezik. Tulit Zsombort 2009-ben éppen a kedvezőtlen időjárás tréfálta meg a Cso-Oju-csúcs közelében, így a sepsiszentgyörgyi vállalkozó hiába próbálkozott két alkalommal is, nem tudta bevenni a „türkiz istennőt”. Zsombor azonban nem hazardőr típus, akárcsak a hegymászók jelentős többsége, ő is egyetért azzal, hogy bizonyos körülmények között nem érdemes kockáztatni: legfontosabb tehát az egészséges hazatérés.

Száz méterre a finistől

Az erdélyi hegymászócsapat expedíciója egy ideig jól haladt. A Katmanduban lezavart adminisztrációs jellegű teendők után (a legutolsó felszerelésék és különböző engedélyek beszerzése), Tuliték elkezdhették az ilyenkor szokásos akklimatizációs folyamatot. A hegymászók a fokozatosság elve szerint haladtak, lépcsőzetesen kirándultak el egyre magasabban fekvő településekig, napi négy-öt órát túráztak, ugyanakkor rengeteg folyadékot és zöldséget elfogyasztottak. Az akklimatizációt ugyanakkor tablettákkal is fel lehet gyorsítani, és mint azt Tulit Zsombor az Erdély FM-nek adott interjúban kifejtette, társai éltek is ezzel a lehetőséggel. A kapitány azonban allergiája miatt nem szedhette a Diamax nevezetű gyógyszert és nem tudni, hogy ezért-e, de az elsők között dőlt ki a Cso-Ojun. Zsombor a 7200 méteren fekvő kettes táborig eljutott ugyan, itt azonban a szintén lebetegedett Sükös Józseffel fel kellett adnia a küzdelmet. Ennek megfelelően Tóásó és Kobra folytatta a négyesből a mászást. A székelyudvarhelyiek a csúcstámadással is megpróbálkoztak, kevés sikerrel, hiszen a Cso-Oju május 20-án bevehetetlennek bizonyult számukra. Legtovább Kobra jutott el, mint mondta, hozzávetőlegesen száz méterre lehetett a csúcstól, mégsem tette kockára az életét.  

Tulit Zsombor bevetés közben

Kuriózumok a Cso-Ojuról

A világ hatodik legmagasabb hegye a Himalájában fekszik, mintegy 20 kilométerre a Mount Everesttől. Első ízben egy új-zélandi hegymászó, Sir Edmund Percival Hillary és segítői kutatták fel 1952-ben, majd két évvel ezután két osztrák – Sepp Höchler és Herbert Tichy – mászta meg egy nepáli serpa, bizonyos Pasang Dawa Lama segítségével. Az első sikeres expedíció után sajnos nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Cso-Ojun súlyos tragédiát jegyezzenek fel. 1959-ben lavinaomlás következtében elhunyt négy hölgy. És ha már a haláleseteknél tartunk, szükséges megemlítenünk Ronald Naar tragédiáját is. A hollandok egyik leghíresebb hegymászója éppen a Székelyek a magasban expedíció alatt vesztette életét a hegyen. A hírek szerint egy sikertelen csúcstámadás után ereszkedett lefele, amikor vártalanul elájult és meghalt. 

Hogyan tovább? Millió lehetőség van

Tulitról és a többiekről bizonyára nem utoljára halottunk. A csapatvezető elmondása szerint folytatják az expedíciósorozatot, melynek célja, hogy az alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére tűzzék ki a székely zászlót. Korábban ötöt sikerült kipipálni a hétből: Dél-Amerikából az Aconcaguát, Afrikából a Kilimandzsárót, Észak-Amerikából a McKinley-t, Európából  a Mont Blancot, és az antarktiszi Mont Vinsont. Konkrétummal ellenben nem tudott szolgálni az expedíció kezdeményezője, aki szerint millió választási lehetőségük van, ami a jövőbeli célpontokat illeti.

Akik felértek a Cso-Oju csúcsára:

1954: Sepp Höchler, Herbert Tichy (osztrákok), valamint Pasang Dawa Lama (nepáli)
1958: Pasang Dawa Lama (nepáli)
1978: Edi Koblmüller és Alois Fürtner (osztrákok)
1983: Reinhold Messner (osztrák)
1985: Maciej Barbeka, Maciej Pawlowski, Andrzej Heinrich, Jerzy Kukuczka (lengyelek)
1994: Jamanoi Jaszusi (japán)

Orbán Zsolt

OTT, AHOL A MADÁR SE JÁR – DE A SZÉKELYEK IGEN

A Cso-Oju

 A közelmúltban négy székely hegymászó (Sükös József, Tóásó István, Tulit Zsombor, Szabó Zoltán) történetét követhette nyomon ez erdélyi közönség, akik nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint megmászni a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsát, a 8201 méter magas Cso-Ojut. Lássuk, mivel kellett ők, illetve mivel kell bármelyik hegymászónak szembenéznie, ha szólítják az ormok.

Nyolcezresek klubja

A Himalája

Bolygónknak tizennégy 8000 méternél magasabb csúcsa van, ezek mindegyike Ázsiában, a Himalája és a Karakorum hegyvonulataiból tör az égnek. Ezek a csúcsok nem adják könnyen magukat, rengeteg ember életét követelték, de így is van tizenhat olyan alpinista, aki a nyolcezresek klubja minden egyes tagjának a tetejére hágott.

A Karakorum

Mindenkinek, aki hasonló vállalkozásra adja a fejét, tisztában kell lennie a rá váró számtalan veszélyre. A magasban ugyanis szokatlanul alacsony a nyomás, így a hegymászók könnyen azon kaphatják magukat, hogy szédülnek, hányingerük van, rosszabb esetben pedig orrukból-fülükből ömlik a vér. De oxigénben sem bővelkednek túlságosan ezek a magaslatok, így a szellemi képességek, a koncentráció csökkenése, de még az ájulás sem ritka jelenség ezeken a tájakon. És akkor még nem beszéltünk a hidegről, meg a fizikai sérülésekről, amelyeket okozhatnak lavinák, de akár egy meggondolatlan lépés is. Mégis, minden egyes hegy megmászásának legfontosabb követelménye az akklimatizáció.

Megszokás kérdése

Akklimatizációs tábor

Az akklimatizáció jelentése: a megváltozott környezethez való tartós alkalmazkodás; esetünkben a magassághoz illetve a gyér oxigénmennyiséghez való hozzászokást jelenti, melyre az egészséges emberek, megnövelve a vérükben található vörösvértestek mennyiségét, általában képesek. Azonban az emberi szervezet tűrőképességének is megvannak a határai, csak 5300 méterig képes megfelelően alkalmazkodni, ennél nagyobb magasságokon csak bizonyos időmennyiséget bír ki, után pedig beáll a halál, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy 5300 méter felett a szervezet lebontó folyamatai túlsúlyba kerülnek az építőkkel szemben. Függetlenül attól, hogy milyen magassághoz akarunk alkalmazkodni, a legfontosabb az, hogy azt lépcsőzetesen, hét-nyolcszáz méteres szintemelésekkel tegyük.

A hátizsák

Hegymászó teljes felszerelésben

Sokakban felvetődik a kérdés, hogy vajon milyen felszerelés szükséges egy ilyen expedícióhoz, és az mennyibe kerül. Elnézve a csoport honlapján a támogatók hosszú sorát, könnyen rájöhetünk, hogy nem aprópénzbe. A borzongáshoz elég csupán megtekinteni a szükséges darabok listáját: külön erre a célra készített szöges bakancs, zokni, polár anyagból készült alsónemű, sínadrág, magas nyakú termofelső, jobbfajta kesztyű és kabát, arc és orrvédővel ellátott sapka, és akkor még nem is beszéltünk a mászó felszerelésről, melynek számtalan eszközétől megkíméljük az olvasót. Továbbá arra is kell gondolni, hogy a hegymászás nem szüntelen mozgásból áll, hosszú időt töltünk pihenéssel, alvással is, ezért nem árt egy mínuszfokokra is szavatolt hálózsák, jól szigetelő sátor, éjszakára fejlámpa, főző, nappalra pedig napszemüveg, napvédőkrém.

A Cso-Ju kihívása

A Cso-Ju a Himalája része, a Mount Everesttől húsz kilométerre nyugatra mered a magasba. Neve tibetiül türkiz istennőt jelent, magassága 8201 méter. A Cso-Oju az ötödik a 8000 m-es hegycsúcsok meghódításának sorrendjében: először 1954. október 19-én hódították meg, ez Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert Tichy hegymászók nevéhez fűződik. A csúcs rövid története az alábbiakban:

  

• 1952-ben az első terepbejárás Edmund Hillary nevéhez fűződik.

Pasang Dawa Lama

• 1954-ben hódítja meg két osztrák hegymászó, Joseph Joechler, Herbert Tichy, valamint a nepáli Pasang Dawa Lama.

• 1958-ban a második csúcshódítás egy indiai expedíció nevéhez fűződik, s ekkor jár a csúcson másodszor Pasang Dawa Lama is. Az első haláleset is ebben az évben történik.

• 1959-ben az első nemzetközi női expedíció során négyen halnak meg egy lavina miatt.

• 1964-ben történik a harmadik kísérlet a csúcshódításra, de a német expedíció sikerességét máig vitatják. 7400 méteres magasságban, a négyes táborban végkimerülés miatt ketten életüket vesztik.

• 1978-ban Edi Koblmüller és Alois Furtner osztrák hegymászók a technikailag rendkívül nehéz délkeleti oldalon jutnak fel a csúcsra.

• 1983-ban Reinhold Messner csak a negyedik kísérlete során győzedelmeskedik a csúcs fölött.

• 1985. február 12-én Maciej Barbeka és Maciej Pawlikowski lengyel hegymászók az első téli hódítók, s az ő sikerüket három nappal később megismétli a szintén lengyel nemzetiségű Andrzej Heinrich és Jerzy Kukuczka.

• 1994-ben az első egyedül végrehajtott csúcshódítás a délnyugati falon Jamanoj Jaszusi nevéhez kapcsolódik.

Székelyek a magasban

Tulit Zsombor

A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek.

Ezek Tulit Zsombor alpinista, az Alpin Sport Egyesület vezetőjének szavai. A program kétezerben indult, és eddig több hódítással büszkélkedhet:



2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m)

2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m)

2001: Peru – Huascaran (6768 m)

2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m)

2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m)

2004: Alaszka – McKinley (6194 m)

2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc

2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m)

2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m).



A székelyek útja

A csapat

Az öt hegymászó 2011. április 18-án indult útjára Bukarestből Nepál fővárosába, Katmanduba, hogy megmássza a türkiz istennőt. Odaútjuk már felért egy kisebb kálváriával, ugyanis 19-i érkezésüket követően csak 23-án indultak neki Tibet és Nepál közös határának, hogy onnan közelítsék meg az első alaptábort, amely előtt keresztülmentek a fentebb leírt akklimatizációs folyamaton többször kiruccanásokat, majd leereszkedéseket téve magasabb tartományokból.

Az útvonal

Az alaptábor után a mellékelt képen is látható három állomás várt rájuk, mind egyre magasabban. A csúcsot a harmadik, 7600 méteren levő táborból kellett volna megmászniuk. Ezt a tábort már csak ketten érték el, ugyanis Tulit Zsombornak és Sükös Józsefnek egészségügyi okokból vissza kellett térnie a fővárosba. Sajnos a többiek sem jártak sikerrel, erős viharba keveredtek, ezért vissza kellett fordulniuk a csúcs felé vezető útról, céljuktól alig kétszáz méterre.

Kudarcuk ellenére mégis sikerként könyvelik el az expedíciót, mert mindannyian egészségesen hazatértek, és voltak annyira erősek, hogy mindig a józan eszükre hallgattak.

Potozky László

Palóc-székely összetartozást ünnepeltek Siklódon

             

Siklód madártávlatból

            Erdélyben, a Hargita megyei Siklódon,  nyolcadik alkalommal megrendezett Falunapok keretén belül, 2011. május 14-én palóc-székely összetartozást ünnepeltek a helyiek és az innen elszármazottak.

A hagyományokhoz híven az ünnepség a siklódi Kós Károly által tervezett Református templomban vette kezdetét egy ünnepélyes Istentisztelettel. Ez alkalommal Igét hirdetett az innen elszármazott Bálint (Kelemen) Delinke lelkipásztornő.

A kulturális rendezvény Szőcs László etédi polgármester beszédével kezdődött, melyben így szólt a messzi tájakról összegyűlt hatalmas tömeghez: „Innen csak indulni lehet, s aki indul, visszajöhet./ Tisztesség dolgában mindig tanulhat itt, el a sírig. / Becsületből, akit innen tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka, mert itt még a sár is tiszta.” (Kányádi Sándor)

Szőcs László etédi polgármester köszönti az egybegyűlteket.

 A rendezvény fénypontjának talán az tekinthető, hogy a már több éve tervezett Siklód és a magyarországi Hollókő között testvértelepülési szerződést írtak alá. A szerződést a két település polgármesterén kívül Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba is hitelesítette aláírásával. Létrejött egy már régen ápolt kapcsolat hivatalos megteremtése is, melyet két község népe, a Nógrád megyei Hollókő és a Hargita megyei Siklód, közös kulturális programokkal ünnepelt meg.

               

A hollókői polgármester aláírja a szerződést.

Az etédi polgármester

                                      

A Hargita megye Tanácsának elnöke aláírását adja az összetartozáshoz.

                                                         

    A két település számára ritka napnak tekinthető ez a május. 14-e, hisz annak tiszteletére gyűltek össze, hogy megünnepeljék összetartozásukat, hogy megbeszéljék az elmúlt évek eseményeit, hogy találkozzanak azokkal, akikkel lehet, ha csak itt és soha többé nem találkozhatnak, mert „Múlik az idő… Bármennyire is nem akarjuk, az idő múlik."

Siklód központjában gyűlt össze a tömeg.

                                   

 A résztvevők színes, hagyományokat felelevenítő programokon vehettek részt. Palóc dallamokat hallgathattak a Hollókő Hagyományőrző Együttestől, székely és palóc néptáncokat tekinthettek meg a Mákvirágok Néptáncegyüttes, a Siklódi Hagyományőrző fiatalok néptánccsoport előadásában, továbbá ismét énekelt a Siklódi Férfiak Kórusa, siklódi nótákat juttatva eszébe fitlanak és öregnek egyaránt. A hagyományokat megőrizve egy rövid színdarabot is megtekinthettek a résztvevők Sóvidéki fonó címmel, melyet a Gyermekláncfű Hagyományőrző Csoport adott elő.

A Siklódi Férfikórus énekel

                             

A siklódi fiatalok táncelőadása

                           

                          

Hóllókői táncelőadás

                       

       Az ünnepséget egy reggelig tartó táncmulatság zárta.