2011. május 19., csütörtök

A torkolati vizek íjásza















A jávai jövőhal (Toxotes jaculatrix) a lövőhalfélék családjába tartozó, mangrove-mocsarakban élő félsós-vízi hal. Nevét onnan kapta, hogy kiköpött vízsugárral ejti el zsákmányát. Egy jól célzott vízsugárral akár több méterrel a víz színe felett lévő áldozatát is le tudja köpni, vagyis lőni. Annak ellenére, hogy a telitalálathoz számos matematikai kalkulációra és fizikai ismeretre van szükség, a célzás a legtöbb esetben pontos. A halnak egyrészt számolnia kell a fénytöréssel (a fény terjedése a levegő és a víz határán megváltozik), másrészt az áldozat mozgásával.


De ezzel még nem biztos, hogy övé a zsákmány, ugyanis ki kell még kalkulálnia azt is, hogy az áldozat hová esik le. Amennyiben a lövés célba talál, a halnak igen gyorsnak kell lennie, ugyanis vetélytársak is leselkednek a zsákmányra. Ahhoz, hogy előre tudhassa hová esik le az áldozat, a szabadesést, a gyorsulást és a kiindulási magasságot is figyelembe kell vennie. Ha még így is veszélyeztetve érzi zsákmányát,  lövőhal áramvonalas testének és rendkívül fejlett hát-és farok alatti úszóinak köszönhetően akár 1,5 méterre is ki tud ugrani a vízből, ráadásul ugyanolyan pontosan célbatalál, mint a vízsugárral.




AZ esküvő részleteiről








Április 29-én, a Westminster apátságban, Prince Charming és Kate Middleton örök esküt
fogadtak egymásnak. A Westminster, ahol 1997-ben Vilmos anyjának, Diana hercegnőnek a temetése volt, évszázadok óta a brit uralkodók koronázási helye.

 a nagy Ő

ő






Elérkezett a mindannyiunk által várva-várt pillanat és a válaszok pillanata a számtalan kérdésre: kik a tisztelt meghívottak, ki a mennyasszonyiruha alkotója, hol lesz a nászút?

Tömeg az utcákon, újjongás, taps, egyedi ruhák, 1900 meghívott, felvonulás, izgalom.

A több éve elkezdődött kapcsolat immár az oltár előtt is örökké tartónak bizonyult.
Na, de beszéljünk fontosabb dolgokról. Ki tervezte a ruhát? Catherine, Duchess of Cambridge,

A ruha és a hercegnő


Alexander McQueen és Sarah Burton által készített ruhát illetve William édesanyjának egykori fátylát viselte. William pedig tisztségét jelképező egyenruhában jelent meg.

A meghívottak két és fél órával a ceremónia kezdete előtt foglalták el helyüket és repesve várták, hogy tanúi lehessenek az ífjúpár eskütételén.

A meghívottak között hamar szemetszúrt David Beckham és neje, akik külön tapsban részesültek. Igenám, de Viktoria terhességét is lekapták a fotósok, mely tény érdekes téma volt mindenki számára, az ifjúpár érkezéséig senki nem unatkozott.






Meglepte a brit hercegi esküvőre érkező tömegeket az ifjú pár. William és Catherine hercegnő autóval tett egy kört London belvárosában. Vilmos Aston Martinján a hátsó rendszám felirata a JUST WED (FRISS HÁZAS) volt.




Rangos rendézvényre számított mindenki és abban is részesültek, kihagyhatatlan élmény volt, hiszen több száz Afganisztánban szolgáló katona is kimenőt kapott.

 



Hamarosan a nászútról. Linda