2011. május 1., vasárnap

AZ ÍRÓ LÁTOGATÁSA



"Nem vagyok irodalmár, csak szeretek írni"
Teltházzal szemben ül a terem hidegében, szorosra zárt szája, szűk vágású szeme beszédesebb minden mondatnál. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője töri meg a hallgatást, elmondása szerint ürügyet keres az újabb Bodor Ádám-estre. Nincsen nehéz dolga: a szerző elsősorban törzsgyökeres kolozsvári, Magyarországra való kitelepüléséig itt élt, nemrég töltötte be hetvenötödik életévét, továbbá a közelmúltban jelent meg három könyve románra lefordítva. Aztán meg ott van a frissen megkapott kitüntetés, az Artisjus-díj. Az est mindezek ellenére a legújabb Bodor-kötetről, az Utolsó szénégetőkről szól.

Régi történeteket tartalmaz e könyv, melyeket Bodor Ádám a kitelepülését megelőző években írt az Utunk számára heti rendszerességgel; ezek a tárcák, novellák jelentették az egyetlen jövedelmi forrását a kommunista rezsim által meglehetősen rossz szemmel nézett írónak. Hogy kötetbe gyűjtve miért nem jelentek meg akkor? Mert közbejött a kitelepülés, a szerző pedig saját bevallása szerint megfeledkezett róluk, és egészen addig eszébe sem jutottak, míg Molnár Vilmos, a Székelyföld folyóirat szerkesztője egybegyűjtve át nem nyújtotta őket pár évvel ezelőtt. Ezt követően teljesen önálló életbe kezdtek ezek a szövegek: először újraközölte őket az Élet és Irodalom, majd a Magvető Kiadó gondozásában egybegyűjtve is megjelentek.

– Nem sok munkát adtam a szerkesztőknek, én válogattam, javítgattam az írásokat – felelte Bodor Ádám Balázs Imre József azon kérdésére, hogy milyen elv szerint szelektált azon írások között, melyeket az Utolsó szénégetőkbe szánt.

Aztán személyesebb kérdések következtek: Balázs Imre József arról faggatta Bodort, hogy hogyan fogadta Magyarország a határon túlról érkezőket, amikor ő áttelepült. A szűkszavúságáról ismert szerző csak annyit felelt a kérdésre: leereszkedéssel, mely alig akar kikopni az anyaországi gondolkodásból. Emellett sok évnek kellett eltelnie, míg odakint is elismerték a munkásságát, ezzel is beigazolva annak az ellenétét, hogy a magyar irodalom egységes. És ebbe hiába próbál meg egy határon túlról származó szerző otthonmaradt pályatársait ajánlva beleszólni, mert csak süket fülekre talál.

– Ahhoz mit szólsz, hogy sok fiatal prózaírónál tagadhatatlanul fellelhető a hatásod? – kérdezett tovább Balázs Imre József.

– Tudomást veszek a jelenségről, de nem én vagyok arra hivatott, hogy erről érdemben nyilatkozzam – felelte Bodor. – Különben sem szeretek az irodalomról beszélgetni, nem vagyok irodalmár, csak szeretek írni.

– Ezek szerint szerettél volna valami más lenni?

– Sajnos az a típusú ember vagyok, aki végképp alkalmatlan minden hasznos tevékenységre, ezért elmentem írónak. Szerettem volna meteorológus lenni, de az nem csak annyiból áll, hogy az ember nézi a felhőket.

Ezt követően Balázs Imre József kitért egy készülő antológiára, amely erdélyi írók írásait fogja tartalmazni. A szövegek közös szervező elve, hogy egytől-egyig az Állomás, éjszaka című Bodor-karcolat továbbírásai. Ennek kapcsán a meghívott elmondta: ő nem tudná folytatni a saját történetét, de biztos benne, hogy másnak ez sikerülhet.

– Több írásodat, például az Utolsó szénégetők tárcáit és Az érsek látogatását is határidőre írtad. Jó múzsa a határidő? – folytatta Balázs Imre József.

– Gyakran fogalmam sem volt, hogyan fog végződni a történet, sőt, arról sem, hogy miről írjak – felelte Bodor Ádám. – Megtörtént, hogy estefelé kihívtak a barátaim egy italra, én meg csak gubbasztottam az írógép előtt, és erőlködtem. Ezért van az, hogy vannak írásaim, melyek teljesen idegenek számomra, ilyen például a Megérkezés északra című novellám.

Bodor még hozzáfűzte, hogy az Érsek látogatásával kapcsolatosan (melyet rendelésre írt) már a leadáskor hiányérzete volt. A Sinistra körzetet viszont – mivel hosszasan és alaposan dolgozott rajta – legalább tízszer olvasta.

– Ez a kedvenc olvasmányom – mondta.

(A Bodor Ádámmal készült interjú itt, a szerző digitalizált műveit pedig ez alatt a link alatt érhetők el)

P. L.

4,9 erősségű földrengés Vrancea körzetében

A Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű földrengés rázta meg ma reggel, 5 óra 24 perckor Kelet-Romániát. A  néhány percig tartó földmozgás főleg a Vrancea körzetét érintette, de Bukarestben is érződött.
 
Az országos geofizikai intézet illetékese szerint a rengés epicentruma 137 kilométeres mélységben történt. Gheorghe Mãrmureanu, az Országos Geofizikai Kutatóintézet igazgatója szerint a földrengés 4-es fokozatú volt a Richter-skála alapján.
 Victorin Toader, a római Seimologie Intézet igazgatója a Realitatea TV reggeli műsorában elmondta: „Van egy szeizmicitási zavar Vrancea térségében 2010 novemberétől kezdődően, amely intenzívebb ütemű az előző időszakhoz képest. Hozzuk szóba jelentős szeizmikus szinten, legfeljebb 5,3 erősségű a Richter-skála. Ezek a napok kritikusak. De úgy vélem, egy ilyen rengés kicsi ". Szerinte nincs ok aggodalomra.