2011. április 27., szerda

Véres álmok Alsórákoson

Húsvét nagyhetében vagyunk, a naptárak április 20-át írnak. Brassó megyében járunk, Alsórákos határánál. A rendőrség ellenőrzőpontot állított fel, minden beérkező személy iratait ellenőrzik, mielőtt átlépné a falu határát. Két kocsi utasai találkoznak az ellenőrzőpontnál. Az egyik sofőr mosolyogva jegyzi meg, hogy szegény rendőrök még nem tudják, hogy ma mennyi ellenőriznivalójuk lesz. Állítását a fél óra múlva, az alsórákosi parókián gyülekező, közel 50 erdélyi és partiumi lelkész igazolja, akik a szerda esti bűnbánati istentiszteletre érkeztek.



 


A 3500 lelkes Alsórákos neve az utóbbi időben többször is felmerült, a falu szélén élő, szinte másfél ezres, románul beszélő roma közösség néhány tagja terror alatt tartja a falut. Fosztogatnak, fenyegetnek, de tettlegességekre is volt már példa. Legutóbb alig néhány hete kapták fel a falusiak a fejüket, amikor három fiatalt vertek meg csúnyán a romák. A falu életében mindennaposak lettek ezek az események, a kisgyerekek, amikor az óvodában a termés betakarításáról kellett volna beszélni, azt válaszolták, hogy náluk nincs mit betakarítani, ugyanis a romák mindent ellopnak a megművelt területekről – meséli Gáspár Etelka alsórákosi óvónő, aki gyerekrajzokat is megmutat. A gyerekek az álmaikat rajzolták le. Végigfut a hátamon a hideg, miközben fényképezem a rajzokat. Szinte mindegyik gyerek azt rajzolta le, hogy a romák ökölbe szorított kézzel, vagy bunkósbottal állnak egy vérben fetrengő falubeli fölött. Még a tehetetlenséget is meg tudták ezek a gyerekek jeleníteni, a figurák kéz nélkül fekszenek a földön.

 

Barát István alsórákosi lelkipásztor

Barát István helybéli lelkipásztor levélben értesítette szolgatársait a tarthatatlan helyzetről. A lelkészek és református egyháztagok listáján elkezdődött a szervezkedés. Először egy ökumenikus, szabadtéri istentiszteletet szerveztek volna, de ez több okból kifolyólag nem valósult meg. Virágvasárnap és az utána következő nagyheti alkalmakon viszont több ezer ember imádkozott Székelyföldtől Hollandiáig az alsórákosiak békéjéért. Végül néhány lelkipásztor úgy határozott, hogy ők ettől függetlenül elmennek nagyhét szerdáján Alsórákosra, és részt vesznek a 6 órától kezdődő bűnbánati istentiszteleten. Ez az alkalom azt szolgálja, hogy a gyülekezetet erősítse, lássák, hogy mennyien állnak mellettük és imádkoznak érettük.

 


5 órakor érkeztünk a faluba, Barát István ki is vitt bennünket a temetőkertbe, onnan ugyanis be lehet látni a teljes falut. A lelkipásztor szerint a helyzet odáig fajult, hogy a falut rettegésben tartók kapukat és vaskerítéseket bontottak le, házakba törtek be. Amikor a megszorító intézkedések miatt a szociális támogatások 50 százalékát levágták, a romák azzal fenyegetőztek, hogy ezt a falu fogja megbánni. Naponta négy-ötször, nappal is bementek egy-egy lakásba, udvarra és fosztogattak, aki ellen akart állni, azt megfenyegették. Van olyan család, ahol éjjel felváltva őrködnek, a gyerekeket nem engedik ki egyedül az utcára, de már a népszokásokat sem gyakorolják a faluban. Barát István elmondta, hogy a legutóbbi verekedés előtt a hatóságokkal is egyeztettek és néhány javaslatot meg is fogalmaztak, de a legutóbbi incidens óta erőltetett békehangulat van a faluban. „Nem etnikai konfliktusról van szó, azon az estén, amikor kivonulta a falu, románok, magyarok és romák együtt indultak el, mindenkinek elege van a törvénytelenségből. Sőt még a lingurárok között is vannak olyanok, akik elmondják, hogy ők nem olyanok, mint a többiek, nem lopnak.” – meséli a lelkipásztor.






Hat órakor megkondulnak a harangok, a megjelent lelkipásztorok, teológusok és a gyülekezeti tagok bevonulnak a templomba. Az alkalmon Barát István hirdeti az igét. A lelkipásztor a nagycsütörtök éjszakáján alvó tanítványait költögető Úrról szóló igehirdetésében figyelmeztetett arra: Simon aludhat, de Péter nem. Az alvó Simonra nem lehet Anyaszentegyházat építeni: az éber Péterre és vallástételére igen. Márpedig csak az tud imádkozni és vallást tenni, aki ébren van. Ehhez pedig maga az Ige ébreszt fel bennünket. A gyülekezeti tagok szeme végig könnyes, hiszen érzik és látják, hogy nincsenek egyedül. Az istentisztelet keretében sor kerül az Alsórákosi nyilatkozat felolvasására is. A Pásztori-Kupán István teológiai tanár által megfogalmazott szöveg lényege, hogy egymást szeressük, mert erről ismeri meg a világ, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. „Azt, aki bajban van, nem hagyjuk magára. Hadd fűzzem hozzá, bár nincs benne a nyilatkozatban, de 6 éves koromban tanultam Olasztelkén a dajkámtól, hogy az emberen akkor kell segíteni, amikor szüksége van rá, nem azután. Ezt a leckét nem vagyok hajlandó 38 éves koromban újratanulni. Valahányszor szükség lesz ránk, idejövünk, a nyilatkozatban benne van, hogy meg nem szűnünk Isten és az emberek előtt közbenjárni, azokért, akik a segítségünkre szorulnak itt, Alsórákoson.” – nyilatkozta a Protestáns Teológiai Intézet tanára. 



Pásztori-Kupán István szerint lesz folytatás is, biztos, hogy az imádkozást nem fogják abbahagyni, és azokat a lépéseket is sürgetni fogják, amelyek a kialakult helyzetet elviselhetővé teszik. A gyerekrajzokról beszélve a teológiai tanár elmondta, hogy ezek a rajzok arról árulkodnak, hogy ezek a képek mindennaposak a gyerekek életében, ezt a képet azonban meg kell változtatni. „Valószínű, hogy ez a gyermekközösség ki kell hogy heverje ezt a helyzetet, azonban az ő gyermekeik már nem rajzolhatnak ilyeneket. És az, hogy az ő gyerekeik mit rajzolnak, az már tőlünk is függ.”

Pásztori-Kupán István felolvassa az Alsórákosi Nyilatkozatot




Közel negyven lelkipásztor látta el a helyszínen kézjegyével az Alsórákosi nyilatkozatot. A dokumentum első aláírója Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt, aki már több hasonló eseményen is részt vett, és aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület küldöttségét is vezette. Tamásváralján egyszerre három helyen gyújtották meg a falut és a lelkipásztor kocsiját is összetörték. Akkor a lelkipásztorok összefogtak és kivonultak. „A rendőrség kutatott, nem talált semmit, de az istentisztelet után többet nem fordult elő, hogy valami baj lett volna. Érzem, hogy a Szentlélek munkálkodni kezdett. Amikor meghallottam, hogy itt mi történt, az első reakcióm az volt, hogy ott kell lennem. Nem lehet az, hogy itt élünk Erdélyben, van közel ezer lelkipásztor, és mi ne tudnánk az alsórákosi lelkipásztor testvérünkön és a gyülekezeten segíteni. A mi segítségünk az, hogy eljöttünk, imádkoztunk, semmi különösebbet nem akartunk, csak azt, hogy az Úr lássa meg ezt az összetartó szolgálatot. Nem hoztunk semmilyen erőt, sem más eszközöket, mi Krisztus nevében érkeztünk” – nyilatkozta a helyszínen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. 













Kiss Gábor

2011. április 22., péntek


Alig hetvenen várták Tolvai Renátát

 Alig hetven személy gyűlt össze kedd este Kolozsváron az Obsession klubba Tolvai Renáta és Kökény Attila, a 2010-es Megasztár műsor első két nyertesének koncertjére. Az énekesek Marosvásárhelyről érkezve léptek fel a színpadra az erdélyi turnéjukon.

A koncertet fél tizenegykor kezdte Kökény Attila, akit a színpad előtt levő néhány ember vastapssal fogadott. A kevés nézőközönség miatt érezni lehetett az énekes feszültségét. Azonban amikor Tolvai Renáta, a nagyváradi Emanuil Gojdu Főgimnázium végzős tanulója a színpadra lépett a két táncos lánnyal, a színpad előtti tér megtelt rajongókkal. A közönségben ott volt az énekesnő nagymamája és nagynénje, akik büszkén figyelték a húszéves lány minden mozgását. Renáta két éves kora óta énekel, és ezzel szeretne foglalkozni a későbbiekben is. A Francisc Hubic Művészeti Iskola könnyűzenei szakán tanul tizennégy éves kora óta. Az egyik évben első helyezett lett az Eurorégiós Dalversenyen, melyet a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok közösen szerveztek, 2009-ben második helyezést ért el a mamaiai könnyűzenei fesztiválon. 2010-ben a Megasztár című tehetségkutató műsorban mutatta meg tehetségét, amit meg is nyert. Övé lett az Év Hangja cím és egy aranymikrofon, ami a győzelmet jelképezi. Jelenleg Budapesten élvezi a három évig kötött szerződésnek köszönhető lakását, autóját, és különböző turnékon léphet fel.
A kedd esti koncertre Marosvásárhelyről érkezett Kolozsvárra a két csillag, akik most erdélyi turnén bizonyítják tehetségüket. Attila hat, míg Reni nyolc számmal készült erre az estére: elénekelte a Poker Face, Crazy in Love, Szerelem az utolsó vérig,  Proud Mary, Crazy, Single Ladies, Only girl című számokat, és a Mindig az a perc a legszebb perc dallal zárta a műsort. Természetesen visszatapsolták. Az énekesek szerint „csodálatos volt a közönség”, vízhangzott a hangjuk az óriási teremben és hétszáz embert is kitettek.
„Örülök, hogy itt lehettem közöttetek, és itt énekelhettem, hiszen itthon izgulok és énekelek a legjobban.” – köszönte Tolvai Renáta a fogadtatását. A koncertet buli követte. 

2011. április 20., szerda

Macieső várható

A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén is plüssállatokat lehet a játéktérre dobni a magyar jégkorong-válogatott világbajnoki mérkőzésen. Ezúttal a spanyolok elleni találkozó első hazai góljánál indul a macieső.
Galériánk megtekintéséhez klikk ide
Három évvel ezelőtt szervezték meg az első Dobj egy macit! akciót az anyaországban, és a Miskolci Jegesmedvék kezdeményezését átvette idővel a Magyar Jégkorong Szövetség. 2009-ben a finnek vendégszerepeltek Budapesten, ahol az akkori mérkőzés egyrészt különleges volt Ocskay Gábor mezének visszavonása, de a macieső miatt is. Mint az alábbi videón jól látható, tömérdek plüssállatot dobáltak akkor a jégre a nézők a játékokat pedig rászoruló gyermekek kapták meg később. 



Idén is alakalom nyílik szurkolói jótékonykodásra, hiszen az MJSZ tegnapi közleménye szerint ismét megrendezik az akciót. A szervezők arra bíztatják az érdeklődőket, hogy a budapesti Papp László Sportarénában zajló divízió 1-es jégkorong-vb negyedik fordulójára plüssállatokkal érkezzenek, amelyektől az első magyar találat után „megszabadulhatnak”. A házigazda válogatott Spanyolországgal mérkőzik pénteken, és a rendezők választása nem véletlenül esett erre az összecsapásra, hiszen az ibériai nemzeti csapat papíron a legkönnyebb ellenfél.          

Bár a magyarok eddigi szereplését elnézve, alighanem mindegy lett volna, melyik mérkőzésre tűzik ki a maciesőt, hiszen Ted Sator szövetségi kapitány csapata 12 vágott két meccs alatt: hatot a hollandoknak és hatot a dél-koreaiaknak.

Galériánk megtekintéséhez klikk ide
A Dobj egy macit! mozgalom egyébként "Teddy bear toss" néven Észak-Amerikából indult. A legenda szerint először a kanadai Kitchenerben borították be a jégpályát játékmackókkal még a nyolcvanas évek derekán, hogy a karácsony közeledtével így kedveskedjenek a gyerekeknek. A kezdeményezés később egész Kanadában, az Egyesült Államokban és Európában is elterjedt, és mostanra szinte az összes ifjúsági, és sok alsóbb szintű ligában is repülnek a mackók. 

2011. április 19., kedd

Díva síron innen és túl?

 
Szerdán, március 22-én elhunyt Elizabeth Taylor, Oscar-díjas filmszínésznő, aki hét éve szenvedett szívelégtelenségben. A színésznő nemcsak tehetsége, hanem viharos magánélete miatt is a figyelem középpontjába került
 
Halála után is igazi hollywoodi sztár maradt, így saját temetéséről negyedórát késett, mert egy díva sosem érkezik pontosan. Természetesen ezt sem bízta a sors kezére, halála előtt kifejezetten kérte, hogy tizenöt percet késsen a szertartás. 
                                                                             Szépségét kilenc férje csodálhatta 
 
A színésznő magánéletét a Westboro baptista egyház sem nézte jó szemmel. „Egész életét házasságtörésben és a büszke buzik igazolásával töltötte. A pokolban átkozzák őt ma el” - magyarázta a Westboro a tervezett tüntetés okát. Sztárságának újabb bizonyítéka lett volna egy botrányba fulladó temetés, a szekta épületes tervét a Twitteren tette közzé.

                                                                        Michael Jacksonhoz közeli barátság fűzte

A Legfelsőbb Bíróság ítélete értelmében, az elmúlt húsz évben botrányairól mindinkább elhíresült Westboro szólásszabadságának joga felülírja az elhunytak kegyelethez való jogát. A terv felháborodást keltett a rajongók és a családtagok körében.

Mihály Noémi Katalin

2011. április 14., csütörtök

Döntetlenre verték az újságíró szakos diákok tanáraikat - FOTÓRIPORT

Zsolt az első a pályán és nekiáll bemelegíteni

Érkezik a csapat és a szurkolótábor egy része

Könczy készül

Majd bemelegít

Kezdődik a meccs, támadnak a diákok

Indul a tanárok támadása

Helyzet a kapunál, amit Könczy megment

majd ellentámadásba lendül

Balettóra labdával 

Attila, aki a tanárok csapatát erősítette (tulajdonképpen beépített ügynök, akinek feladata a tanárok csapatának gyengítése volt)

Gábor lő

majd fordul a kocka és Koller támad

De végül Zsombi, az idegenlégiós célozza meg a kaput

Gyula, aki hősiesen védte a kaput

Gábor, aki hol kaput védett, hol nem, itt most éppen igen

Könczy, aki a meccs támadója

Zsolt az órájára néz, és azt mondja, hogy ideje lenne gólt rúgni

Lábak: Beának szeretettel :P De amúgy, ha kinagyítjátok, akkor van a képben minden, amit akartok. Szétfröccsenő vízcseppek, cipők, labda és lábak

Helyzet a tanárok kapuja előtt, a diákcsapat sztárjátékosa, Koller a helyzetteremtő

A szurkolócsapat. Vagyis ezek azok, akik pályán belül voltak. A pályán kívüliek különben lelkesebbek voltak.

Zsolt megfejeli a labdát, Gyula felé továbbítja

Gyula pedig sikeresen véd. A végeredmény amúgy 2-2
Gábor