2011. március 21., hétfő

Tömeges máglyahalál

Szörnyű tragédiába fulladt a tegnap esti lakoma Montgomery várában, amikor is Edward király ötszáz velszi bárdot ítélt máglyahalálra. Az események kiváltó oka, hogy az angol király nem tudta elviselni, a bárdok őszinte dalait, amelyben rávilágítottak kegyetlenségeire és a valós politikai helyzetre.


Wales tartományában már előre tartottak Edward király látogatásától, ám senki sem sejtette, hogy ekkora tragédiába fulladhat egy hagyományos lakoma. Kezdetben minden az előzetes tervezés szerint zajlott, az angol király elsőként megtartotta szokásos terepszemléjét a tartományban, majd megérkezett Montgomery várába, ahol is kezdetét vette a szokásos „ünnepi” lakoma. 

A gondok akkor kezdődtek, amikor a királynak feltűnt a nemesség szorongása, illetve szótlansága és hirtelen követelőzni kezdett. A várban tartózkodó urak, azonban nem tudtak mit kezdeni a hirtelen kialakult feszült helyzettel, így a jelenlévő bárdok léptek a tettek mezejére. Bátorságukért és őszinteségükért azonban komoly árat kellett fizetniük. A felbőszült király, akin egyre inkább az elmebaj tünetei kezdtek mutatkozni, ugyanis mindnyájukat azonnali máglyahalálra ítélte. Meglepő módon a velszi énekesek egyetlen szóval sem tiltakoztak az ítélet miatt, hanem dalolva fogadták azt. 

Montgomery várának urától megtudtuk a jelenlévők még mindig nem tértek magukhoz a soktól, az angol király pedig időközben visszatért Londonba, ám eddig még nem tudni lesz-e bármilyen következménye a Walesben történt mészárlásnak.

Deák Anita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése