Nádas Péter írói estje
Csütörtökön, április 7-én, Kolozsvárra rendkívül élettelien érkezett az író. A Tranzit Ház zsúfolásig telt, az ablakpárkányokra is telepedett néhány talpraesettebb vagy gyengébb állóképességgel rendelkező érdeklődő. Nádas Péterrel Balázs Imre József, a Korunk kulturális folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
A meghívott nem először járt Kolozsváron, a hetvenes-nyolcvanas években is ellátogatott, állítása szerint az akkor másik város volt, vagy legalábbis másik arcát mutatta. Ez a csend, hallgatás időszaka volt, amelynek lenyomata a Nádas prózában is fellelhető, a misztika dimenziójába burkolózva.
A beszélgetés során az író személyes élményeiről is mesélt. A Saját halál című kötetével kapcsolatosan elmondta, hogy feleségével beleszerettek az udvarukon álló százhúsz éves vadkörtefába, amelyet ezt követően egy évig fotózott. A könyv a klinikai halál élményét dolgozza fel, a vadkörtefát ábrázoló fényképek ellenpontozzák és kiegészítik az elmondhatót és elmondhatatlant.
Az Emlékiratok könyvéből olvasott fel részleteket, amelyben meghökkentő naturalizmussal jelennek meg a pikánsabb részek is. Megjegyezte, hogy azzal is megvádolták már, hogy a szerelem leírásánál helyenként obszcén szavakat használ. „Ez azonban nem igaz, én is olyan szavakat használok, amelyeket mindenki más is használ” – vélekedett Nádas.
„Unatkoztam magamtól. Halál, amikor az író saját magától is unatkozik. Borzalom.” – lepte meg közönségét a művész. A regényírást nem szeretné folytatni az Emlékiratok könyve a harmadik, negyedik kötet után is befejezetlen maradna szerkezetéből, témájából adódóan.
Véleménye szerint az író élete olyan, mint a gályarabság, folyamatosan húzni kell. Talán éppen ezért szereti a befejezetlen regényeket. Az író reggel felkel borotválkozni, aztán összeesik. „Meghalt, nagyszerű.”
Mihály Noémi Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése