2011. május 11., szerda

Újmédia - Lefejezték az al-Kaidát

Berkeczi Zsolt. Az Egyesült Államok egy akcióban végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével, jelentette be vasárnap éjjel a Fehér Házból élőben közvetített rendkívüli televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök. "Igazságot tettünk" - mondta. (Obama teljes beszédét itt olvashatja illetve hallgathatja meg). Bin Ladent, aki az első helyet foglalta el az Egyesült Államok "legkeresettebbek" listáján, mások mellett a szeptember 11-ei New York-i és Washingtoni támadások megszervezésével vádolták.

Az elnök elmondása szerint az akciót egy kis létszámú amerikai csoport hajtotta végre Pakisztánban, amely tűzharc során megölte bin Ladent, majd elhozta a helyszínről a holttestét (a bin Ladent likvidáló egységről többet itt tudhat meg). Az akcióban az amerikaiak közül senki sem esett el. A katonák ügyeltek a polgári áldozatok elkerülésére - hangsúlyozta az amerikai elnök. "Ma este bejelenthetem az amerikai népnek és  világnak, hogy az Egyesült Államok egy katonai műveletben megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét, aki több ezer ártatlan férfi, nő és gyermek megöléséért felelős" - fogalmazott Obama.

Bin Ladent a beszámolók szerint a pakisztáni főváros közelében ölték meg. Az amerikai hírszerzés korábban azonban azt feltételezte, hogy bin Laden a Pakisztán és Afganisztán közötti határvidéken, olyan területen tartózkodik, amely kívül esik a központi hatóságok ellenőrzésén.

Védik az amerikaikat

A CNN úgy tudja, hogy fokozott védelem alá vették az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit. Az Egyesült Államok figyelmeztette a külföldön élő amerikai állampolgárokat, hogy megnőtt az esélye az Amerika-ellenes erőszaknak, egyben utazási figyelmeztetést is kiadtak a külföldre készülőknek.


A hír, hogy Oszama bin Laden halott, nagy megkönnyebbülést jelent az embereknek szerte a világon - fogalmazott David Cameron brit miniszterelnök. Elmondása szerint bin Laden olyan terrorcselekményekért volt felelős, melyeket korábban a világ soha nem látott, és melyek sok ezer ember, köztük sok brit életét követelték.

Oszama bin Laden abbottabadi rejtekhelyéről kivülről rengeteg kép jelent meg a sajtóban, azonban az ABC News stábjának sikerült bejutnia az épületbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése