2011. május 1., vasárnap

AZ ÍRÓ LÁTOGATÁSA



"Nem vagyok irodalmár, csak szeretek írni"
Teltházzal szemben ül a terem hidegében, szorosra zárt szája, szűk vágású szeme beszédesebb minden mondatnál. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője töri meg a hallgatást, elmondása szerint ürügyet keres az újabb Bodor Ádám-estre. Nincsen nehéz dolga: a szerző elsősorban törzsgyökeres kolozsvári, Magyarországra való kitelepüléséig itt élt, nemrég töltötte be hetvenötödik életévét, továbbá a közelmúltban jelent meg három könyve románra lefordítva. Aztán meg ott van a frissen megkapott kitüntetés, az Artisjus-díj. Az est mindezek ellenére a legújabb Bodor-kötetről, az Utolsó szénégetőkről szól.

Régi történeteket tartalmaz e könyv, melyeket Bodor Ádám a kitelepülését megelőző években írt az Utunk számára heti rendszerességgel; ezek a tárcák, novellák jelentették az egyetlen jövedelmi forrását a kommunista rezsim által meglehetősen rossz szemmel nézett írónak. Hogy kötetbe gyűjtve miért nem jelentek meg akkor? Mert közbejött a kitelepülés, a szerző pedig saját bevallása szerint megfeledkezett róluk, és egészen addig eszébe sem jutottak, míg Molnár Vilmos, a Székelyföld folyóirat szerkesztője egybegyűjtve át nem nyújtotta őket pár évvel ezelőtt. Ezt követően teljesen önálló életbe kezdtek ezek a szövegek: először újraközölte őket az Élet és Irodalom, majd a Magvető Kiadó gondozásában egybegyűjtve is megjelentek.

– Nem sok munkát adtam a szerkesztőknek, én válogattam, javítgattam az írásokat – felelte Bodor Ádám Balázs Imre József azon kérdésére, hogy milyen elv szerint szelektált azon írások között, melyeket az Utolsó szénégetőkbe szánt.

Aztán személyesebb kérdések következtek: Balázs Imre József arról faggatta Bodort, hogy hogyan fogadta Magyarország a határon túlról érkezőket, amikor ő áttelepült. A szűkszavúságáról ismert szerző csak annyit felelt a kérdésre: leereszkedéssel, mely alig akar kikopni az anyaországi gondolkodásból. Emellett sok évnek kellett eltelnie, míg odakint is elismerték a munkásságát, ezzel is beigazolva annak az ellenétét, hogy a magyar irodalom egységes. És ebbe hiába próbál meg egy határon túlról származó szerző otthonmaradt pályatársait ajánlva beleszólni, mert csak süket fülekre talál.

– Ahhoz mit szólsz, hogy sok fiatal prózaírónál tagadhatatlanul fellelhető a hatásod? – kérdezett tovább Balázs Imre József.

– Tudomást veszek a jelenségről, de nem én vagyok arra hivatott, hogy erről érdemben nyilatkozzam – felelte Bodor. – Különben sem szeretek az irodalomról beszélgetni, nem vagyok irodalmár, csak szeretek írni.

– Ezek szerint szerettél volna valami más lenni?

– Sajnos az a típusú ember vagyok, aki végképp alkalmatlan minden hasznos tevékenységre, ezért elmentem írónak. Szerettem volna meteorológus lenni, de az nem csak annyiból áll, hogy az ember nézi a felhőket.

Ezt követően Balázs Imre József kitért egy készülő antológiára, amely erdélyi írók írásait fogja tartalmazni. A szövegek közös szervező elve, hogy egytől-egyig az Állomás, éjszaka című Bodor-karcolat továbbírásai. Ennek kapcsán a meghívott elmondta: ő nem tudná folytatni a saját történetét, de biztos benne, hogy másnak ez sikerülhet.

– Több írásodat, például az Utolsó szénégetők tárcáit és Az érsek látogatását is határidőre írtad. Jó múzsa a határidő? – folytatta Balázs Imre József.

– Gyakran fogalmam sem volt, hogyan fog végződni a történet, sőt, arról sem, hogy miről írjak – felelte Bodor Ádám. – Megtörtént, hogy estefelé kihívtak a barátaim egy italra, én meg csak gubbasztottam az írógép előtt, és erőlködtem. Ezért van az, hogy vannak írásaim, melyek teljesen idegenek számomra, ilyen például a Megérkezés északra című novellám.

Bodor még hozzáfűzte, hogy az Érsek látogatásával kapcsolatosan (melyet rendelésre írt) már a leadáskor hiányérzete volt. A Sinistra körzetet viszont – mivel hosszasan és alaposan dolgozott rajta – legalább tízszer olvasta.

– Ez a kedvenc olvasmányom – mondta.

(A Bodor Ádámmal készült interjú itt, a szerző digitalizált műveit pedig ez alatt a link alatt érhetők el)

P. L.

4,9 erősségű földrengés Vrancea körzetében

A Richter-skála szerinti 4,9-es erősségű földrengés rázta meg ma reggel, 5 óra 24 perckor Kelet-Romániát. A  néhány percig tartó földmozgás főleg a Vrancea körzetét érintette, de Bukarestben is érződött.
 
Az országos geofizikai intézet illetékese szerint a rengés epicentruma 137 kilométeres mélységben történt. Gheorghe Mãrmureanu, az Országos Geofizikai Kutatóintézet igazgatója szerint a földrengés 4-es fokozatú volt a Richter-skála alapján.
 Victorin Toader, a római Seimologie Intézet igazgatója a Realitatea TV reggeli műsorában elmondta: „Van egy szeizmicitási zavar Vrancea térségében 2010 novemberétől kezdődően, amely intenzívebb ütemű az előző időszakhoz képest. Hozzuk szóba jelentős szeizmikus szinten, legfeljebb 5,3 erősségű a Richter-skála. Ezek a napok kritikusak. De úgy vélem, egy ilyen rengés kicsi ". Szerinte nincs ok aggodalomra.





2011. április 27., szerda

Véres álmok Alsórákoson

Húsvét nagyhetében vagyunk, a naptárak április 20-át írnak. Brassó megyében járunk, Alsórákos határánál. A rendőrség ellenőrzőpontot állított fel, minden beérkező személy iratait ellenőrzik, mielőtt átlépné a falu határát. Két kocsi utasai találkoznak az ellenőrzőpontnál. Az egyik sofőr mosolyogva jegyzi meg, hogy szegény rendőrök még nem tudják, hogy ma mennyi ellenőriznivalójuk lesz. Állítását a fél óra múlva, az alsórákosi parókián gyülekező, közel 50 erdélyi és partiumi lelkész igazolja, akik a szerda esti bűnbánati istentiszteletre érkeztek.



 


A 3500 lelkes Alsórákos neve az utóbbi időben többször is felmerült, a falu szélén élő, szinte másfél ezres, románul beszélő roma közösség néhány tagja terror alatt tartja a falut. Fosztogatnak, fenyegetnek, de tettlegességekre is volt már példa. Legutóbb alig néhány hete kapták fel a falusiak a fejüket, amikor három fiatalt vertek meg csúnyán a romák. A falu életében mindennaposak lettek ezek az események, a kisgyerekek, amikor az óvodában a termés betakarításáról kellett volna beszélni, azt válaszolták, hogy náluk nincs mit betakarítani, ugyanis a romák mindent ellopnak a megművelt területekről – meséli Gáspár Etelka alsórákosi óvónő, aki gyerekrajzokat is megmutat. A gyerekek az álmaikat rajzolták le. Végigfut a hátamon a hideg, miközben fényképezem a rajzokat. Szinte mindegyik gyerek azt rajzolta le, hogy a romák ökölbe szorított kézzel, vagy bunkósbottal állnak egy vérben fetrengő falubeli fölött. Még a tehetetlenséget is meg tudták ezek a gyerekek jeleníteni, a figurák kéz nélkül fekszenek a földön.

 

Barát István alsórákosi lelkipásztor

Barát István helybéli lelkipásztor levélben értesítette szolgatársait a tarthatatlan helyzetről. A lelkészek és református egyháztagok listáján elkezdődött a szervezkedés. Először egy ökumenikus, szabadtéri istentiszteletet szerveztek volna, de ez több okból kifolyólag nem valósult meg. Virágvasárnap és az utána következő nagyheti alkalmakon viszont több ezer ember imádkozott Székelyföldtől Hollandiáig az alsórákosiak békéjéért. Végül néhány lelkipásztor úgy határozott, hogy ők ettől függetlenül elmennek nagyhét szerdáján Alsórákosra, és részt vesznek a 6 órától kezdődő bűnbánati istentiszteleten. Ez az alkalom azt szolgálja, hogy a gyülekezetet erősítse, lássák, hogy mennyien állnak mellettük és imádkoznak érettük.

 


5 órakor érkeztünk a faluba, Barát István ki is vitt bennünket a temetőkertbe, onnan ugyanis be lehet látni a teljes falut. A lelkipásztor szerint a helyzet odáig fajult, hogy a falut rettegésben tartók kapukat és vaskerítéseket bontottak le, házakba törtek be. Amikor a megszorító intézkedések miatt a szociális támogatások 50 százalékát levágták, a romák azzal fenyegetőztek, hogy ezt a falu fogja megbánni. Naponta négy-ötször, nappal is bementek egy-egy lakásba, udvarra és fosztogattak, aki ellen akart állni, azt megfenyegették. Van olyan család, ahol éjjel felváltva őrködnek, a gyerekeket nem engedik ki egyedül az utcára, de már a népszokásokat sem gyakorolják a faluban. Barát István elmondta, hogy a legutóbbi verekedés előtt a hatóságokkal is egyeztettek és néhány javaslatot meg is fogalmaztak, de a legutóbbi incidens óta erőltetett békehangulat van a faluban. „Nem etnikai konfliktusról van szó, azon az estén, amikor kivonulta a falu, románok, magyarok és romák együtt indultak el, mindenkinek elege van a törvénytelenségből. Sőt még a lingurárok között is vannak olyanok, akik elmondják, hogy ők nem olyanok, mint a többiek, nem lopnak.” – meséli a lelkipásztor.






Hat órakor megkondulnak a harangok, a megjelent lelkipásztorok, teológusok és a gyülekezeti tagok bevonulnak a templomba. Az alkalmon Barát István hirdeti az igét. A lelkipásztor a nagycsütörtök éjszakáján alvó tanítványait költögető Úrról szóló igehirdetésében figyelmeztetett arra: Simon aludhat, de Péter nem. Az alvó Simonra nem lehet Anyaszentegyházat építeni: az éber Péterre és vallástételére igen. Márpedig csak az tud imádkozni és vallást tenni, aki ébren van. Ehhez pedig maga az Ige ébreszt fel bennünket. A gyülekezeti tagok szeme végig könnyes, hiszen érzik és látják, hogy nincsenek egyedül. Az istentisztelet keretében sor kerül az Alsórákosi nyilatkozat felolvasására is. A Pásztori-Kupán István teológiai tanár által megfogalmazott szöveg lényege, hogy egymást szeressük, mert erről ismeri meg a világ, hogy Krisztus tanítványai vagyunk. „Azt, aki bajban van, nem hagyjuk magára. Hadd fűzzem hozzá, bár nincs benne a nyilatkozatban, de 6 éves koromban tanultam Olasztelkén a dajkámtól, hogy az emberen akkor kell segíteni, amikor szüksége van rá, nem azután. Ezt a leckét nem vagyok hajlandó 38 éves koromban újratanulni. Valahányszor szükség lesz ránk, idejövünk, a nyilatkozatban benne van, hogy meg nem szűnünk Isten és az emberek előtt közbenjárni, azokért, akik a segítségünkre szorulnak itt, Alsórákoson.” – nyilatkozta a Protestáns Teológiai Intézet tanára. 



Pásztori-Kupán István szerint lesz folytatás is, biztos, hogy az imádkozást nem fogják abbahagyni, és azokat a lépéseket is sürgetni fogják, amelyek a kialakult helyzetet elviselhetővé teszik. A gyerekrajzokról beszélve a teológiai tanár elmondta, hogy ezek a rajzok arról árulkodnak, hogy ezek a képek mindennaposak a gyerekek életében, ezt a képet azonban meg kell változtatni. „Valószínű, hogy ez a gyermekközösség ki kell hogy heverje ezt a helyzetet, azonban az ő gyermekeik már nem rajzolhatnak ilyeneket. És az, hogy az ő gyerekeik mit rajzolnak, az már tőlünk is függ.”

Pásztori-Kupán István felolvassa az Alsórákosi Nyilatkozatot




Közel negyven lelkipásztor látta el a helyszínen kézjegyével az Alsórákosi nyilatkozatot. A dokumentum első aláírója Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt, aki már több hasonló eseményen is részt vett, és aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület küldöttségét is vezette. Tamásváralján egyszerre három helyen gyújtották meg a falut és a lelkipásztor kocsiját is összetörték. Akkor a lelkipásztorok összefogtak és kivonultak. „A rendőrség kutatott, nem talált semmit, de az istentisztelet után többet nem fordult elő, hogy valami baj lett volna. Érzem, hogy a Szentlélek munkálkodni kezdett. Amikor meghallottam, hogy itt mi történt, az első reakcióm az volt, hogy ott kell lennem. Nem lehet az, hogy itt élünk Erdélyben, van közel ezer lelkipásztor, és mi ne tudnánk az alsórákosi lelkipásztor testvérünkön és a gyülekezeten segíteni. A mi segítségünk az, hogy eljöttünk, imádkoztunk, semmi különösebbet nem akartunk, csak azt, hogy az Úr lássa meg ezt az összetartó szolgálatot. Nem hoztunk semmilyen erőt, sem más eszközöket, mi Krisztus nevében érkeztünk” – nyilatkozta a helyszínen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. 













Kiss Gábor

2011. április 22., péntek


Alig hetvenen várták Tolvai Renátát

 Alig hetven személy gyűlt össze kedd este Kolozsváron az Obsession klubba Tolvai Renáta és Kökény Attila, a 2010-es Megasztár műsor első két nyertesének koncertjére. Az énekesek Marosvásárhelyről érkezve léptek fel a színpadra az erdélyi turnéjukon.

A koncertet fél tizenegykor kezdte Kökény Attila, akit a színpad előtt levő néhány ember vastapssal fogadott. A kevés nézőközönség miatt érezni lehetett az énekes feszültségét. Azonban amikor Tolvai Renáta, a nagyváradi Emanuil Gojdu Főgimnázium végzős tanulója a színpadra lépett a két táncos lánnyal, a színpad előtti tér megtelt rajongókkal. A közönségben ott volt az énekesnő nagymamája és nagynénje, akik büszkén figyelték a húszéves lány minden mozgását. Renáta két éves kora óta énekel, és ezzel szeretne foglalkozni a későbbiekben is. A Francisc Hubic Művészeti Iskola könnyűzenei szakán tanul tizennégy éves kora óta. Az egyik évben első helyezett lett az Eurorégiós Dalversenyen, melyet a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok közösen szerveztek, 2009-ben második helyezést ért el a mamaiai könnyűzenei fesztiválon. 2010-ben a Megasztár című tehetségkutató műsorban mutatta meg tehetségét, amit meg is nyert. Övé lett az Év Hangja cím és egy aranymikrofon, ami a győzelmet jelképezi. Jelenleg Budapesten élvezi a három évig kötött szerződésnek köszönhető lakását, autóját, és különböző turnékon léphet fel.
A kedd esti koncertre Marosvásárhelyről érkezett Kolozsvárra a két csillag, akik most erdélyi turnén bizonyítják tehetségüket. Attila hat, míg Reni nyolc számmal készült erre az estére: elénekelte a Poker Face, Crazy in Love, Szerelem az utolsó vérig,  Proud Mary, Crazy, Single Ladies, Only girl című számokat, és a Mindig az a perc a legszebb perc dallal zárta a műsort. Természetesen visszatapsolták. Az énekesek szerint „csodálatos volt a közönség”, vízhangzott a hangjuk az óriási teremben és hétszáz embert is kitettek.
„Örülök, hogy itt lehettem közöttetek, és itt énekelhettem, hiszen itthon izgulok és énekelek a legjobban.” – köszönte Tolvai Renáta a fogadtatását. A koncertet buli követte. 

2011. április 20., szerda

Macieső várható

A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén is plüssállatokat lehet a játéktérre dobni a magyar jégkorong-válogatott világbajnoki mérkőzésen. Ezúttal a spanyolok elleni találkozó első hazai góljánál indul a macieső.
Galériánk megtekintéséhez klikk ide
Három évvel ezelőtt szervezték meg az első Dobj egy macit! akciót az anyaországban, és a Miskolci Jegesmedvék kezdeményezését átvette idővel a Magyar Jégkorong Szövetség. 2009-ben a finnek vendégszerepeltek Budapesten, ahol az akkori mérkőzés egyrészt különleges volt Ocskay Gábor mezének visszavonása, de a macieső miatt is. Mint az alábbi videón jól látható, tömérdek plüssállatot dobáltak akkor a jégre a nézők – a játékokat pedig rászoruló gyermekek kapták meg később. 



Idén is alakalom nyílik szurkolói jótékonykodásra, hiszen az MJSZ tegnapi közleménye szerint ismét megrendezik az akciót. A szervezők arra bíztatják az érdeklődőket, hogy a budapesti Papp László Sportarénában zajló divízió 1-es jégkorong-vb negyedik fordulójára plüssállatokkal érkezzenek, amelyektől az első magyar találat után „megszabadulhatnak”. A házigazda válogatott Spanyolországgal mérkőzik pénteken, és a rendezők választása nem véletlenül esett erre az összecsapásra, hiszen az ibériai nemzeti csapat papíron a legkönnyebb ellenfél.          

Bár a magyarok eddigi szereplését elnézve, alighanem mindegy lett volna, melyik mérkőzésre tűzik ki a maciesőt, hiszen Ted Sator szövetségi kapitány csapata 12 vágott két meccs alatt: hatot a hollandoknak és hatot a dél-koreaiaknak.

Galériánk megtekintéséhez klikk ide
A Dobj egy macit! mozgalom egyébként "Teddy bear toss" néven Észak-Amerikából indult. A legenda szerint először a kanadai Kitchenerben borították be a jégpályát játékmackókkal még a nyolcvanas évek derekán, hogy a karácsony közeledtével így kedveskedjenek a gyerekeknek. A kezdeményezés később egész Kanadában, az Egyesült Államokban és Európában is elterjedt, és mostanra szinte az összes ifjúsági, és sok alsóbb szintű ligában is repülnek a mackók.