„Három és fél percre meghaltam”

Nádas Péter írói estje

Csütörtökön, április 7-én, Kolozsvárra rendkívül élettelien érkezett az író. A Tranzit Ház zsúfolásig telt, az ablakpárkányokra is telepedett néhány talpraesettebb vagy gyengébb állóképességgel rendelkező érdeklődő. Nádas Péterrel Balázs Imre József, a Korunk kulturális folyóirat főszerkesztője beszélgetett.

A meghívott nem először járt Kolozsváron, a hetvenes-nyolcvanas években is ellátogatott, állítása szerint az akkor másik város volt, vagy legalábbis másik arcát mutatta. Ez a csend, hallgatás időszaka volt, amelynek lenyomata a Nádas prózában is fellelhető, a misztika dimenziójába burkolózva. 
 

A beszélgetés során az író személyes élményeiről is mesélt. A Saját halál című kötetével kapcsolatosan elmondta, hogy feleségével beleszerettek az udvarukon álló százhúsz éves vadkörtefába, amelyet ezt követően egy évig fotózott. A könyv a klinikai halál élményét dolgozza fel, a vadkörtefát ábrázoló fényképek ellenpontozzák és kiegészítik az elmondhatót és elmondhatatlant. 

 

Az Emlékiratok könyvéből olvasott fel részleteket, amelyben meghökkentő naturalizmussal jelennek meg a pikánsabb részek is. Megjegyezte, hogy azzal is megvádolták már, hogy a szerelem leírásánál helyenként obszcén szavakat használ. „Ez azonban nem igaz, én is olyan szavakat használok, amelyeket mindenki más is használ” – vélekedett Nádas. 

„Unatkoztam magamtól. Halál, amikor az író saját magától is unatkozik. Borzalom.” – lepte meg közönségét a művész. A regényírást nem szeretné folytatni az Emlékiratok könyve a harmadik, negyedik kötet után is befejezetlen maradna szerkezetéből, témájából adódóan.

Véleménye szerint az író élete olyan, mint a gályarabság, folyamatosan húzni kell. Talán éppen ezért szereti a befejezetlen regényeket. Az író reggel felkel borotválkozni, aztán összeesik. „Meghalt, nagyszerű.”

Mihály Noémi Katalin

A fogkefe és a nemiség ̶ Nádas Péter Kolozsváron

  Theiss Eliza

"Megtalálni azon dolgok értelmét, amit a hallgatás helyettesít" - Nádas Péter kijelentése  motója is lehetett volna a Korunk Akadémia április 7-i felolvasóestjének, amelynek központi témái a csend, tabuk és a szeretkezés voltak.

A Balázs Imre József moderált felolvasóesten megközelítőleg kétszázan vettek részt. Így nemcsak minden szék, de szinte minden ablakpárkány is foglalt volt a Tranzit Házban. Ez, és az összegyűltek változatos életkora bizonyította, hogy az első kolozsvári Nádas Péter felolvasóest rég várt esemény volt.

A kétórás találkozón a Kossuth-díjas szerző életének és munkásságának több központi témáját érintette, hol megnevettető, hol sokkoló hangnemben. A "hova kell tenni a fogkefét, hogyan kell kinyomni a tubusból a fogpasztát – ezek mind komoly problémák" és "a hallgatásnak van egy misztikus kvalitása" jellegű replikáit tipikus nádas péteri nyugodtsággal adta elbűvölt közönségének. Annak a közönségnek, aki egyetlen dolgot kifogásolt: a sikertelen hangosítást.

A diktatúra korára emlékezve Nádas a csendet mint hallgatást közelítette meg, mint a beszéd negatívumát: "a diktatúrában a csendnek külön értéke van, mondanivalója", akárcsak az ezt parancsra megtörő tapsnak. Említette a diktatúra tilalomlistáját, amely tartalmazta miről kell hallgatni, miről szabad beszélni és hogyan. Kifejtette, hogy nemcsak a diktatúrák rendelkeznek tilalomlistákkal, hanem a demokráciák is – maga a demokrácia legitimitása tabutéma a 21. század társadalmaiban, amelyek szólásszabadsággal kérkednek. 

A legnagyobb tabu pedig a szerelem és szeretkezés, még mai túlszexualizált világunkban is . Hiszen még mindig erősek a társadalmi konvenciók, hogy miről kell hallgatni a szerelmi érintkezést illetően – úgy lelki, mint testi vonatkozásaiban, illetve, hogyan lehet beszélni róla. Nádas szerint ennek a diskurzusnak pedig semmi köze ahhoz, ami valójában történik két ember között: "csak áttételesen értesülünk szeretkezéseinkről". Nemcsak külső, de belső nyelvünk is hiányzik, ami képes legyen az élményt leírni. Klinikai nyelvezetet használunk, esetleg szimbolikusat, vagy, mint manapság egyre gyakrabban, obszcén szavakat , amit "bimbózó diáklányok is használnak az autóbuszon". 

Mint szerző, aki a szerelmet nem társadalmi vagy politikai kérdésként kezeli, hanem önmagában és mikro történésein keresztül, gyakran szembesül az obszcenitás vádjával. Ezúttal kihasználta az alkalmat, hogy tisztázza: ő azokat a kifejezéseket használja, amelyeket mindenki megért.

A közönséget különösen megfogott az idő és halál témája, amelyet a szerző 1993-as három és fél perces klinikai halála kapcsán vezetett be. Elmondta: "az idő, mint olyan, csak átmenet, ha létezel is benne, csak átmenet".

A találkozást két felolvasás fűszerezte, majd néhány kérdés egy túllelkesült rajongótól, aki barokk körmondataiban önnön kérdéseire válaszolt, a szerző és közönség együttes derültségére. Az est hagyományos könyvdedikálással zárult.