A „türkiz istennő” győzelme a székelyek fölött

Könnyű nyolcezres? A legjobbaknak talán – a négy székely hegymászó közül azonban senkinek nem sikerült felérnie a „türkiz istennőnek” becézett Cso-Oju csúcsára, amely így már 2–0-ra vezet Tulit Zsomborral szemben. A Székelyek a magasban expedíciósorozat vezetője két évvel ezelőtt 7800 méterig kapaszkodott föl, most viszont a szervezete korábban feladta a szolgálatot. A legcsalódottabb mégis Kobra volt, aki mintegy száz méterre a céltól fordult vissza a csúcstámadás napján. Mindezek ellenére a székelyek sikerként nyugtázták az expedíciót, hiszen mindannyian túlélték a kalandos nepáli „kirándulást”. Jöhetnek az újabb kihívások.

Csúcsfotó, vagy ha úgy tetszik, csúcs fotó

Tulit, Süki és Pityu Nepálba indul, Kobrával találkoznak

Komoly feladatra szánta el magát néhány hónappal ezelőtt négy székelyföldi hegymászó. Tulit Zsombor vezényletével – aki 2009 későtavaszán ismerkedett meg először a nepáli heggyel – az alpinisták a 8201 méteres Cso-Oju meghódítását tűzték ki maguk elé. A Székelyek a magasban elnevezésű expedíció egyik székelyudvarhelyi tagja, a Kobrának becézett Szabó Zoltán elsőként utazott Nepálba, hogy feltérképezze a terepet, de hamarosan követték őt a többiek is. Április 18-án, több hónapos intenzív felkészüléssel maguk mögött és hatvankilós csomagokkal a hátukon elindultak az ázsiai országba az expedíció többi főszereplői is. A korábban említett Tulit Zsombor mellett a Katmanduba tartó repülőgépen utazott még a csíkszeredai Sükös József (Süki), valamint Tóásó István (Pityu) is.

Eredetileg öt székely mászott volna

Mielőtt elindultak volna Nepálba, Tulit Zsombor egy sajtóbeszélgetés során megosztotta azt az információt az újságírókkal, miszerint eredetileg öten készültek az expedícióra. A gyergyószentmiklósi születésű Csibi Márti azért maradt le, mert a Kínai Hegymászószövetség nem adott neki engedélyt.

 
Fő az egészség, a csúcshódítás másodlagos

Jóllehet a hegymászóknak életre szóló élményt adhat a csúcs(ok) bevétele, vannak fontosabb szempontok, melyeket figyelembe kell venni a hegyeken. Hétezer méter fölött például már halálzónáról beszélhetünk. Noha bizonyos kutatások szerint az emberi teljesítőképesség legfölsőbb határa olyan 9300 méter körüli, a hetedik ezres után nyomasztóan alacsony az oxigénszint, így a hegymászó szervezete könnyedén elgyengülhet és néhány óra alatt teljesítőképessége szélére sodródhat. Egy másik lényeges faktor az időjárás. A semmiből érkező viharok egy csapásra véget vethetnek a csúcstámadásoknak, amelyek az expedíciók utolsó, egyben a legviszontagságosabb részét képezik. Tulit Zsombort 2009-ben éppen a kedvezőtlen időjárás tréfálta meg a Cso-Oju-csúcs közelében, így a sepsiszentgyörgyi vállalkozó hiába próbálkozott két alkalommal is, nem tudta bevenni a „türkiz istennőt”. Zsombor azonban nem hazardőr típus, akárcsak a hegymászók jelentős többsége, ő is egyetért azzal, hogy bizonyos körülmények között nem érdemes kockáztatni: legfontosabb tehát az egészséges hazatérés.

Száz méterre a finistől

Az erdélyi hegymászócsapat expedíciója egy ideig jól haladt. A Katmanduban lezavart adminisztrációs jellegű teendők után (a legutolsó felszerelésék és különböző engedélyek beszerzése), Tuliték elkezdhették az ilyenkor szokásos akklimatizációs folyamatot. A hegymászók a fokozatosság elve szerint haladtak, lépcsőzetesen kirándultak el egyre magasabban fekvő településekig, napi négy-öt órát túráztak, ugyanakkor rengeteg folyadékot és zöldséget elfogyasztottak. Az akklimatizációt ugyanakkor tablettákkal is fel lehet gyorsítani, és mint azt Tulit Zsombor az Erdély FM-nek adott interjúban kifejtette, társai éltek is ezzel a lehetőséggel. A kapitány azonban allergiája miatt nem szedhette a Diamax nevezetű gyógyszert és nem tudni, hogy ezért-e, de az elsők között dőlt ki a Cso-Ojun. Zsombor a 7200 méteren fekvő kettes táborig eljutott ugyan, itt azonban a szintén lebetegedett Sükös Józseffel fel kellett adnia a küzdelmet. Ennek megfelelően Tóásó és Kobra folytatta a négyesből a mászást. A székelyudvarhelyiek a csúcstámadással is megpróbálkoztak, kevés sikerrel, hiszen a Cso-Oju május 20-án bevehetetlennek bizonyult számukra. Legtovább Kobra jutott el, mint mondta, hozzávetőlegesen száz méterre lehetett a csúcstól, mégsem tette kockára az életét.  

Tulit Zsombor bevetés közben

Kuriózumok a Cso-Ojuról

A világ hatodik legmagasabb hegye a Himalájában fekszik, mintegy 20 kilométerre a Mount Everesttől. Első ízben egy új-zélandi hegymászó, Sir Edmund Percival Hillary és segítői kutatták fel 1952-ben, majd két évvel ezután két osztrák – Sepp Höchler és Herbert Tichy – mászta meg egy nepáli serpa, bizonyos Pasang Dawa Lama segítségével. Az első sikeres expedíció után sajnos nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Cso-Ojun súlyos tragédiát jegyezzenek fel. 1959-ben lavinaomlás következtében elhunyt négy hölgy. És ha már a haláleseteknél tartunk, szükséges megemlítenünk Ronald Naar tragédiáját is. A hollandok egyik leghíresebb hegymászója éppen a Székelyek a magasban expedíció alatt vesztette életét a hegyen. A hírek szerint egy sikertelen csúcstámadás után ereszkedett lefele, amikor vártalanul elájult és meghalt. 

Hogyan tovább? Millió lehetőség van

Tulitról és a többiekről bizonyára nem utoljára halottunk. A csapatvezető elmondása szerint folytatják az expedíciósorozatot, melynek célja, hogy az alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére tűzzék ki a székely zászlót. Korábban ötöt sikerült kipipálni a hétből: Dél-Amerikából az Aconcaguát, Afrikából a Kilimandzsárót, Észak-Amerikából a McKinley-t, Európából  a Mont Blancot, és az antarktiszi Mont Vinsont. Konkrétummal ellenben nem tudott szolgálni az expedíció kezdeményezője, aki szerint millió választási lehetőségük van, ami a jövőbeli célpontokat illeti.

Akik felértek a Cso-Oju csúcsára:

1954: Sepp Höchler, Herbert Tichy (osztrákok), valamint Pasang Dawa Lama (nepáli)
1958: Pasang Dawa Lama (nepáli)
1978: Edi Koblmüller és Alois Fürtner (osztrákok)
1983: Reinhold Messner (osztrák)
1985: Maciej Barbeka, Maciej Pawlowski, Andrzej Heinrich, Jerzy Kukuczka (lengyelek)
1994: Jamanoi Jaszusi (japán)

Orbán Zsolt

Macieső várható

A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel idén is plüssállatokat lehet a játéktérre dobni a magyar jégkorong-válogatott világbajnoki mérkőzésen. Ezúttal a spanyolok elleni találkozó első hazai góljánál indul a macieső.

Galériánk megtekintéséhez klikk ide

Három évvel ezelőtt szervezték meg az első Dobj egy macit! akciót az anyaországban, és a Miskolci Jegesmedvék kezdeményezését átvette idővel a Magyar Jégkorong Szövetség. 2009-ben a finnek vendégszerepeltek Budapesten, ahol az akkori mérkőzés egyrészt különleges volt Ocskay Gábor mezének visszavonása, de a macieső miatt is. Mint az alábbi videón jól látható, tömérdek plüssállatot dobáltak akkor a jégre a nézők – a játékokat pedig rászoruló gyermekek kapták meg később. 

Idén is alakalom nyílik szurkolói jótékonykodásra, hiszen az MJSZ tegnapi közleménye szerint ismét megrendezik az akciót. A szervezők arra bíztatják az érdeklődőket, hogy a budapesti Papp László Sportarénában zajló divízió 1-es jégkorong-vb negyedik fordulójára plüssállatokkal érkezzenek, amelyektől az első magyar találat után „megszabadulhatnak”. A házigazda válogatott Spanyolországgal mérkőzik pénteken, és a rendezők választása nem véletlenül esett erre az összecsapásra, hiszen az ibériai nemzeti csapat papíron a legkönnyebb ellenfél.          

Bár a magyarok eddigi szereplését elnézve, alighanem mindegy lett volna, melyik mérkőzésre tűzik ki a maciesőt, hiszen Ted Sator szövetségi kapitány csapata 12 vágott két meccs alatt: hatot a hollandoknak és hatot a dél-koreaiaknak.

Galériánk megtekintéséhez klikk ide

A Dobj egy macit! mozgalom egyébként "Teddy bear toss" néven Észak-Amerikából indult. A legenda szerint először a kanadai Kitchenerben borították be a jégpályát játékmackókkal még a nyolcvanas évek derekán, hogy a karácsony közeledtével így kedveskedjenek a gyerekeknek. A kezdeményezés később egész Kanadában, az Egyesült Államokban és Európában is elterjedt, és mostanra szinte az összes ifjúsági, és sok alsóbb szintű ligában is repülnek a mackók. 

Orbán Zsolt

Vérfürdőbe torkollt a Montgomery-lakoma

Kereken ötszáz walesi bárd hagyta ott a fogát ma este a Montgomery-várban zajlott lakomán, amelyet I. Edward angol király tiszteletére rendeztek.

A felszolgált étel- és italrengetegben kevés kivetnivalót találhatott az angol uralkodó, akinek azonban kevésbé tetszett, hogy nem dicsőítették őt énekükkel a walesi bárdok.

Arany János (fotó), a helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint elsőként egy agg ember állt Edward elé, de durva szavai hallatán azon nyomban máglyára küldte őt az est főszereplője. Következett egy sokkal ifjabb költő, és a fiatal bárd reménytelien is kezdte énekét („Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé”), a folytatás viszont finoman fogalmazva, aligha elégítette ki a király igényeit („Szüzek siralma, özvegyek panasza nyög belé.”).

Mint azt Aranytól megtudtuk, a harmadik dalnok hívatlanul állt elő, majd azonnal belevágott énekébe. Talán mondanunk sem kellene, a harmadik próbálkozó sem felelt meg Edwárdnak, így a király elrendelte minden olyan walesi „énekes” kiiktatatását, aki nem hajlandó dicsőíteni őt. Arany szavait idézve: „ötszáz bizony dalolva ment lángsírba velszi bárd: de egy se bírta mondani, hogy: éljen Eduárd”.

Költő kollegánkat egyébiránt láthatóan újból megszállta az ihlet, így nem haladhatott el az események fölött anélkül, hogy ne foglalja versbe az ott látottakat. A végterméket hamarosan publikáljuk. 

O.Zs.