A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület segítségével 2000-ben különleges expedíciósorozat vette kezdetét, Tulit Zsombor elindításával. A vállalkozás célja: a hét kontinens hét legmagasabb csúcsára eljutni és kitűzni a székely zászlót. A Himalája egyik legnépszerűbb csúcsa a Cho-Oyu, ami Türkíz istennőt jelent tibetiül, 8201 méter magas. Először 1954-ben hódította meg a csúcsát Joseph Jöchler és Herbert Tichy osztrák hegymászók és Pasang Dawa Lama, nepáli serpa. A köztudatban könnyű nyolcezresként szerepel azóta is.
A Cho Oyu megmászására vállalkozó székely csapat tagjai a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor, aki építkezési vállalkozó, egy nyomda és tankönyvkiadó tulajdonosa, önkéntes hegyimentő, Sükös József csíkszeredai ügyvéd, Szabó Zoltán (Kobra) székelyudvarhelyi vállalkozó, és Tóásó István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház világosítója. A színes egybegyűlteket a hegymászás iránti tisztelet, szeretet és a kihívás lekűzdése iránti szenvedély hajtotta és tartotta össze.
Sükös József
Szabó Zoltán
Tóásó István
Tulit Zsombor
A székelyek az expedíció során folyamatosan tartották a kapcsolatot a külvilággal blogjukonkeresztül, és telefonos interjúk segítségével, amit az Erdély FM készített, Kultúrkakaó nevezetű műsorának keretén belül. A hegymászás nehézségeit az Oxigén hiánya, szeszélyes időjárás, zord körülmények, havas, jeges és hideg útvonal jelentette. Felszerelésük nem sokban különbözött a más nemzetiségű mászótársakétól, az egészség és biztonság megtartására lettek beszerezve, gyógyszer helyett azonban fokhagymát fogyasztottak a góbék. A társadalom sem hiányzott nekik, egyedül a család.
A csapat április 18-án indult Bukarestből, majd Katmanduból a vízum megszerzése után április 27-én megérkezett az alaptáborba, amely 4900 méter magasságban helyezkedett el. Az ezt követő két másik alaptábor után az 1-es táborra május 5-én érkeztek, 6200 méterre. A 2-es tábor (7100 m) és 3-as tábor (7600 m) után végül május 19-én került sor a csúcstámadásra, azonban ez nem volt teljesen sikeres. Székely hegymászóink közül ugyanis cask ketten próbálkoztak a csúccsal, viszont egyiküknek sem sikerült felérni a legmagasabb pontig.
Tudatos, jól megfontolt döntés alapján 8000 méterről visszafordult Szabó Zoltán, kevéssel magasabbról pedig Tóásó István is túl veszélyesnek ítélte a helyzetet a folytatáshoz. Később kettejük közül Tóásónak bizonyult nehezebbnek elfogadnia a vereséget, elmondása szerint még el kell telnie egy bizonyos időnek az élmény feldolgozásához.
“A történetünk az, hogy a tízfős csoportból négyen maradtunk, egy kanadai és egy lengyel lány és mi ketten székelyek. Május 20-án reggel indultunk el a 3-as táborból, a kanadai lány oxigénnel, mi hárman oxigén nélkül. Neki sikerült feljutnia. Sajnos későn indultunk neki a csúcstámadásnak, 2 helyett 6 óra lett belőle, és mi 8000 méter magasságában vihart kaptunk, vártunk egy órát, gondolkodtunk, és végül viszafordultunk” – mondta el Szabó Zoltán az Erdély FM interjújában.
A hegymászás nem öngyilkos sport, hanem tudatos, megfontolt és szép. Ezt szem előtt tartva nem lehet melléfogni. A csapat tagjai tisztelettel mászák a hegyet, tudatos döntéseket hozva, megfontoltan. Saját egészségüket mindenekelőtt szem előtt tartva hagyták maguk után a métereket, és nem bánták meg a próbálkozásukat, még ha nem is jártak sikerrel. Hegymászás közben sokszor nehézségekbe ütköztek, nem mindig sikerült elérni a kitűzött napi célt, de leérve a Türkíz istennőről, mindenükig jövőbeli tervei között szerepel hasonló élmények szerzése, egyéb hegyek mászása és más csúcsok célbavétele. Mert a hegy iránti szerelem sosem hal meg. Hajrá székelyek!
Az eddigi pályafutásuk során 5800 méter volt a legnagyobb magasság amelyet elérték, az utóbbi csúcstámadás a Cho-Oyu csúcsa előtt 200 méterrel ért véget.
A kihívásnak felkészülten indultak hegynek (május 17.-én) Tulit Zsombor, Sükös József, Szabó Zoltán és Tóásó István a Székelyek a magasban expedíciósorozat Cho-Oyu csúcs meghódítására. Induláskor mindannyiuk egészségügyi állapota és tapasztalata megfelelő volt, viszont a 8000-ik méteren bekövetkezett vihar, egy óra gondolkodás után is, lehetetlenné tette a csúcstámadás folytatását (május 23.). Tulit Zsombor és Sükös József egészségügyi állapotuk miatt sajnos már a 7000-ik méteren véget ért az expedíció.
Tulit Zsombor, expedíció kezdeményező
Sükös József
Szabó Zoltán
Tóásó István
Tulit Zsomborral és Sükös Józseffel, az expedíció másik két tagjával együtt értékelték a közösen, majd külön-külön meghozott döntéseiket. Sikerként könyvelték el, hogy együtt, mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. “ Fáj ugyan, hogy a csúcsig hiányzó, száznál alig több utolsó métereket nem sikerült megtenniük, mégis helyesnek ítélik – utólag is –, hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmagukat és társaik életét.”
A csúcs
A Székelyek a magasban expedíció eddigi teljesítményei:
2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m); 2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m); 2001: Peru – Huascaran (6768 m); 2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m); 2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m); 2004: Alaszka – McKinley (6194 m); 2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc; 2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m); 2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m), 2009: Antarktisz – Mt. Vinson (4897 m).
A magashegyi hegymászás különbözik a túrázástól, alacsonyabb csúcsok meghódításától, trekkingtől. Nemcsak abban, hogy magasabban van az ember, ugyanis a magasság növekedése 5-7000 méter felett minőségileg változtat a mászás stílusán. Hogy miért, könnyen belátható.
A dolog egyik része a távolság. A magasság gátja a technikai civilizáció terjedésének, azaz a magashegyek környékétől távol vannak az úton megközelíthető települések. A hosszabb túrákhoz több felszerelés kell, sok élelem, kommunikációs eszközök, ami nehezebbé teszi a cipelnivalót is.
A túrázással és az alacsonyabban történő hegymászással szemben itt megjelennek azok az emberek, akik csak a felszerelés mozgatása végett vannak jelen: a teherhordók. A teherhordókkal pedig vége a spontánul szerveződő túráknak. Tervek kellenek, és sok pénz. A jellegzetes magashegyi stílus kialakításában a távolságnál is jelentősebb hatása van azonban a magasság okozta oxigénhiánynak. Egy tengerszint körüli magasságon élő ember 2-3000 méterre érve találkozik először az oxigénhiány tüneteivel, a fejfájással, fáradékonysággal. Pedig ebben a magasságban a tengerszinti oxigénmennyiségnek csak az egynegyede hiányzik.
A magassághoz lehet azonban alkalmazkodni, akklimatizálódni.
Az akklimatizáció nem testedzést jelent, hanem a test hozzászoktatását a az oxigénhiányos állapothoz. Ez pedig egyféleképpen megy: ha rövid időkre oxigénhiányos helyeken, azaz nagy magasságban tartózkodik az ember.
Tehát a magashegyi mászás során a hegymászók nem egyszerűen elindulnak kitűzött csúcs felé, át minden veszélyen, hanem ráadásul még az akklimatizációval is törődniük kell. Azaz rövid időkre fel kell kapaszkodniuk nagy magasságba, aztán visszamászni, pihenni, majd még egy kicsit magasabbra.
A dologban nagy szerepet kap az ún. alaptábor, ahol a legtöbb időt töltik a hegymászók, és ahol a lehető legnagyobb kényelmet igyekeznek teremteni: van konyhasátor, szakács, orvos, és az alaptábori munkák szervezésére még alaptáborvezető is.
Kockázatokkal jár: nemcsak a levegőhiány, a hiányos felszerelés és a hőmérséklet fenyeget, hanem az időjárás. A havazások, hóviharok, lavinák és legfőképpen a balesetek, a zuhanás. Mindenesetre nem lehet tériszonya egy alpinistának.
A Cho Oyu hegycsúcs a Himalájában, a Mount Everesttől 20 km-re található.
Tengerszint feletti magassága 8201 m, mellyel a hatodik legmagasabb a világon.
Nevének jelentése tibeti nyelven: ’türkiz istennő’.
Első megmászása 1954. október 19-én Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert Tichy hegymászók nevéhez fűződik.
A Cho Oyu megmászása (mint a 8000-esek), komoly mászási felkészültséget igényel.
A hegy már nagyon sok áldozatot szedett - a női mászók között is. 1959-ben, az első nemzetközi női expedíció során négyen haltak meg egy lavina miatt.
Azonban néhány embernek még oxigén palack nélkül is sikerült megbirkózni a Türkiz Istennővel.
Baranyai Éva három évig készült a 8000-es csúcsra. Túráit 2000 méter magas csúcsokkal kezdte, majd feljutott Afrika legmagasabb hegyére.
Ezután összegyűjtötte a 4500 eurós úti díjat a himalájai expedícióra, és 2009-ben meg sem állt Cho Oyu tetejéig, azzal nem számolva, hogy a Himalája ötödik legmagasabb csúcsát hódította meg a 43 éves nő.
Megemlíthető még Klein Dávid (2005), Wetzl Péter (2005) stb. Próbálkoztak: Gál László (2010), Horváth Tibor(2010), Ács Zoltán(2010), Erőss Zsolt (2010) stb.
A székely fiatalok április 18-án indultak útnak, hogy a déli oldalról, Nepál felől meghódítsák a csúcsot. A Székelyek a magasban expedíciósorozat Cho Oyu 2011 expedíciós csapata április 29-én 4-5 órás gyalogtúrával megérkezett az intermediáris táborba (5400 m), a jakok is a felszerelésüket tartalmazó málhákkal. A kedvezetlen időjárás miatt a székely hegymászók május 5-re tervezték az első utat az 1-es táborba. Az indulás előtt az akklimatizációs gyalogtúrán kívül jégfalmászással edzettek, ami tulajdonképpen előkészület volt az egy kötélen indulók jégfalmászási technikájának összehangolására.
Az 1-es táborig hosszú és nehéz volt az út, a hegymászók az időjárás jobbra fordulásában reménykedtek, azonban viharban érték el a menedékhelyet.
Útjukat nemcsak a -25 - +25 fok közötti hőmérséklet nehezítette, hanem még a napi 15 - 20cm-es havazás is.
az 1-es és 2-es tábor közötti úton 6600 m magasságig mentek fel, míg elérték 7100 m magasságban a 2es tábort. Tulit Zsombor és Sükös József egészségi állapota miatt nem folytatta az utat társaikkal, Tóásó István és Szabó Zoltán pedig május 19-én este felért a 3-as táborba (7600 m). Május 20-án a Cho-Oyu csúcsra tartó két székely hegymászó erős viharba került és 8000 m-en visszafordulásra kényszerült. Május 23-án Tóásó István és Szabó Zoltán hegymászók megérkeztek Katmanduba.
Tisztában kell lenni azzal, hogy mindig van visszaút és ha baj van, jobb döntés azt választani, mint különösen kockáztatni, ámbár a legtöbb csúcstámadó a kockáztat, csak azért mert élvezik a magas adrenalin szintű veszélyes élethelyzeteket. A technológia egyre jobban fejlődik, pár évtized múlva lehet, hogy már repülni fogunk a Türkiz Istennőre.
Senkinek nem sikerült felérnie a négy székely hegymászó közül a „türkiz istennőnek” becézett Cho Oyu csúcsára.
ASzékelyek a magasbanexpedíciósorozat a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület szervezésében 2000-ben indult el, Tulit Zsombor kezdeményezésére.Célja, hogy erdélyi alpinisták eljussanak a hét kontinens hét legmagasabb hegyére és kitűzzék a székely zászlót. „A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek.” – mondta Tulit Zsombor, alpinista, az Alpin Sport Egyesület vezetője. (a székelyek a magasban hivatalos oldala)
Az erdélyi hegymászócsapat expedíciója egy ideig jól haladt. A Katmanduban elintézett adminisztrációs teendők után, az akklimatizációs folyamattal kezdték. Tuliték a fokozatosság elve szerint haladtak, lépcsőzetesen jutottakegyre magasabban fekvőtelepülésekig.
Tulit Zsombor az Erdély FM-nek adott interjúban arról beszélt, hogy az akklimatizációt tablettákkal is fel lehet gyorsítani. Társai éltek is ezzel a lehetőséggel. Tulit allergiája miatt nem szedhette a Diamax nevű gyógyszert. Kérdéses, hogy ezért-e, de az elsők között kényszerült feladni a székelyek közül a mászást. Tulit a 7200 méteren fekvő kettes táborig jutott el, ahol a szintén lebetegedett Sükös Józseffel lemondtak a hódításról.
Május 23-án Tóásó István és Szabó Zoltán hegymászók megérkeztek Katmanduba. Tulit Zsomborral és Sükös Józseffel, az expedíció másik két tagjával együtt értékelték a közösen, majd külön-külön meghozott döntéseiket. A Cho-Oyu csúcsra tartó két székely hegymászó, Tóásó István és Szabó Zoltán május 20-án erős viharba került és 8000 m-en visszafordulásra kényszerült. Mindketten egészségesek, a részletekről a lenti táborból tájékoztatnak.
Sikerként értékelik, hogy együtt, mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. Fáj ugyan, hogy a csúcsig hiányzó, száznál alig több utolsó métereket nem sikerült megtenniük, mégis helyesnek ítélik -utólag is – , hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmaguk és társaik életét. Bölcs dolognak tartják, hogy oxigénpalack nélkül, a váratlanul rendkívül kedvezőtlenre fordult időjárásban nem kísértették a lehetetlent.
A magashegyi hegymászás mesterfogásai
A magashegyi mászás nem "túrázás, csak kicsit magasabban". Speciális módszerek híján nehéz lenne feljutni 5-7000 méteres magasság fölé. Ingázás, csapatmunka, különleges felszerelés. A magashegyi hegymászás nem csak abban különbözik a túrázástól, alacsonyabb csúcsok meghódításától, trekkingtől, hogy magasabban van az ember. A magasság növekedése 5-7000 méter felett ugyanis minőségileg változtat a mászás stílusán.
A dolog egyik része a távolság. A magasság gátja a technikai civilizáció terjedésének, azaz a magashegyek környékétől távol vannak az úton megközelíthető települések. Rövid túrát tehát nem lehet tenni a hegyhez, hiszen már maga az oda-vissza út heteket vehet igénybe. A hosszabb túrákhoz viszont több felszerelés kell, sok élelem, kommunikációs eszközök. Három-négy főnél ez a felszerelés mennyiség, a hegymászó eszközöket is beleszámítva 2-400 kg is lehet. A túrázással, trekkinggel és az alacsonyabban történő hegymászással szemben itt megjelennek azok az emberek, akik csak a felszerelés mozgatása végett vannak jelen: a teherhordók. A teherhordókkal pedig vége a spontánul szerveződő túráknak. Tervek kellenek, és főleg sok pénz. Érthető hát, hogy a magashegyi hegymászás miért kerül mind közelebb az üzleti élethez.
Igen kevés magánember engedheti meg magának az önerőből való expedíciózást. Az utóbbi években már egész iparág épült a magashegyi mászásra. Hegyivezetők, hivatásos hegymászók, expedíciószervező cégek jelentek meg a piacon, ott, ahol addig csak romantikus hősök mozogtak. Akik pedig "csak" jó mászók, gazdag támogatók, szponzorok, hirdetők pénzén juthatnak el álmaik hegyéhez.
A jellegzetes magashegyi stílus kialakításában a távolságnál is jelentősebb hatása van azonban a magasság okozta oxigénhiánynak. Egy átlagos fizikai állapotú, tengerszint körüli magasságon élő ember 2-3000 méterre érve találkozik először az oxigénhiány tüneteivel, a fejfájással, bágyadtsággal, fáradékonysággal. Pedig ebben a magasságban a tengerszinti oxigénmennyiségnek még csak az egynegyede hiányzik. 5500 méteren már komoly az infláció: egy levegővétellel a lenti oxigén feléhez juthat a hegymászó, 8000 felett pedig egy a levegővétel már csak a harmadát éri. Az oxigén hiánya megterheli az egész szervezetet, a szívet, az izmokat is.
A magassághoz lehet azonban alkalmazkodni, akklimatizálódni. Az akklimatizáció nem testedzést jelent, hanem a test hozzászoktatását a az oxigénhiányos állapothoz. Ez pedig egyféleképpen megy: ha rövid időkre oxigénhiányos helyeken, azaz nagy magasságban tartózkodik az ember. Tehát a magashegyi mászás során a hegymászók nem egyszerűen elindulnak kitűzött csúcs felé, át minden veszélyen, hanem ráadásul még az akklimatizációval is törődniük kell. Azaz rövid időkre fel kell kapaszkodniuk nagy magasságba, aztán visszamászni, pihenni, majd még egy kicsit magasabbra. Fontos szerepet játszik az alaptábor, ahol a legtöbb időt töltik a hegymászók, és ahol a lehető legnagyobb kényelmet igyekeznek teremteni: van konyhasátor, szakács, orvos, és az alaptábori munkák szervezésére még alaptáborvezető is.
A fentiek szerint tehát, egy négy táborral mászható csúcsra eképpen jutnak fel: Az alaptáborból felkapaszkodnak egy bizonyos magasságba, és ott egyetlen éjszakára letáboroznak. A hegymászók nem sokat alszanak aznap este, és nem azért, mert egymás szavába vágva sztoriznak hajnalig, hanem mert magashegyi betegségük van. Másnap örömmel térnek vissza az alacsonyabban fekvő alaptáborba. Sátraikat, felszerelésük egy részét azonban ott hagyják a hegyen, ezzel megalapítva az első tábort.
A visszatérést követő néhány napos pihenő alatt a mászók vörösvértestjei olyannyira felszaporodnak, hogy a következő alkalommal már jóval az első tábor fölé jutnak, és az ott felállított kettes táborban élik meg az előző alkalommal már tapasztalt fejfájást, rosszullétet. Másnap reggel pedig, a már ismert módon visszatérnek az alaptáborba.
A harmadik tábor azonban már olyan magasan van, hogy onnan már csak az első, vagy második táborba ereszkednek vissza a mind elcsigázottabbá váló mászók. A legfölső, négyes tábor után pedig a csúcs következik, majd még aznap vissza addig, amíg bírják. 8000 méter felett az ember már csak a legszükségesebb munkát végzi el. Nem törődik a szerepét vesztett felszereléssel: a legmagasabban lévő táborok fenn maradnak a hegyen, a szél és a havazás martalékául.
A fentieken túl meg kell még említeni a magassággal egyre szélsőségesebbé váló időjárást. Nem véletlen, hogy a magashegyeket nem magányos hősök, hanem jól szervezett csapatok másszák meg. Még a szólómászásaikról elhíresült nagy nevek (pl Reinhold Messner) mögött is összehangolt csapatmunkát találunk. Néha vannak csak kivételek, azok is inkább kényszerből. Megjegyzem, hogy az egyik ilyen hihetetlen, magányos teljesítmény magyar ember nevéhez kötődik. Erőss Zsolt 1999-ben, gyakorlatilag háttércsapat nélkül, egyedül és titokban megmászta a Föld egyik legnehezebb 8000-esét, a Nanga Parbatot.
A székely csapatról minden bizonnyal hallani fogunk még. A csapatvezető elmondása szerint folytatják az expedíciósorozatot, melynek célja, hogy az alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére tűzzék ki a székely zászlót. A hétből még csak öt van meg...
A Cho Oyu megmászására vállalkozó székely csapat tagjai a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor, aki építkezési vállalkozó, egy nyomda és tankönyvkiadó tulajdonosa, önkéntes hegyimentő, Sükös József csíkszeredai ügyvéd, Szabó Zoltán (Kobra) székelyudvarhelyi vállalkozó, és Tóásó István, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház világosítója. A színes egybegyűlteket a hegymászás iránti tisztelet, szeretet és a kihívás lekűzdése iránti szenvedély hajtotta és tartotta össze.
