A székely ember ha kell, a jég hátán is megél – ez csak egy sztereotípia a székelyekről. És valóban. 2000-ben elindult „Székelyek a magasban” expedíciósorozat célja az, hogy az erdélyi alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére eljussanak és kitűzzék a székely zászlót.
A magashegyi mászás izgalmas, kemény, és veszélyes sport. Komoly felkészülés előzi meg. Speciális felszerelés, pénz, serpák és főleg elszántság kell hozzá. A mászóknak számolniuk kell a hegyi (magaslati) betegséggel, az időjárás viszontagságaival, hóvaksággal, lavinával és egyéb, előre nem látható akadályokkal.
Egy 8000 méter magas hegy (összesen 14 ilyen hegy van) megmászására nincs pontos, jólbevált recept. Minden erre vállalkozó szervezete másként reagál a mind kisebb oxigénkoncentrációjú levegőre.
A magassághoz hozzá kell szoktatni a szervezetet, akklimatizálódni kell. Ezt úgy lehet elérni, hogy az alaptáborból felmászunk egy adott magasságba és ott töltünk egy (a hegyibetegségtől gyötrődő) éjszakát, majd visszaereszkedünk az alaptáborba. Pihenünk néhány napot (ez idő alatt szervezetünkben megnő a vörösvérttestek száma), majd jóval az első tábor fölé kapaszkodunk és ott éjszakázunk. Másnap leereszkedünk az alaptáborba. A harmadik táborból jó, ha csak a hásodik táborig ereszkedünk vissza, így sprórolva energiánkat.
Erre, az erőt próbáló feladatra vállalkozott a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor-, a csíkszeredai Tóásó István és Sükösd József-, valamint Szabó Zoltán székelyudvarhelyi hegymászó. Tapasztalt hegymászók, nekik köszönhetően lobog a székely zászló a Kilimandzsáró, McKinley, Mont Vinston, Mont-Blanc és az Aconcagu csúcsán.
[FOTÓALBUM]
Kilimandzsáró
Ezúttal a Himalája 8200 méter magas csúcsát, a Cho-Oyu-t tűzték ki célul. Kalandos útjukról az Erdély.Fm-nek adott telefonos interjúk- és a Transindex.ro-n blogbejegyzések formályában folyamatosan beszámoltak. A tibeti emberekről, Katamadu városáról, a mászás mozzanatairól.
A közelmúltban négy székely hegymászó (Sükös József, Tóásó István, Tulit Zsombor, Szabó Zoltán) történetét követhette nyomon ez erdélyi közönség, akik nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint megmászni a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsát, a 8201 méter magas Cso-Ojut. Lássuk, mivel kellett ők, illetve mivel kell bármelyik hegymászónak szembenéznie, ha szólítják az ormok.
Nyolcezresek klubja
A Himalája
Bolygónknak tizennégy 8000 méternél magasabb csúcsa van, ezek mindegyike Ázsiában, a Himalája és a Karakorum hegyvonulataiból tör az égnek. Ezek a csúcsok nem adják könnyen magukat, rengeteg ember életét követelték, de így is van tizenhat olyan alpinista, aki a nyolcezresek klubja minden egyes tagjának a tetejére hágott.
A Karakorum
Mindenkinek, aki hasonló vállalkozásra adja a fejét, tisztában kell lennie a rá váró számtalan veszélyre. A magasban ugyanis szokatlanul alacsony a nyomás, így a hegymászók könnyen azon kaphatják magukat, hogy szédülnek, hányingerük van, rosszabb esetben pedig orrukból-fülükből ömlik a vér. De oxigénben sem bővelkednek túlságosan ezek a magaslatok, így a szellemi képességek, a koncentráció csökkenése, de még az ájulás sem ritka jelenség ezeken a tájakon. És akkor még nem beszéltünk a hidegről, meg a fizikai sérülésekről, amelyeket okozhatnak lavinák, de akár egy meggondolatlan lépés is. Mégis, minden egyes hegy megmászásának legfontosabb követelménye az akklimatizáció.
Megszokás kérdése
Akklimatizációs tábor
Az akklimatizáció jelentése: a megváltozott környezethez való tartós alkalmazkodás; esetünkben a magassághoz illetve a gyér oxigénmennyiséghez való hozzászokást jelenti, melyre az egészséges emberek, megnövelve a vérükben található vörösvértestek mennyiségét, általában képesek. Azonban az emberi szervezet tűrőképességének is megvannak a határai, csak 5300 méterig képes megfelelően alkalmazkodni, ennél nagyobb magasságokon csak bizonyos időmennyiséget bír ki, után pedig beáll a halál, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy 5300 méter felett a szervezet lebontó folyamatai túlsúlyba kerülnek az építőkkel szemben. Függetlenül attól, hogy milyen magassághoz akarunk alkalmazkodni, a legfontosabb az, hogy azt lépcsőzetesen, hét-nyolcszáz méteres szintemelésekkel tegyük.
A hátizsák
Hegymászó teljes felszerelésben
Sokakban felvetődik a kérdés, hogy vajon milyen felszerelés szükséges egy ilyen expedícióhoz, és az mennyibe kerül. Elnézve a csoport honlapján a támogatók hosszú sorát, könnyen rájöhetünk, hogy nem aprópénzbe. A borzongáshoz elég csupán megtekinteni a szükséges darabok listáját: külön erre a célra készített szöges bakancs, zokni, polár anyagból készült alsónemű, sínadrág, magas nyakú termofelső, jobbfajta kesztyű és kabát, arc és orrvédővel ellátott sapka, és akkor még nem is beszéltünk a mászó felszerelésről, melynek számtalan eszközétől megkíméljük az olvasót. Továbbá arra is kell gondolni, hogy a hegymászás nem szüntelen mozgásból áll, hosszú időt töltünk pihenéssel, alvással is, ezért nem árt egy mínuszfokokra is szavatolt hálózsák, jól szigetelő sátor, éjszakára fejlámpa, főző, nappalra pedig napszemüveg, napvédőkrém.
A Cso-Ju kihívása
A Cso-Ju a Himalája része, a Mount Everesttől húsz kilométerre nyugatra mered a magasba. Neve tibetiül türkiz istennőt jelent, magassága 8201 méter. A Cso-Oju az ötödik a 8000 m-es hegycsúcsok meghódításának sorrendjében: először 1954. október 19-én hódították meg, ez Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert Tichy hegymászók nevéhez fűződik. A csúcs rövid története az alábbiakban:
1952-ben az első terepbejárás Edmund Hillary nevéhez fűződik.
Pasang Dawa Lama
1954-ben hódítja meg két osztrák hegymászó, Joseph Joechler, Herbert Tichy, valamint a nepáli Pasang Dawa Lama.
1958-ban a második csúcshódítás egy indiai expedíció nevéhez fűződik, s ekkor jár a csúcson másodszor Pasang Dawa Lama is. Az első haláleset is ebben az évben történik.
1959-ben az első nemzetközi női expedíció során négyen halnak meg egy lavina miatt.
1964-ben történik a harmadik kísérlet a csúcshódításra, de a német expedíció sikerességét máig vitatják. 7400 méteres magasságban, a négyes táborban végkimerülés miatt ketten életüket vesztik.
1978-ban Edi Koblmüller és Alois Furtner osztrák hegymászók a technikailag rendkívül nehéz délkeleti oldalon jutnak fel a csúcsra.
1983-ban Reinhold Messner csak a negyedik kísérlete során győzedelmeskedik a csúcs fölött.
1985. február 12-én Maciej Barbeka és Maciej Pawlikowski lengyel hegymászók az első téli hódítók, s az ő sikerüket három nappal később megismétli a szintén lengyel nemzetiségű Andrzej Heinrich és Jerzy Kukuczka.
1994-ben az első egyedül végrehajtott csúcshódítás a délnyugati falon Jamanoj Jaszusi nevéhez kapcsolódik.
Székelyek a magasban
Tulit Zsombor
A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek.
Ezek Tulit Zsombor alpinista, az Alpin Sport Egyesület vezetőjének szavai. A program kétezerben indult, és eddig több hódítással büszkélkedhet:
2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m)
2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m)
2001: Peru – Huascaran (6768 m)
2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m)
2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m)
2004: Alaszka – McKinley (6194 m)
2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc
2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m)
2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m).
A székelyek útja
A csapat
Az öt hegymászó 2011. április 18-án indult útjára Bukarestből Nepál fővárosába, Katmanduba, hogy megmássza a türkiz istennőt. Odaútjuk már felért egy kisebb kálváriával, ugyanis 19-i érkezésüket követően csak 23-án indultak neki Tibet és Nepál közös határának, hogy onnan közelítsék meg az első alaptábort, amely előtt keresztülmentek a fentebb leírt akklimatizációs folyamaton többször kiruccanásokat, majd leereszkedéseket téve magasabb tartományokból.
Az útvonal
Az alaptábor után a mellékelt képen is látható három állomás várt rájuk, mind egyre magasabban. A csúcsot a harmadik, 7600 méteren levő táborból kellett volna megmászniuk. Ezt a tábort már csak ketten érték el, ugyanis Tulit Zsombornak és Sükös Józsefnek egészségügyi okokból vissza kellett térnie a fővárosba. Sajnos a többiek sem jártak sikerrel, erős viharba keveredtek, ezért vissza kellett fordulniuk a csúcs felé vezető útról, céljuktól alig kétszáz méterre.
Kudarcuk ellenére mégis sikerként könyvelik el az expedíciót, mert mindannyian egészségesen hazatértek, és voltak annyira erősek, hogy mindig a józan eszükre hallgattak.
Az Alpin Sport Egyesület Székelyek a magasban expedíciósorozata keretében került sor az első erdélyi magyar Himalája-expedícióra. Az öt tagból álló expedíció kezdeményezője Tulit Zsombor volt, 2011. április. 18-án indultak Bukarestből Katmanduba. A hegymászócsoport tagjai Csibi Márta Gyergyószentmiklósról, Szabó Zoltán és Tóásó István Székely udvarhelyről, Sükös József Csíkszeredából, illetve Tulit Zsombor Sepsiszentgyörgyről a Tibet és Nepál határán fekvő 8201 méteres Cho Oyu (Türkiz istennő) feléindult útnak azzal a szándékkal, hogy feljussanak a világ hatodik legmagasabb csúcsára.
Április 19-én érkezett meg a csoport Katmanduba, ahonnan 23.-án indultak tovább a nepáli-kínai határ felé, Tibetbe. Ahhoz hogy elérjék az előretolt alaptábort, akklimatizálódási kirándulásokat tettek, amik alkalmával már elérték az 5000 méteres magasságot is. A kirándulások állomásai az szerint épültek fel, hogy lépésről lépésre érjenek el egyre nagyobb magasságokat, és fokozatosan szokjanak hozzá a magashegyi levegő változásaihoz: Zhangmu (2500m), Nyalam (3750m) – az első akklimatizációs túrák, Tingri (4300m) – újabb akklimatizációs túrák, Chinese Base Camp (4900m)- elérték az alaptábort.
Előretolt alaptábor
Előretolt alaptábor
Az alpinisták tulajdonképpen innen kezdték meg a mászást, és a csúcs felé vezető út négy másik táboron haladt át: Advanced Base Campe, vagyis az ABC, az előretolt alaptábor (5600m), 1-es tábor (6200m), 2-es tábor (7100m), 3-as tábor (7600m).
Az expedíció tagjai közül nem mindenik jutott el a 3-as táborig, ugyanis Tulit Zsombor és Sükös József orvosi ellátásra szorult és vissza kellett térniük Katmanduba. A másik két tagja a csoportnak május 19.-én este ért fel a 3-as táborba, ahonnan reggel 4-kor folytatták az utat. Május 20-án a Cho-Oyu csúcsra tartó két székely hegymászó, Tóásó IstvánésSzabó Zoltán erős viharba került és 8000 méteren visszafordulásra kényszerült. Május 23-ára sikerült visszajutniuk Katmanduba, ahol már várta őket az expedíció másik két tagja.
2011. május 23-án befejeződött a Székelyek a magasban Cho-Oyu 2011 expedíciója. Sikerként könyvelték el, hogy együtt, mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. Fáj ugyan, hogy a csúcsig hiányzó, száznál alig több utolsó métereket nem sikerült megtenniük, mégis helyesnek ítélik – utólag is –, hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmagukat és társaik életét. Bölcs dolognak tartják, hogy oxigénpalack nélkül, a váratlanul rendkívül kedvezőtlenre fordult időjárásban nem kísértették a lehetetlent. Legfőbb céljukat végső soron elérték, mivel mindenki épségben tért haza.
Az expedíciósorozat 2000-ben indult, célja pedig az volt, hogy az erdélyi alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére eljussanak és kitűzzék a székely zászlót.
„A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek” – mondta Tulit Zsombor, alpinista, az Alpin Sport Egyesület vezetője.
A „Székelyek a magasban” expedíció eddigi hódításai: 2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m); 2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m); 2001: Peru – Huascaran (6768 m); 2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m); 2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m); 2004: Alaszka – McKinley (6194 m); 2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc; 2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m); 2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m).
A Cso-Oju hódításai
A Cso-Oju az ötödik a 8000 m-es hegycsúcsok meghódításának sorrendjében: Annapurna 1950. június 3., Mount Everest 1953. május 9., Nanga Parbat 1953. július 3., K2 1954. július 31. Első megmászása 1954. október 19-én Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert Tichy hegymászók nevéhez fűződik.
A 8000 méteres hegycsúcs magyar hegymászók meghódításával is büszkélkedhet:
Egyébként érdekes tendencia van kialakulóban a himalájai mászásokat illetően. Egyfelől a 8000 méteres hegyek mászásának és begyűjtésének őrülete mára már sok száz mászót megfertőzött és jó néhányan közülük el is érték mind a 14 ilyen hegyet, már csak a dicsőség kedvéért is. Másfelől vannak páran, akik úgy gondolják, hogy valódi, a nemzetközi hegymászómezőnyben is előremutató eredményt ma már egy 8000es hegy normál úton történő megmászásával nem lehet elérni, ennél több kell, extrémebb nehézségek és körülmények.
Mit kell tudni a 8000 méteres mászásokról?
Az akklimatizálódás miatt a magashegyi mászás körülbelül 2-2,5 hónapig tart, 5000 méternél az oxigén mennyisége a levegőben a tengerszinthez közeli magasságokhoz képest a felére csökken, 8000 méternél körülbelül egyharmadára, a 8500méter fölötti részt pedig halálzónák hívják. Fontos, hogy az oxigén mennyiségének csökkenése miatt a nehézség nem egyenesen arányos a magassággal, tehát óriási különbség van például a 8000 és a 8500méter között.
Magashegyi mászások
A magashegyi mászást nem úgy kell elképzelni, mint a túrázást, még nem is hasonlít hozzá. Speciális módszerek nélkül nehéz lenne feljutni 5-7000 méteres magasságokba, ingázni kell a táborok között, hatalmas csapatmunkára és különleges felszerelésekre van szükség.
A magashegyi hegymászás nem csak abban különbözik a túrázástól, az alacsonyabb csúcsok meghódításától, hogy magasabban van az ember, hiszen a magasság növekedésével változnak a mászás körülményei és stílusa is. Mivel az nagy magasságok távol vannak a településektől, ezért nem lehet csak rövid túrát tenni, maga az oda-vissza út is hetekbe telhet. A hosszabb túrákhoz több felszerelés és élelem kell, és kommunikációs eszközök, mellyel veszély esetén fel tudják venni a kapcsolatot a megfelelő személyekkel. A felszerelés a legjobb esetben is 2-4 kilónál kezdődik, amelyhez már teherhordó személyek is kellenek.
Egy másik fontos hatása a magasság okozta oxigénhiány. Egy átlagos fizikai állapotú, tengerszint körüli magasságon élő ember 2-3000 méterre érve találkozik először az oxigénhiány tüneteivel, a fejfájással, bágyadtsággal, fáradékonysággal. Pedig ebben a magasságban a tengerszinti oxigénmennyiségnek még csak az egynegyede hiányzik.
5500 méteren már komoly az infláció: egy levegővétellel a lenti oxigén feléhez juthat a hegymászó, 8000 felett pedig egy a levegővétel már csak a harmadát éri. Az oxigén hiánya megterheli az egész szervezetet, a szívet, az izmokat is. A magassághoz lehet azonban alkalmazkodni, akklimatizálódni. Az akklimatizáció nem testedzést jelent, hanem a test hozzászoktatását az oxigénhiányos állapothoz. Ez pedig egyféleképpen megy: ha rövid időkre oxigénhiányos helyeken, azaz nagy magasságban tartózkodik az ember.
Az akklimatizáció során rövid időkre fel kell mászni nagyobb magasságokba, majd vissza és pihenni, majd ismét mászni kicsit fennebb.
Egy négy táborral megmászható csúcs illusztrálása:
Az alaptábor az első állomás, ahol tartanak egy pár napos pihenőt az mászás előtt. Ez a hegy aljában állítódik fel. Innen felmásznak egy bizonyos magasságba és ott eltöltenek egy éjszakát. Ezen az éjszakán az alpinisták nem sokat alszanak, mivel magashegyi betegségük van, amit az oxigénhiány okoz. Másnap reggel innen visszatérnek az alaptáborba, de csomagjaikat ott hagyják, és így alakítják ki az első tábort.
A következő mászás csak pár nap múlva következik, de ekkor már magasabbra képesek felmászni. A második táborban is jelentkezik a fejfájás és rosszullét, de másnap reggel innen is visszatérnek az alaptáborba.
A harmadik tábor azonban már olyan magasan lesz, hogy onnan már csak az első, vagy második táborba mennek vissza.
A legfölső, négyes tábor után pedig a csúcs következik, majd még aznap vissza addig, amíg bírják. 8000méter felett már csak a legszükségesebb munkát végzik el. Nem törődnek a felszereléssel: a legmagasabban lévő táborok fenn maradnak a hegyen, a szél és a havazás martalékává válnak.
A magashegyi mászás izgalmas, kemény, és veszélyes sport. Komoly felkészülés előzi meg. Speciális felszerelés, pénz, serpák és főleg elszántság kell hozzá. A mászóknak számolniuk kell a hegyi (magaslati) betegséggel, az időjárás viszontagságaival, hóvaksággal, lavinával és egyéb, előre nem látható akadályokkal.
