Film, fesztivál, üzlet...

Vörösszőnyeg – mágia – film, fesztivál, üzlet? címmel Gyenge Zsolt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa tartott előadást március 18-án este a Minerva-ház alagsori előadótermében. A filmkritikus az általa látogatott két híres, a berlini- és cannes-i filmfesztivál között érkezett Kolozsvárra. Az eseményen, amelyen bárki feltehette kérdéseit, többnyire egyetemi hallgatók és tanárok vettek részt.

Az előadás a Femme Fatale című film egy részletével kezdődött, amely a cannes-i filmfesztiválról adott hű képet. Ezt követően a filmfesztiválok céljáról és az itt megjelenő sztárok szerepéről esett szó, majd az újságírói stratégiákat fejtette ki részletesebben Gyenge Zsolt.

Megtudtuk, hogy a nagy filmfesztiválok nem a közönségnek szólnak, hanem a producereknek, a lényeg, hogy minél több pénzes producer vegyen részt egy ilyen eseményen. A filmkritikus a sztárok szerepét a légypapírhoz hasonlította, hiszen vonzzák az olyan személyeket, akik a neves színészek jelenléte nélkül nem látogatnának el ide. Ezek a fesztiválok nemcsak a nagyon jó versenyfilmekről szólnak, hanem rengeteg ismeretlen rendező filmje is bekerül, így minden fesztiválhoz tartozik egy vásár is. „Persze itt nem pityókát árulnak, hanem filmeket.” – jegyezte meg viccesen az előadó. A vásár alkalmával az érdeklődők 20–30 személyes termekben megnézik a filmeket. Ez a filmipar fontos helyszíne, valamint a fesztivál lelke és motorja.

Az előadás alatt szó esett a Kolozsváron rendezett TIFF-ről is, hiszen ez a filmes rendezvény rövid idő alatt nagyot ugrott a fesztivállépcsőn. Ezen lépcsőnek négy foka van, a csúcson találhatók az A kategóriás fesztiválok (Cannes, Berlin, stb.), ezt követik az akkreditált fesztiválok, majd a kisebb filmhetek, filmfesztiválok, ahol a két lépcsőfok összemosódik. A TIFF immár bekerült az akkreditált fesztiválok közé. – Nehéz volt ezt a lépcsőt meglépni, de innen továbbjutni még nehezebb. A TIFF akkor juthat még fennebb, ha sokkal több külföldi filmet hoz – állapította meg Gyenge Zsolt.

Az újságíróknak is nagy kihívást jelent egy ilyen fesztiválon dolgozni, mert kasztrendszer működik közöttük. Cannes-ban a fehér kártya a legjobb, míg a sárga a leggyengébb, ezért ezzel a kártyával sokkal nehezebb bejutni a fontos eseményekre. A díszvetítésekre a sajtósok csak akkor jutnak be, ha meghívót kapnak, van szmokingjuk és csokornyakkendőjük.

A munka végzésében három újságírói stratégia létezik: mainstream, a „megszállott” filmkritikus és a riporter. A mainstream stratégiát alkalmazó újságírók csak a versenyfilmeket nézik meg, a „megszállottak” a retrospektív filmekre kíváncsiak, míg a riporterek interjúkat készítenek. Gyenge Zsolt önmagát az első két kategória között mozgó újságírónak titulálja, aki napi 5-6 filmet néz meg egy fesztivál alatt. Régebben készített interjúkat is, de ezzel már felhagyott, ugyanis nagyon időigényes, mellette pedig nem marad idő filmet nézni.

László Réka

Tabu témák a Tranzit Házban

 Deák Anita

„A diktatúrában más a csend, ebben nincs misztika, ebben félelem van.” – hangzott el Nádas Péter írói estjén, mely olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a csend, nemiség, illetve az elmúlás.  

Nádas Péter Kossuth-díjas író volt a Korunk Akadémia meghívottja a BalázsImre József által moderált, csütörtök esti író-olvasó találkozónak. Az író nyíltan beszélt élettapasztalatairól, műveiről és a bennük fellelhető tabu témákról. 

Három részre lehetne osztani az estét, az író először visszaemlékezett korábbi Kolozsváron tett látogatására, amikor a város még egy másik sötétebb, hidegebb arcát mutatta és ezáltal a diktatúrára, és az ezzel járó csendre, hallgatásra. Nádas felelevenítette a diktatúra tiltólistáját, hogy miről lehet és kell beszélni, illetve hallgatni és hogyan, de kitért arra is, hogy napjainkban a demokráciának is vannak tabu témái.

 Itt el is érkeztünk az este második fontos témájához, a legnagyobb tabuhoz, a szerelemhez és szeretkezéshez. Nádas Péter szerint a próza a kiteregetésről, szól a szerelem és nemiség pedig az ember életének egy központja, így nem érti miért ne lehetne beszélni róla. A szerző itt külön kitért a szerelem és szex nyelvezetére, arra, hogy általában klinikai vagy éppen obszcén szavakat használunk a leírásra, ám ez nem képes visszaadni azt, ami valójában történik ilyenkor az emberrel. Megemlítette, hogy őt is többször érte már az obszcenitás vádja prózáját illetően, ám ő úgy gondolja csak azokat a szavak használja, amit mindenki használ és megért.

 

Az est vége felé közeledve kicsit személyesebbé vált a hangulat, az író ugyanis saját klinikai halálának élményét és ennek következményeit osztotta meg a közönséggel, kitérve az idő és az elmúlás fogalmaira, mesélve az udvarán álló vadkörtefáról készült felvételeiről, amelyekkel a változást, illetve a fa és a mi életünk arányát akarta ábrázolni.

Végül felolvasással és dedikálással zárult az este, amelynek egyetlen hangulatromboló eleme a gyengére sikeredett hangosítás volt.

ELŐSZÖR KÉNE VALAKI

(Online újságírás) Borsos Júlia
2011.05.16.

Szombaton délután lezárták a kolozsvári Farkas utcát, színpadot állítottak, és több mint százan egyszerre szavalták Dsida Jenő három versét. A Kéne valakit, A tó tavaszi énekét, és az Itt a helyemet, majd a magyarországi Misztrál együttes muzsikált. A költő születésnapját ünnepelték.

Néhány évvel ezelőtt Abdán szerveztek Radnóti-megemlékezést, amelyen hatszáz győri diák vett részt – onnan lopta az ötletet Balázs Attila református lelkipásztorral, a KVART Egyesület vezetője. Molnár Leventével, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészével – a Facebook közösségi oldalon – arra kérték ismerőseiket, hogy írják meg, melyik a kedvenc Dsida-versük. Közel száz személy jelzett vissza. Volt, aki a teljes verset elküldte, mások csak a címeket továbbították. Már az is szép eredménynek mondható, hogy az emberek néhány percre megálltak, fellapoztak egy Dsida-kötetet, vagy az interneten utánanéztek, és kiválasztották valamelyik versét – mondta a Szabadságnak adott interjújában Balázs Attila.

Este hét órakor még több volt a fotós, az operatőr, mint a szavalni vágyó a Farkas utcában, ezért csúszott fél órát a program, várták hogy a kisebb-nagyobb csoportokban érkezők összegyűljenek a színpad előtt. Volt köztük diák, egyetemista, óvodás és annál is kisebb gyerek, anyuka-apuka és nagyszülők. Volt ott randevú, játék, baráti beszélgetés, és nagy buli.

A tervek szerint minden évben így ünneplik majd meg a kolozsvári születésű, vagy itt alkotó írók és költők születésnapját.

„Három és fél percre meghaltam”

Nádas Péter írói estje

Csütörtökön, április 7-én, Kolozsvárra rendkívül élettelien érkezett az író. A Tranzit Ház zsúfolásig telt, az ablakpárkányokra is telepedett néhány talpraesettebb vagy gyengébb állóképességgel rendelkező érdeklődő. Nádas Péterrel Balázs Imre József, a Korunk kulturális folyóirat főszerkesztője beszélgetett.

A meghívott nem először járt Kolozsváron, a hetvenes-nyolcvanas években is ellátogatott, állítása szerint az akkor másik város volt, vagy legalábbis másik arcát mutatta. Ez a csend, hallgatás időszaka volt, amelynek lenyomata a Nádas prózában is fellelhető, a misztika dimenziójába burkolózva. 
 

A beszélgetés során az író személyes élményeiről is mesélt. A Saját halál című kötetével kapcsolatosan elmondta, hogy feleségével beleszerettek az udvarukon álló százhúsz éves vadkörtefába, amelyet ezt követően egy évig fotózott. A könyv a klinikai halál élményét dolgozza fel, a vadkörtefát ábrázoló fényképek ellenpontozzák és kiegészítik az elmondhatót és elmondhatatlant. 

 

Az Emlékiratok könyvéből olvasott fel részleteket, amelyben meghökkentő naturalizmussal jelennek meg a pikánsabb részek is. Megjegyezte, hogy azzal is megvádolták már, hogy a szerelem leírásánál helyenként obszcén szavakat használ. „Ez azonban nem igaz, én is olyan szavakat használok, amelyeket mindenki más is használ” – vélekedett Nádas. 

„Unatkoztam magamtól. Halál, amikor az író saját magától is unatkozik. Borzalom.” – lepte meg közönségét a művész. A regényírást nem szeretné folytatni az Emlékiratok könyve a harmadik, negyedik kötet után is befejezetlen maradna szerkezetéből, témájából adódóan.

Véleménye szerint az író élete olyan, mint a gályarabság, folyamatosan húzni kell. Talán éppen ezért szereti a befejezetlen regényeket. Az író reggel felkel borotválkozni, aztán összeesik. „Meghalt, nagyszerű.”

Mihály Noémi Katalin

A fogkefe és a nemiség ̶ Nádas Péter Kolozsváron

  Theiss Eliza

"Megtalálni azon dolgok értelmét, amit a hallgatás helyettesít" - Nádas Péter kijelentése  motója is lehetett volna a Korunk Akadémia április 7-i felolvasóestjének, amelynek központi témái a csend, tabuk és a szeretkezés voltak.

A Balázs Imre József moderált felolvasóesten megközelítőleg kétszázan vettek részt. Így nemcsak minden szék, de szinte minden ablakpárkány is foglalt volt a Tranzit Házban. Ez, és az összegyűltek változatos életkora bizonyította, hogy az első kolozsvári Nádas Péter felolvasóest rég várt esemény volt.

A kétórás találkozón a Kossuth-díjas szerző életének és munkásságának több központi témáját érintette, hol megnevettető, hol sokkoló hangnemben. A "hova kell tenni a fogkefét, hogyan kell kinyomni a tubusból a fogpasztát – ezek mind komoly problémák" és "a hallgatásnak van egy misztikus kvalitása" jellegű replikáit tipikus nádas péteri nyugodtsággal adta elbűvölt közönségének. Annak a közönségnek, aki egyetlen dolgot kifogásolt: a sikertelen hangosítást.

A diktatúra korára emlékezve Nádas a csendet mint hallgatást közelítette meg, mint a beszéd negatívumát: "a diktatúrában a csendnek külön értéke van, mondanivalója", akárcsak az ezt parancsra megtörő tapsnak. Említette a diktatúra tilalomlistáját, amely tartalmazta miről kell hallgatni, miről szabad beszélni és hogyan. Kifejtette, hogy nemcsak a diktatúrák rendelkeznek tilalomlistákkal, hanem a demokráciák is – maga a demokrácia legitimitása tabutéma a 21. század társadalmaiban, amelyek szólásszabadsággal kérkednek. 

A legnagyobb tabu pedig a szerelem és szeretkezés, még mai túlszexualizált világunkban is . Hiszen még mindig erősek a társadalmi konvenciók, hogy miről kell hallgatni a szerelmi érintkezést illetően – úgy lelki, mint testi vonatkozásaiban, illetve, hogyan lehet beszélni róla. Nádas szerint ennek a diskurzusnak pedig semmi köze ahhoz, ami valójában történik két ember között: "csak áttételesen értesülünk szeretkezéseinkről". Nemcsak külső, de belső nyelvünk is hiányzik, ami képes legyen az élményt leírni. Klinikai nyelvezetet használunk, esetleg szimbolikusat, vagy, mint manapság egyre gyakrabban, obszcén szavakat , amit "bimbózó diáklányok is használnak az autóbuszon". 

Mint szerző, aki a szerelmet nem társadalmi vagy politikai kérdésként kezeli, hanem önmagában és mikro történésein keresztül, gyakran szembesül az obszcenitás vádjával. Ezúttal kihasználta az alkalmat, hogy tisztázza: ő azokat a kifejezéseket használja, amelyeket mindenki megért.

A közönséget különösen megfogott az idő és halál témája, amelyet a szerző 1993-as három és fél perces klinikai halála kapcsán vezetett be. Elmondta: "az idő, mint olyan, csak átmenet, ha létezel is benne, csak átmenet".

A találkozást két felolvasás fűszerezte, majd néhány kérdés egy túllelkesült rajongótól, aki barokk körmondataiban önnön kérdéseire válaszolt, a szerző és közönség együttes derültségére. Az est hagyományos könyvdedikálással zárult.

Diktatúra, kapitalizmus, apokalipszis, és egy kis felolvasás - Nádas Péter Kolozsváron

Nádas Péter író volt a Korunk Akadémia áprilisi első találkozójának a meghívottja. Az eseményre a Tranzit Házban került sor, az est házigazdája Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője volt. Szó esett Kolozsvárról, diktatúra és kapitalizmus kapcsolatáról, címadásról, no meg egy kis felolvasásnak is tanúi lehettek a bezsúfolt újságíró szakos diákok és mások, akik nem ebbe a kategóriába tartoztak. Az alábbi videó csak egy rövid összefoglaló az estről. 

Kiss Gábor

Hogyan ne készítsünk fotóriportot!

1. Ne menjünk olyan fényképezőgéppel fotózni, amit nem tudunk használni.
Kicsike kompakt géppel nehéz, egyszerre természetes, neon és hagyományos égőkkel megvilágított teremben jó képet készíteni.

Mert vagy túl sötét...

vagy túl világos és homályos lesz a kép.

2. Üljünk az első sorba, vagy a sor legszélére.

Macerás dolog két fej között jó képet készíteni.

3. Még mielőtt megérkezünk a helyszínre, tisztázzuk, milyen műfajban szeretnénk beszámolni az eseményről. Mert ha időközben úgy döntünk, hogy rettentő eredetiek szeretnénk lenni, és felolvasó estről szeretnénk fotóriportot készíteni (ami lássuk be, eleve rendhagyó megközelítés lenne) akkor jó, ha képekben is végigkövetjük az eseményt. Nem csak könyvek mögött társalgó úriembereket/unatkozó ismerőseinket fényképezzük.

Nádas Péter misztikus dimenziójának feltárása

„Ugyanaz a város, mint akkor, csak egy másik arcát mutatva” – jelentette ki Nádas Péter, aki többször is járt már Kolozsváron, de április 7-én volt az első, amikor felolvasó esten láthattuk őt. A Korunk Akadémia szervezésével két órán keresztül volt alkalma a nézőknek része lenni az író világának, a Tranzit házban, melynek Balázs Imre József főszerkesztő volt a házigazdája és moderátora.

Nádas Péterről azt kell tudni, hogy a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója. Írói pályája a 60-as években indult. Írásaiban tudatos szerkesztettségre törekszik, emlékekből, a történelmi valóságból merít és így az egyén kiszolgáltatottságát, az etikus magatartását, az egyén értékrendszerének konfliktusait mutatja be.

Az író ezeket az eljárásokat és cseleket vázolta fel és támasztotta alá példákkal, csütörtök este a jelenlevőknek. Mindezen háttér-információk, illetve Nádas Péter személyes jelenléte sok kíváncsi embert csalt a Tranzit házba. Az előadás egy interjú formájában zajlott: Balázs Imre József próbálta minél aprólékosabban kimeríteni a témát, Nádas Péter viszont próbált mindezekre megfelelő válaszokat adni és, hogy az ott elhangzottak még hitelesebbé váljanak, érdekes részeket is felolvasott könyveiből. 

A hallgatás pontos használata

Az előadás egyik témája a hallgatás, a csend volt. Figyelemfelkeltő dialógus tanúi lehettünk, ugyanis „a hallgatás ellentétje annak, amivel a Nádas próza küszködik: a nyelv” – hangzott el az est konferálójától magyarázóképpen. Nádas Péter megállapította, hogy ugyanolyan fontos a hallgatás is, a beszéd, a nyelv is, ha mindkettőt pontosan tudod, mikor kell használni: „A közös hallgatásnak van egy misztikus dimenziója. Fontos a hang hiánya. A diktatúrában a bizonyos dolgokról való hallgatásról van súlya. Figyelni kell, hogy mi történik mindig.” Főleg két dolgot kell figyelemmel követni „miről kell hallgatni, vagy miről nem lehet beszélni”.

        Az „Egy családregény vége” című regényéről több szó esett, ugyanis ez egyike azoknak az írásainak, amit több nyelvre is lefordítottak és része több egyetemi tananyagnak is. Egy műnek a lefordítása  többször is gondot okozott. Ezzel kapcsolatban Balázs Imre József megkérdezte: „Anamaria Pop a regényt Apocalipsa memoriilor címen fordította le. Mennyire tartja relevánsnak?”. A kérdést egy kisebb, de sokat mondó szünet követte, majd mosollyal az arcán válaszolt: „Áldásomat adtam rá, mert nem tudott románul J. Ez egy olyan szó, amelyet mindannyian értünk, és én amolyan apokaliptikus vagyok, szóval mehet. Németül sem fordították le szó szerint, angolul viszont igen, franciául igen, a többieket meg végkép nem tudom leellenőrizni J.”

Szerelem és szeretkezés 

 

Több írásműjének a témája a szerelem, a szeretkezés, ezt Nádas Péter azzal próbálta indokolni, hogy „a próza írás valaminek a kiterítése. Móriczi kiteregeti a szegények gondjait, amiről addig senki sem beszélt. Én pedig azt vettem a fejembe, hogy az embereknek a szerelem, a szeretkezés középpontban álló”. Szerinte a lányok a lányoktól, a fiúk a fiúktól kell tanuljanak. De mi van akkor, ha egy bizonyos tudást egyik nemről a másikra akarunk átvinni? Rendkívül bonyolult dolog, ha két ellentétes nem valamit két hétnél tovább akar csinálni, ugyanis „mindenhol máshol akarnának találkozni, nemcsak az ágyban” – állította a Kossuth-díjas magyar író. Gyakran érte támadás az írásaiban használt obszcén szavak miatt, de ezt mindig azzal indokolta, hogy ő csupán a tiszta valóságot tárja az olvasói elé. Ezeket az úgynevezett obszcén szavakat bizonyos folyamatok leírására használja, amik tulajdonképpen csupán természetes, mindennapi szavak. 

Halál három és fél percig

Meghatározó elem életében, a gombosszegi kertjében levő körtefa. Nem csupán azért mert döntő szerepe volt  házának megvásárlásában, hanem azért is, mert egy képsorozat is készült róla, sőt több művében is megjelenik. A körtefa fejlődését követte, mindennap fényképezte, és azokat a képeket, amelyek között nem látott különbséget, eldobta. Csupán azokat tartotta meg, amelyek bizonyították a körtefa fejlődését. Mindezt azért űzte, mert „láttam, hogy a fának olyan tulajdonsága van, ami nekem nincs” – mesélte, és „ha az író már saját magától is unatkozik, az borzalmas” – fejtette ki. 
Tizenhat évvel ezelőtt Budapesten, egy meleg szerdai napon az író klinikai halálától a reanimációig három és fél perc telt el. A Saját halál című elbeszélésében, erről számol be részletesen. 
 A hangoskönyv itt.

A moderátor és író közötti beszélgetés befejezése után, a jelenlevő érdeklődök saját kérdéseik által  még jobban elmélyedhettek Nádas Péter misztikus dimenziójába. Ezek után, aki akart, könyvet vásárolhatott és az író szívesen dedikálta. A dedikálás is sokatmondó volt, alátámasztotta, hogy az író a mai irodalomnak egyik meghatározó alakja, ugyanis sokan álltak sorban egy aláírásért. 

Örömmel várta az érdeklődők kérdéseit

A kérdésre várva

 Képgaléria:

 

Videók:

Sipos Tímea