Hosszú szünet után ismét Budapesten játszott a neves svéd duó, a Roxette. Az énekesnő, Marie Fredricksson betegsége és a kihagyás egyáltalán nem érződött a zenekar teljesítményén, június elsején 12000 ember tombolta végig a több mint két órás slágerkavalkádot, melynek a Papp László Sportaréna adott otthont.
A koncert előtti bemelegítésről Tolvai Renáta, a 2010-es Megasztár győztes volt hivatott gondoskodni, bár a közönség érdeklődését és szimpátiáját nem sikerült felkeltenie feldolgozásokat tartalmazó műsorával. Miután a magyar zeneipar legújabb üdvöskéje leszállt a színpadról, kis átszerelés következett, utána pedig a Roxette lépett a közönség elé. A zenekar minden előzetes várakozást felülmúlt, bulival, régi kedvencekkel, újdonságokkal és intim akusztikus pillanatokkaltette emlékezetessé az estét.
A koncert végén a közönség szűnni nem akaró tapsviharral kétszer is visszacsalta a Roxettet, akik ezt még négy dallal hálálták meg. A felejthetetlen koncertélmény után nem marad más hátra, minthogy abban reménykedjünk: lesz még alkalmunk jegyet váltani koncertjeikre.
Novemberben emelnek szobrot az athéniak Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás tagjának, aki 1970 és 1974 között volt a görög Panathinaikosz csapat edzője. Ez idő alatt két bajnoki címet is szerzett a fővárosi együttesnek.
A szobrot az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion közvetlen környezetében állítják majd fel. Az ötlet gazdái a Panathinaikosz klub és az athéni magyar nagykövetség voltak, a kivitelezéshez pedig a görög főváros önkármányzata is hozzájárul.
1971. június 2-án ünnepelte legnagyobb sikerét a Puskás Ferenc által irányított Panathinaikosz csapat, amikor a londoni Wembley Stadionban az Ajax Amsterdammal játszott Bajnokcsapatok Európa Kupája-döntőt. A játékot ugyan elvesztette, miután az eredmény 2-0 lett, de így is sikerült történelmet írnia.
Június elsejétől 700-ról 150 lejre csökkentik a rendfenntartók étkezési juttatását Traian Igaş belügyminiszter elrendelése nyomán. A szakszervezetek támadják a kormányrendeletet, szerintük ugyanis szabálytalan, miután áthágja a munkatörvénykönyv előírásait. Iulian Surgiu, a Rendőrök Országos Szakszervezetének elnöke az üggyel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: "530 lejjel csökkentették a rendőrök bérét, tehát 1000 lejnél kisebb fizetést fognak kapni. Ez a rendelet teljesen illegális. Ha nem gondolják újra a rendeletet, jövő héttől nagy méretű megmozdulásokra lehet számítani."
Emellett a múlt hét folyamán egyébb módosításokat is bevezettek a rendőröket illetően, miszerint a rendőröket ezentúl belügyminisztériumi rendelet alapján is el lehet majd bocsátani.
Törvénytervezetet dolgozott ki a Boc-kabinet az etnobotanikus szerek forgalmazását illetően, melyet sürgősségi eljárással a hónap végéig fogadnának el. Ennek alapján szigorú büntetéseket rónának ki azokra, akik illegálisan könnyű drogokat értékesítenek: 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetést javasolnak azoknak, akik illegálisan értékesítik a könnyű drogokat. A szankció súlyosbodna abban az esetben, ha a vásárló rosszúl lenne és kórházba kerülne a terméktől, ekkor ugyanis a forgalmazót akár 12 évre is szabadságvesztésre ítélnék. Halált okozó szerfogyasztás esetén a büntetés ugyancsak súlyosbodna.
A törvénytervezet az etnobotanikus szereket forgalmazó üzletek bezárására és a könnyű drogok piacról való kivonására is lehetőséget ad- mondta el Emil Boc miniszterelnök.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál idén június 3. és 12. között zajlik Kolozsváron.
A tizedik kiadásban kissé felborul az eddigi forgatókönyv, idén újdonságnak számít ugyanis, hogy színházi előadások és képzőművészeti kiállítások is a rendezvény részét alkotják majd. A Kolozsvári Állami Magyar Színház is vendégül lát néhány előadást.
A fesztivál igazgatója elmondta, idén minden filmet megfelelő hang- és képminőséggel fognak tudni levetíteni. Ezt, tudniillik, az elmúlt években egyszer sem sikerült megvalósítani. Az ujítások sora itt nem ér véget: a Román Kulturális Intézet által felajánlott fődíj összege növekedett a tavalyihoz képest, így ez 15 ezer euró, a legjobb rendezőnek járó díj pedig ötezer euró.
A tizedik TIFF költségvetése körülbelül 1,8 millió euró.
Brazíliában a lakosság több, mint hét százaléka írástudatlan.
Ebba a rétegbe tartozik Isolda Campos is, aki századik születésnapján úgy döntött, változtat helyzetén, ideje megtanulnia írni és olvasni.
A nőnek, elmondása szerint elege lett a semmittevésből, és beiratkozott egy esti iskola tanfolyamára. Az intézet igazgatónője, Regina Pierotti elmondta, Campos minden órán jelen van és odafigyel a tananyag legapróbb részleteire is.
Az idős tanuló jó példát szeretne mutatni azoknak, akik még csak barátkoznak az írás és olvasás gondolatával. Ő a legjobb példa arra, hogy tanulni sosem késő.
Az első kolozsvári ÜnnepiKönyvhét 70. évfordulója alkalmából, ismét kiállítást szerveztek a Romániai Magyar Könyves Céh és az RMDSZ Főtitkársága. A június 2 és 5-e között zajló Ünnepi Könyvhét helyszíne Mátyás király szülőháza előtti tér, melyre a szervezők azt remélik, hogy hét évtizedes kihagyás után is benépesül –“Az előkészületek, a várakozás sikerrel kecsegtet, most már az olvasókon, a kolozsvári magyar közönségen a sor, benépesül-e a Mátyás királyunk és Bocskai István fejedelmünk szülőháza közötti kedves kis tér, lesz-e közönsége az íróknak, a muzsikusoknak és a táncosoknak.” – nyilatkozta H. Szabó Gyula, a Romániai Könyves Céh alelnöke, a rendezvény hivatalos oldalán.
Hivatalos megnyitó
A tegnap délután 4 órától kezdődő megnyitón László Attila alpolgármester beszéde után, Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnökének adta át a szót, aki elmondta, hogy a kormányzatnak részt kell vennie és támogatnia kell a kulturális rendezvényeket, a kulturális tárca költségvetésének 20 százalékát e rendezvény támogatásásra fordítottak, mivel Kolozsvárnak szüksége van szellemi és kulturális értékteremtésre. “Ami itt történik, ezen a kis helyen, több mint szimbolikus helyfoglalás, az Ünnepi Könyvét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében”- fejezte ki reményeit, Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor a megnyitón, forrás: Ünnepi Könyvhét honlapja
A 70 évvel ezelőtt rendezett kiállítás díszvendége, Móricz Zsigmond volt, az idén pedig Csóri Sándor író, költőaki betegség miatt nem jöhetett el, Kántor Lajos által felolvasott üzenetében, mentségül az állt: “Móricz Zsigmond akkor 62 esztendős volt, én pedig ma-holnap hússzal több” .
Az Ünnepi Könyvhét keretén belül, könyvadómányozás történik, melyeket a szorvány magyar iskolákhoz juttatják el.
Agyagfalvától – Zsombolyáig
A Szentimrei Alapítvány, a Kolozsvári Társaság és a Múvelődés szerkesztősége, ”Magyar nyelvű könyvek Romániában 1918-1945 között” című tárlatot a könyvhét megnyitója előtt két órával mutatták be, a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22). Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapaítvány elnöke elmondta: “A teljesség igénye nélkül mindössze ízelítőt szeretnénk nyújtani a 2011-es Ünnepi Könyvhéten szervezett kiállítással, apró hoozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból, mintegy nyolcadfélezer magyar nyelvű könyvből”
A tárlat a könyvhét ideje alatt tekinthető meg, Paulovics László, Erdélyi Magyar írók című grafikái társaságában.
Elhúzták aCsárdáskirálynőnótáját ebben az évadban is.
AKolozsvári Magyar Operábanújrarongyos volt az élet, miközbena barométer esőre álltés ajányokmég mindigangyalokvoltak.
Másodjára adták elő ebben az évadban kolozsvári közönség nagy kedvencét aKálmán Imre, Csárdáskirálynő című operettjét.
Május 29.-én a szinte telt házat alakító közönség nagy vastapssal jutalmazta a lelkes művészeket.
A hagyományos operaénekesek között szerepeltGalló Ernő, aki hivatása szerint színész. Tehetségével és leleményes improvizációival mindig megnyeri a közönség tetszését. Szokatlan hajrá füttyel és hatalmas tapssorozattal bíztatták a nézők a nagy móka mestert. Kauchianó Bóni gróf szerepét mintha direkt neki találták volna ki. Sok operaénekes nem vállalja el a bohóc szerepét, mert úgy véli túlságosan derogálja és csonkítja a színészi reputációjukat. Galló alacsony termetével, rugalmasságával és fülig érő mosolyával olyat alakított, hogy a kolozsvári közönség szinte el sem tudná képzelni ezt az operettet a színész alakítása nélkül.
A klasszikus operaénekesek nagyszerű hangja nélkül sem létezett volna a darab, hiszen ők azok akik már hosszú évek óta ugyanebben a szereposztásban szórakoztatják a közönséget.
Marton Melinda, gáláns megjelenésével, tetszetős arroganciájával és egy csipetnyi cinizmussal alakította Cecilia szerepét.
Fülöp Márton, harsány hangjával játszotta a szerelmes Edwin herceget. Az opera közönsége már tudja, ha szerelmes férfi főszereplőről van szó, az nem lehet más mint Fülöp Márton.
A csárdáskirálynő, azaz Szílvia szerepe általában két énekesnőn áll. A bájosKele Brigittaés a tehetségesJordán Évafelváltva játssza a kis orfeum sanzonettet. A mostani előadásban Jordán Éva szerepelt, ez úttal valami hiányzott a kisugárzásából, mert a közönség nem díjazta olyan nagy tapssal mint a vendégszereplő Galló Ernőt, sőt a virágot is a kis színész kapta meg.
Egy a szívem egy a párom...
Bóni párjátPataki Enikőjátszotta, aki akár Stázi szerepében sem tagadhatja le, hogy az egész élete az színpadról szól.
Ádám János, Miska szerepében kényelmesen érezte magát, habár igazán nagy sikere aMoravetz Levente és Venczel Péteráltal rendezettAli baba és vAgy negyven rablómusicalében volt.
Szeibert István, (Kerekes Ferkó) és a második felvonásban megjelenőSzabó József, (Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege)szereplései az idősebbek számára azt is sugallták, hogy a két operaénekes, anno még Bóni és Edwin szerepében alakítottak.
Mellékszerepekben játszottak:Mányoki László, Sipos László, Veress László, Kovács Ferenc, Popovici Zsófia, Dula Gyöngyi, Molnár Jánosés nem utolsó sorban a Kolozsvári Magyar Opera énekkara és balettcsoporjta.
Az előadás menete zökkenőmentesen haladt. Néha egy-egy kisebb baki becsúszott: Cecilia amikor távozott a színről ott felejtette a táskáját, amit utólag Miska kellett kivigyen. Edwinaz egy a szívem egy a párom, helyettegy az élet egy a párom-at énekelt de a közönség figyelme ezen nem akadt meg. Annál inkább szórakoztatta őket Bóni gróf breakdance és akrobata mutatványai.
Ebben az évadban ez volt az utolsó Csárdáskirálynő előadás, a társulat turnéra megy viszont jövőre is lelkesedéssel és szeretettel várja az operettrajongókat az Operaház nagyterme.