2011. június 3., péntek

“Egy korty könyv” Kolozsváron

Az első kolozsvári ÜnnepiKönyvhét 70. évfordulója alkalmából, ismét kiállítást szerveztek a Romániai Magyar Könyves Céh és az RMDSZ Főtitkársága. A június 2 és 5-e között zajló Ünnepi Könyvhét helyszíne Mátyás király szülőháza előtti tér, melyre a szervezők azt remélik, hogy hét évtizedes kihagyás után is benépesül –“Az előkészületek, a várakozás sikerrel kecsegtet, most már az olvasókon, a kolozsvári magyar közönségen a sor, benépesül-e a Mátyás királyunk és Bocskai István fejedelmünk szülőháza közötti kedves kis tér, lesz-e közönsége az íróknak, a muzsikusoknak és a táncosoknak.” – nyilatkozta H. Szabó Gyula, a Romániai Könyves Céh alelnöke, a rendezvény hivatalos oldalán.





 Hivatalos megnyitó

 A tegnap délután 4 órától kezdődő megnyitón László Attila alpolgármester beszéde után, Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnökének adta át a szót, aki elmondta, hogy a kormányzatnak részt kell vennie és támogatnia kell a kulturális rendezvényeket, a kulturális tárca költségvetésének 20 százalékát e rendezvény támogatásásra fordítottak, mivel Kolozsvárnak szüksége van szellemi és kulturális értékteremtésre. “Ami itt történik, ezen a kis helyen, több mint szimbolikus helyfoglalás, az Ünnepi Könyvét helyet teremt magának Kolozsvár kulturális életében”- fejezte ki reményeit, Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor a megnyitón, forrás: Ünnepi Könyvhét honlapja

A 70 évvel ezelőtt rendezett kiállítás díszvendége, Móricz Zsigmond volt, az idén pedig Csóri Sándor író, költő aki betegség miatt nem jöhetett el, Kántor Lajos által felolvasott üzenetében, mentségül az állt: “Móricz Zsigmond akkor 62 esztendős volt, én pedig ma-holnap hússzal több” .


Az Ünnepi Könyvhét keretén belül, könyvadómányozás történik, melyeket a szorvány magyar iskolákhoz juttatják el.

 Agyagfalvától – Zsombolyáig

A Szentimrei Alapítvány, a Kolozsvári Társaság és a Múvelődés szerkesztősége, ”Magyar nyelvű könyvek Romániában 1918-1945 között” című tárlatot a könyvhét megnyitója előtt két órával mutatták be, a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22). Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapaítvány elnöke elmondta: “A teljesség igénye nélkül mindössze ízelítőt szeretnénk nyújtani a 2011-es Ünnepi Könyvhéten szervezett kiállítással, apró hoozzájárulásként egyetlen jól körülhatárolható terület irodalmi dokumentumaiból, mintegy nyolcadfélezer magyar nyelvű könyvből”


A tárlat a könyvhét ideje alatt tekinthető meg, Paulovics László, Erdélyi Magyar írók című grafikái társaságában.

Kontz Linda

Operáljunk!

Elhúzták a Csárdáskirálynő nótáját ebben az évadban is.

A Kolozsvári Magyar Operában újra rongyos volt az élet, miközben a barométer esőre állt és a jányok még mindig angyalok voltak.

Másodjára adták elő ebben az évadban kolozsvári közönség nagy kedvencét a Kálmán Imre, Csárdáskirálynő című operettjét.
Május 29.-én a szinte telt házat alakító közönség nagy vastapssal jutalmazta a lelkes művészeket.
A hagyományos operaénekesek között szerepelt Galló Ernő, aki hivatása szerint színész. Tehetségével és leleményes improvizációival mindig megnyeri a közönség tetszését.  Szokatlan hajrá füttyel és hatalmas tapssorozattal bíztatták a nézők a nagy móka mestert. Kauchianó Bóni gróf szerepét mintha direkt neki találták volna ki. Sok operaénekes nem vállalja el a bohóc szerepét, mert úgy véli túlságosan derogálja és csonkítja a színészi reputációjukat. Galló alacsony termetével, rugalmasságával és fülig érő mosolyával olyat alakított, hogy a kolozsvári közönség szinte el sem tudná képzelni ezt az operettet a színész alakítása nélkül.
                                       Részlet - Jányok a jányok angyalok

A klasszikus operaénekesek nagyszerű hangja nélkül sem létezett volna a darab, hiszen ők azok akik már hosszú évek óta ugyanebben a szereposztásban szórakoztatják a közönséget.
Marton Melinda, gáláns megjelenésével, tetszetős arroganciájával és egy csipetnyi  cinizmussal alakította Cecilia szerepét.
Fülöp Márton, harsány hangjával játszotta a szerelmes Edwin herceget. Az opera közönsége már tudja, ha szerelmes férfi főszereplőről van szó, az nem lehet más mint Fülöp Márton.
A csárdáskirálynő, azaz Szílvia szerepe általában két énekesnőn áll. A bájos Kele Brigitta és a tehetséges Jordán Éva felváltva játssza a kis orfeum sanzonettet. A mostani előadásban Jordán Éva szerepelt, ez úttal valami hiányzott a kisugárzásából, mert a közönség nem díjazta olyan nagy tapssal mint a vendégszereplő Galló Ernőt, sőt a virágot is a kis színész kapta meg.
Egy a szívem egy a párom...

Bóni párját Pataki Enikő játszotta, aki akár Stázi szerepében sem tagadhatja le, hogy az egész élete az színpadról szól.
Ádám János, Miska szerepében kényelmesen érezte magát, habár igazán nagy sikere a Moravetz Levente és Venczel Péter által rendezett Ali baba és vAgy negyven rabló musicalében volt.
Szeibert István, (Kerekes Ferkó)  és a második felvonásban megjelenő Szabó József, 
(Leopold Mária, Lippert-Weilersheim hercege) szereplései az idősebbek számára azt is sugallták, hogy a két operaénekes, anno még  Bóni és Edwin szerepében alakítottak.  
Mellékszerepekben játszottak: Mányoki László, Sipos László, Veress László, Kovács Ferenc, Popovici Zsófia, Dula Gyöngyi, Molnár János és nem utolsó sorban a Kolozsvári Magyar Opera énekkara és balettcsoporjta.
Az előadás menete zökkenőmentesen haladt. Néha egy-egy kisebb baki becsúszott: Cecilia amikor távozott a színről ott felejtette a táskáját, amit utólag Miska kellett kivigyen. Edwin az egy a szívem egy a párom, helyett egy az élet egy a párom-at énekelt de a közönség figyelme ezen nem akadt meg. Annál inkább szórakoztatta őket Bóni gróf breakdance és akrobata mutatványai.

Részlet - Te rongyos élet 

Ebben az évadban ez volt az utolsó Csárdáskirálynő előadás, a társulat turnéra megy viszont jövőre is lelkesedéssel és szeretettel várja az operettrajongókat az Operaház nagyterme.

2011. június 2., csütörtök

Művészek és házastársak kiállítása



Koncz-Münich Judith és Koncz-MünichAndrás közös kiállítását tekinthetjük meg. A Műterek című tárlatot Németh Júlia műkritikus nyitotta meg május 31-én. A kiállítás június 19-ig látogatható ( H-P: 10-18, Sz: 10-14 óráig ), Kolozsváron, az evangélikus - lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában (B-dul 21. Decembrie /Kossuth L. utca 1.).

A művész házaspár az alkotások mellett kerámiát és képzőművészeti nevelést tanítanak a hallás- látássérültek intézetekben. Mindketten a kolozsvári „Ioan Andreescu" KépzőművészetiAkadémián végeztek, kerámia illetve pedagógia szakon.






2011. június 1., szerda

Nem értek fel a csúcsra... a Türkiz istennő hegycsúcsra


Az eddigi pályafutásuk során 5800 méter volt a legnagyobb magasság amelyet elérték, az utóbbi csúcstámadás a Cho-Oyu csúcsa előtt 200 méterrel ért véget.





A kihívásnak felkészülten indultak hegynek (május 17.-én) Tulit Zsombor, Sükös József, Szabó Zoltán és Tóásó István a Székelyek a magasban expedíciósorozat Cho-Oyu csúcs meghódítására. Induláskor mindannyiuk egészségügyi állapota és tapasztalata megfelelő volt, viszont a 8000-ik méteren bekövetkezett vihar, egy óra gondolkodás után is, lehetetlenné tette a csúcstámadás folytatását (május 23.). Tulit Zsombor és Sükös József egészségügyi állapotuk miatt sajnos már a 7000-ik méteren véget ért az expedíció.

Tulit Zsombor, expedíció kezdeményező




Sükös József



Szabó Zoltán



Tóásó István

 Tulit Zsomborral és Sükös Józseffel, az expedíció másik két tagjával együtt értékelték a közösen, majd külön-külön meghozott döntéseiket. Sikerként könyvelték el, hogy együtt, mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. “ Fáj ugyan, hogy a csúcsig hiányzó, száznál alig több utolsó métereket nem sikerült megtenniük, mégis helyesnek ítélik – utólag is –, hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmagukat és társaik életét.”


A csúcs

A Székelyek a magasban expedíció eddigi teljesítményei:

2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m); 2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m); 2001: Peru – Huascaran (6768 m); 2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m); 2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m); 2004: Alaszka – McKinley (6194 m); 2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc; 2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m); 2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m), 2009: Antarktisz – Mt. Vinson (4897 m).


Kontz Linda

Csak egy kicsi hiányzott...

Táborozás magaslati éghajlaton

            Nem sikerült a csúcshódítás a székely hegymászóknak. A Székelyek a magasban nevű expedíció tagjai,  Tóásó István, Szabó Zoltán, Tulit Zsombor és Sükös József a Cho-Oju nevű hegycsúcs megmászására készültek.
            A csapat három tagja, Tóásó István, Tulit Zsombor és Sükös József április 19-én érkezett Dohába, a felszereléshez elmaradhatatlanul hozzátartozott a házi kolbász és a szalonna. Még ugyanaznap este, Kathmanduban találkoztak Szabó Zoltánnal, hogy innen közösen folytassák útjukat.
            A hegymászás fontos része az akklimatizáció, ennek köszönhető, hogy az 1-es tábort először május ötödikén érték el, és itt is töltöttek pár napot. 7100 méterre, a 2-es táborba először május 13-án mentek. A szó szerinti csúcstámadás május 17-én kezdődött, sajnos a csapat két tagja, Sükös József és Tulit Zsombor egészségügyi állapota nem engedte meg, hogy tovább menjenek. Ők Kathmanduban kórházi segítséget kaptak. A két megmaradt hegymászó május 19-én ért fel a hármas táborba, 7600 méterre a tengerszint fölé. A következő napon , hajnali 4 órakor indultak a Cho-Oju csúcsára, azonban 8000 méteres magasságon erős viharba keveredtek. Kevés várakozás és tanácskozás után a két székely úgy döntött, visszafordulnak, május 23-ára pedig már megérkeztek Kathmanduba, véget vetve a Cho-Oju 2011 expedíciónak.
Kathmanduban nem érezték magukat egyedül a hegymászók

            Az akciót az is nehezítette, hogy a négy hegymászó oxigénpalackok nélkül indultak a csúcsra, és habár a székely zászlót nem sikerült a Himalájában kitűzni, ez az expedíció sikeresnek mondható. Az adott helyzetben helyes döntést hoztak, és mind a négyen egészségesen hazatértek.
            Az alpinisták mindvégig kapcsolatban voltak a hazai médiával, szinte napi rendszerességgel számoltak be az eseményekről, az Erdély FM-ben interjúkban, illetve a transindexen blogra töltöttek fel megjegyzéseket, fényképeket.
Egy kis útravaló...
...amit a jakok cipelte












A csapat 5 másik alpinistával vágott neki a csúcsnak

Keret:
A türkiz istennő

            A Cho-Oju a Himalája hegylánchoz tartozik, a Mount Everest-től mintegy 20 km-re nyugatra, Nepál és Kína határán. A világ hatodik legmasagabb csúcsa, 8201 m.
A Cho-Oju neve tibeti nyelven annyit jelent, Türki Istennő.

            Először 1952-ben próbálták meghódítani, a Joint Himalayan Committee nevű brit szervezésével. Az akció a Mount Everest meghódítására való felkészülést jelentette. Az Eric Shipton által vezetett csapat azonban 6650 méteren elakadt. 1954-ben osztrák hegymászó, Herbert Tichy és Joseph Jöchler, valamint a nepáli Pasang Dawa Lama másszák meg először. Ez volt az ötödik 8000 méter feletti csúcs, amit meghódítottak, az Annapurna, a Mount Everest, a Nanga Parbat és a K2 után. Pasang Dawa Lama egyébként négy évvel később ismét megmászta a csúcsot, egy indiai expedíció keretén belül, amikor az első halálesetet is elkönyvelhették.
            A Cho-Oju-tól néhány kilométerre található a Nangpa La nevű hágó, ami a fő kereskedelmi útvonal Tibet és Khumbu, Nepál egyik északkeleti régiója között. Többek közt a kereskedelmi forgalomnak is köszönhetően, sokak szerint a Cho-Oju a legkönnyebben megmászható, 8000 méter feletti csúcs.


Székelyek a magasban

            A Székelyek a magasban nevű expedíciósorozatot 2000-ben indította az Alpin Sport Egyesület. Tulit Zsombor elmondása szerint a cél, hogy a világ hét kontinensének legmagasabb csúcsait meghódítsák. Ebből ötöt kipipálhat a sepsiszentgyörgyi vállalkozó, Dél-Amerikából az Aconcaguát, Afrikából a Kilimandzsárót, Észak-Amerikából a McKinley-t, Európából az Elbruszt és a Mont Blancot, és az antarktiszi Mont Vinsont már sikerült megmászni. Neki nem volt teljesen ismeretlen a Cho-Oju, 2009-ben már volt egy kísérlete, akkor a feleségével együtt 7900 méterig jutottak, szintén oxigénpalackok nélkül.
A székelyek
Balról jobbra: Tulit Zsombor, Tóásó István, Szabó Zoltán, Sükös József

„A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek.”

9/11: Újabb tárgyalások


Khalid Sheikh Mohammed
A 9/11-es Egyesült Államok elleni terrortámadások feltételezett elkövetőit újra bíróság elé helyezik.

Katonai ügyészek újraindítványozták az AEÁ-beli 2001, szeptember 11-én elkövetett terrortámadások gyilkosság és terrorizmus vádjával gyanúsított vezető és négy másik ember elleni tárgyalásokat a Guantánamoi-öbölben, nyilatkozta kedden a Pentagon. Khalid Sheikh Mohammed-et és társait sújtó vádak szerint az említettek felelősek azokért a utasszállító repülőgépek eltérítéséért, amik becsapódtak a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center), a Pentagon és egy Pennsylvania-i területre és ennek következtében szinte 3000 ember vesztette életét. 

Az ügyészek azt javasolták, hogy főbenjáró bűnként tekintsenek a vádakra, így halálbűntetés is lehet a tárgyalás végkimenetele. Az öt embert elítélték ez előtt a támadásokkal kapcsolatosan, de ezeket a vádakat ejtették 2009-ben, amikor az Obama kormány be akarta zárni a Guantánamoi-öböl fogvatartási intézményét.

2011. május 31., kedd

Kifogott a székelyeken a világ hatodik legmagasabb csúcsa


Nem minden alkalommal sikerül a hegymászóknak meghódítani a kiszemelt csúcsokat a hegymászóknak, most sem volt másképp a Székelyek a magasban expedíciónál sem, ahol a Cho Oyu-t, a világ hatodik legmagasabb hegycsúcsát próbálta meghódítani négy székelyföldi hegymászó: Tulit Zsombor (Sepsiszentgyörgy), Sükös József (Székelyudvarhely), Toásó István (Székelyudvarhely) és Szabó Zoltán (Székelyudvarhely).
            A Székelyek a magasban expedíciósorozat 2000-ben vette kezdetét, az ötlet Tulit Zsombor fejéből pattant ki, ebben talált támogatókra az Alpin Sportegyesületben. Az expedíciósorozat célja, hogy erdélyi magyar hegymászók a hét kontinens hét legmagasabb hegycsúcsára eljutva kitűzzék a székely zászlót.
            A csapat vezetője, Tulit Zsombor már öt kontinens legmagasabb csúcsára jutott fel. Aconcagua, Kilimandzsáró, Mount McKinley, Elbrusz és nem utolsósorban az antarktiszi Mount Vinson csúcsokat hódította meg. 
Tulit Zsombor, az expedíció vezetője

Sükös József, az expedíció másik tagja sem szégyenkezhet, ugyanis a csíkszeredában tevékenykedő ügyvéd az antarktiszi csúcsokat leszámítva 4 kontinens legmagasabb pontján járhatott örömtáncot. A Dél-, és Észak Amerikai mászásairól könyve is jelent meg a Pallas-Akadémia könyvkiadó, Utak, tájak, emberek sorozatának részeként, a Mount McKinley címmel. (az ajánló alatt interjú olvasható a szerzővel a 2010-es Elbrusz csúcs megmászásáról)

Sükös József
Szabó Zoltán (Kobra) székelyudvarhelyi vállalkozó, ő eddig a Mont Blancot és az Elbruszt mászta meg, továbbá  2007-ben Csíksomlyótól egészen Rómáig gyalogolt.

Szabó Zoltán
Tóásó István a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház világosítója, ő sziklamászóként kezdte, hegymászóként megmászta az Aconcaguát, utána pedig a mellette lévő Cuerno Principalra is feljutott.
          
Toásó István
           A mostani megmászásra váró, Kína és Nepál határán meghúzódó Cho Oyu csúcs mindannyiuk számára hatalmas kihívásnak bizonyult úgy mérete, mint a szélsőséges időjárási viszonyok miatt. A 8201 méter magas csúcs közelében, először a Mount Everestet is elsőként meghódító Sir Edmund Hillary hegymászó járt 1952-ben, de hivatalos meghódításának az 1954-es osztrák expedíció számít, amikor három ember jutott fel a csúcsra: Joseph Joechler, Herbert Tichy, valamint a nepáli Pasang Dawa Lama.

Panoráma az 1-es táborból (a mászók felvétele)

            A székely hegymászók egyik célja, hogy bebizonyítsák, nem hivatásos hegymászók is képesek megmászni a Himaláját, mivel mindegyikük hobbiként űzi ezt az embertpróbáló tevékenységet. Másik célkitűzésük az épségben megmászás és hazakerülés mellett az oxigénpalackok használata nélkül meghódítani a világ hatodik legmagasabb csúcsát.

Pihenő a 2-es tábor felé menés közben

A magashegyi mászás során az egyik legfontosabb az akklimatizáció, vagyis az adott körülményekhez való igazodás. Ez úgy történik, hogy a hegymászók folyamatosan szoktatják hozzá szervezetüket a magashegyi életkörülményekhez, mint például a nyomáskülönbség.
Ács Zoltán, magyar hegymászó szerint általában 2400 métertől számítják a magas hegyeket, a hegyi betegség pedig általában 3000 méternél szokott jelentkezni. A nem megfelelő akklimatizációval jelentkezhet a klasszikus hegyi betegség, amelynek angol rövidítése AMS (Acute Mountain Sickness). Tünetei: fejfájás, émelygés, levertség, hányinger. Ezek jelentkezésekor nem ajánlott magasabb régiókba menni. Bizonyos magasságokban pedig agyi-, és tüdőödéma is kialakulhat, ami már az életet is veszélyezteti.
            A székelyek így számolnak be az akklimatizációjukról: “Két-három helyiségben is meg fogunk állni, és eltöltünk majd ott egy-két napot, annak függvényében, hogyan akklimatizálódunk. Egyre fennebb és fennebb haladunk majd, sok folyadékot kell fogyasztanunk, és a környező hegyekben teszünk kisebb-nagyobb akklimatizációs túrákat. A csapat néhány tagja él az erre a célra kifejlesztett, a szervezet alkalmazkodását elősegítő gyógyszerrel, ám Zsombornak allergiája miatt meg kelle elégednie a fokhagymával és a napi 4-5 liter folyadékkal.”
            
Kilátás a 3-as táborból
 
            Tulit Zsombornál és Sükös Józsefnél jelentkeztek a hegyibetegség tünetei, ezért úgy döntöttek, hogy nem kísértve a sorsot, feladják a csúcsratörést, hamarabb lejönnek a hegyről. Tulit Zsombor rosszullétre panaszkodott, Sükös Józsefnél pedig tüdőödéma veszélye alakult ki, amiről kiderült, hogy tüdőgyulladás. Ahogy lefelé jöttek, állapotuk egyre jobban javult.

A napsütötte Hegy
            A két másik mászó Toásó István és Szabó Zoltán május 20.-án tört a csúcsra, azonban erős viharba kerülve kénytelenek voltak visszafordulni és lemondani a csúcsra feljutásról.
Mindezek ellenére az expedíciót olyan szintű sikernek könyvelik el, hogy mindenki épségben megúszta és szerencsésen hazajutott, nem történt tragédia. 

Tamás Attila