Az Alpin Sport Egyesület Székelyek a magasban expedíciósorozata keretében került sor az első erdélyi magyar Himalája-expedícióra. Az öt tagból álló expedíció kezdeményezője Tulit Zsombor volt, 2011. április. 18-án indultak Bukarestből Katmanduba. A hegymászócsoport tagjai Csibi Márta Gyergyószentmiklósról, Szabó Zoltán és Tóásó István Székely udvarhelyről, Sükös József Csíkszeredából, illetve Tulit Zsombor Sepsiszentgyörgyről a Tibet és Nepál határán fekvő 8201 méteres Cho Oyu (Türkiz istennő) felé indult útnak azzal a szándékkal, hogy feljussanak a világ hatodik legmagasabb csúcsára.
Április 19-én érkezett meg a csoport Katmanduba, ahonnan 23.-án indultak tovább a nepáli-kínai határ felé, Tibetbe. Ahhoz hogy elérjék az előretolt alaptábort, akklimatizálódási kirándulásokat tettek, amik alkalmával már elérték az 5000 méteres magasságot is. A kirándulások állomásai az szerint épültek fel, hogy lépésről lépésre érjenek el egyre nagyobb magasságokat, és fokozatosan szokjanak hozzá a magashegyi levegő változásaihoz: Zhangmu (2500m), Nyalam (3750m) – az első akklimatizációs túrák, Tingri (4300m) – újabb akklimatizációs túrák, Chinese Base Camp (4900m)- elérték az alaptábort.
 | |
| Előretolt alaptábor |
 |
| Előretolt alaptábor |
Az alpinisták tulajdonképpen innen kezdték meg a mászást, és a csúcs felé vezető út négy másik táboron haladt át: Advanced Base Campe, vagyis az ABC, az előretolt alaptábor (5600m), 1-es tábor (6200m), 2-es tábor (7100m), 3-as tábor (7600m).
Az expedíció tagjai közül nem mindenik jutott el a 3-as táborig, ugyanis Tulit Zsombor és Sükös József orvosi ellátásra szorult és vissza kellett térniük Katmanduba. A másik két tagja a csoportnak május 19.-én este ért fel a 3-as táborba, ahonnan reggel 4-kor folytatták az utat. Május 20-án a Cho-Oyu csúcsra tartó két székely hegymászó, Tóásó István és Szabó Zoltán erős viharba került és 8000 méteren visszafordulásra kényszerült. Május 23-ára sikerült visszajutniuk Katmanduba, ahol már várta őket az expedíció másik két tagja.
2011. május 23-án befejeződött a Székelyek a magasban Cho-Oyu 2011 expedíciója. Sikerként könyvelték el, hogy együtt, mindannyian épen, egészségesen térhetnek haza. Fáj ugyan, hogy a csúcsig hiányzó, száznál alig több utolsó métereket nem sikerült megtenniük, mégis helyesnek ítélik – utólag is –, hogy felelőtlenül nem sodorták veszélybe önmagukat és társaik életét. Bölcs dolognak tartják, hogy oxigénpalack nélkül, a váratlanul rendkívül kedvezőtlenre fordult időjárásban nem kísértették a lehetetlent. Legfőbb céljukat végső soron elérték, mivel mindenki épségben tért haza.
Az expedíciósorozat 2000-ben indult, célja pedig az volt, hogy az erdélyi alpinisták a hét kontinens hét legmagasabb hegyére eljussanak és kitűzzék a székely zászlót.
„A fő célunk az, hogy emberközelbe hozzuk a magashegyi mászást, hiszen ez bárki számára elérhető, nem kell félistennek születni ahhoz, hogy az ember elmehessen a magas hegyekbe. Kellő támogatással, valami itthoni felkészüléssel ezek mind elérhetőek” – mondta Tulit Zsombor, alpinista, az Alpin Sport Egyesület vezetője.
A „Székelyek a magasban” expedíció eddigi hódításai: 2000: Törökország – Erciyes-csúcs (3917 m), Alpok – Monte Rosa (4634 m); 2001: Alpok – Mont Blanc (4808 m) és Matterhorn (4478 m); 2001: Peru – Huascaran (6768 m); 2002: Kaukázus – Elbrusz (5642 m); 2003: Kirgisztán – Lenin (7134 m); 2004: Alaszka – McKinley (6194 m); 2006: Tátra, Alpok – Matterhorn, Grossglockner, Mount Blanc; 2007: Alpok – Monte Rosa, Dolomitok – Marmolada, Afrika – Kilimandzsáró (5896 m), Mt. Kenya (5199 m), Mt. Meru (4566 m); 2008: Andok – Aconcagua (6962 m), Cuerno Principal (2600 m).
A Cso-Oju hódításai
A Cso-Oju az ötödik a 8000 m-es hegycsúcsok meghódításának sorrendjében: Annapurna 1950. június 3., Mount Everest 1953. május 9., Nanga Parbat 1953. július 3., K2 1954. július 31. Első megmászása 1954. október 19-én Joseph Joechler, Pasang Dawa Lama és Herbert Tichy hegymászók nevéhez fűződik.
A 8000 méteres hegycsúcs magyar hegymászók meghódításával is büszkélkedhet:
Egyébként érdekes tendencia van kialakulóban a himalájai mászásokat illetően. Egyfelől a 8000 méteres hegyek mászásának és begyűjtésének őrülete mára már sok száz mászót megfertőzött és jó néhányan közülük el is érték mind a 14 ilyen hegyet, már csak a dicsőség kedvéért is. Másfelől vannak páran, akik úgy gondolják, hogy valódi, a nemzetközi hegymászómezőnyben is előremutató eredményt ma már egy 8000es hegy normál úton történő megmászásával nem lehet elérni, ennél több kell, extrémebb nehézségek és körülmények.
Mit kell tudni a 8000 méteres mászásokról?
Az akklimatizálódás miatt a magashegyi mászás körülbelül 2-2,5 hónapig tart, 5000 méternél az oxigén mennyisége a levegőben a tengerszinthez közeli magasságokhoz képest a felére csökken, 8000 méternél körülbelül egyharmadára, a 8500méter fölötti részt pedig halálzónák hívják. Fontos, hogy az oxigén mennyiségének csökkenése miatt a nehézség nem egyenesen arányos a magassággal, tehát óriási különbség van például a 8000 és a 8500méter között.
Magashegyi mászások
A magashegyi mászást nem úgy kell elképzelni, mint a túrázást, még nem is hasonlít hozzá. Speciális módszerek nélkül nehéz lenne feljutni 5-7000 méteres magasságokba, ingázni kell a táborok között, hatalmas csapatmunkára és különleges felszerelésekre van szükség.
A magashegyi hegymászás nem csak abban különbözik a túrázástól, az alacsonyabb csúcsok meghódításától, hogy magasabban van az ember, hiszen a magasság növekedésével változnak a mászás körülményei és stílusa is. Mivel az nagy magasságok távol vannak a településektől, ezért nem lehet csak rövid túrát tenni, maga az oda-vissza út is hetekbe telhet. A hosszabb túrákhoz több felszerelés és élelem kell, és kommunikációs eszközök, mellyel veszély esetén fel tudják venni a kapcsolatot a megfelelő személyekkel. A felszerelés a legjobb esetben is 2-4 kilónál kezdődik, amelyhez már teherhordó személyek is kellenek.
Egy másik fontos hatása a magasság okozta oxigénhiány. Egy átlagos fizikai állapotú, tengerszint körüli magasságon élő ember 2-3000 méterre érve találkozik először az oxigénhiány tüneteivel, a fejfájással, bágyadtsággal, fáradékonysággal. Pedig ebben a magasságban a tengerszinti oxigénmennyiségnek még csak az egynegyede hiányzik.
5500 méteren már komoly az infláció: egy levegővétellel a lenti oxigén feléhez juthat a hegymászó, 8000 felett pedig egy a levegővétel már csak a harmadát éri. Az oxigén hiánya megterheli az egész szervezetet, a szívet, az izmokat is. A magassághoz lehet azonban alkalmazkodni, akklimatizálódni. Az akklimatizáció nem testedzést jelent, hanem a test hozzászoktatását az oxigénhiányos állapothoz. Ez pedig egyféleképpen megy: ha rövid időkre oxigénhiányos helyeken, azaz nagy magasságban tartózkodik az ember.
Az akklimatizáció során rövid időkre fel kell mászni nagyobb magasságokba, majd vissza és pihenni, majd ismét mászni kicsit fennebb.
Egy négy táborral megmászható csúcs illusztrálása:
Az alaptábor az első állomás, ahol tartanak egy pár napos pihenőt az mászás előtt. Ez a hegy aljában állítódik fel. Innen felmásznak egy bizonyos magasságba és ott eltöltenek egy éjszakát. Ezen az éjszakán az alpinisták nem sokat alszanak, mivel magashegyi betegségük van, amit az oxigénhiány okoz. Másnap reggel innen visszatérnek az alaptáborba, de csomagjaikat ott hagyják, és így alakítják ki az első tábort.
A következő mászás csak pár nap múlva következik, de ekkor már magasabbra képesek felmászni. A második táborban is jelentkezik a fejfájás és rosszullét, de másnap reggel innen is visszatérnek az alaptáborba.
A harmadik tábor azonban már olyan magasan lesz, hogy onnan már csak az első, vagy második táborba mennek vissza.
A legfölső, négyes tábor után pedig a csúcs következik, majd még aznap vissza addig, amíg bírják. 8000méter felett már csak a legszükségesebb munkát végzik el. Nem törődnek a felszereléssel: a legmagasabban lévő táborok fenn maradnak a hegyen, a szél és a havazás martalékává válnak.
